A mezőgazdaság szépségét adja többek között az is, hogy minden évjárat más és más. A 2021-es tavasz és nyár is igen sok meglepetést tartogatott a számunkra. A sokáig elhúzódó hűvös hol száraz, hol csapadékos tavaszi időjárás a szőlő fenológiájában 3 hét lemaradást eredményezett a megszokotthoz képest. Sokáig kérdés volt, hogy vajon, hogy alakulnak majd a szüreti időpontok, későbbre kerülnek vagy tud-e behozni a lemaradásból a növény.

Majd a Dél-Dunántúli régióban május 3-án megjelentek az első aszkospóra fertőzésből induló lisztharmat telepek, így már a virágzás előtti időszakban nagy odafigyelést igényelt a kórokozó. Május közepére teljesültek a peronoszpórafertőzéshez szükséges feltételek is, azonban egy-egy párásabb dűlőt vagy érzékenyebb fajtát leszámítva nem alakult ki a fertőzés. Az érzékenyebb területeken is csak mutatóban lehetett látni néhány olajfoltot június első napjaiban. Ebben az időben váltak látványossá az első „zászlós” hajtások, a rügyben telelt lisztharmathifákból kialakult fertőzések nyomán. A hűvös és csapadékos időjárást egy száraz és kifejezetten meleg periódus váltotta, melynek hatására június elején elindult a szőlő virágzása és intenzív növekedése.

Lisztharmatfertőzés virágon

A fenológiák hihetetlen gyorsasággal követték egymást. A virágzás, kötődés és kisbogyós állapotok között szinte csak napok teltek el. Júliusra a növény behozta a tavaszi 3 hetes lemaradását. A nyári hőségben a fiatalabb és a vékony termőrétegű talajokon lévő ültetvények aszály tüneteit mutatták. A nagyon száraz területeket leszámítva annyi levélnedvesség, helyi csapadék, pára mindig volt az ültetvényekben, ami a lisztharmatnak kedvezett. Főként, hogy a felgyorsult hajtásnövekedés és a nagy meleg miatt a zöldmunkákkal nehezen lehetett lépést tartani. Az igazán lisztharmatjárványos éveknek azokat tekintjük, amikor az első fertőzések már a virágzás előtti időszakban megtörténnek, idén ez így alakult több borvidékünkön is. Bár a 30 °C feletti hőség nem kedvez ennek a gombának sem, azért a hűvösebb, párásabb területeken nagy odafigyelést igényelt.

Aszkospóra-fertőzésből fejlődött lisztharmattelepek

Biológiai növényvédelemben hatványozottan figyelni kell az okszerű, előrejelzésre alapozott, preventív növényvédelemre, de milyen lehetőségeink vannak ökológiai gazdálkodásban a lisztharmat elleni védekezésre? Azt már jól tudják a bio gazdálkodást folytatók, hogy a különböző kénkészítmények mellett a VitiSanra is számíthatnak e kórokozó tekintetében. A kálium-hidrogénkarbonát tartalmú VitiSan Sp gombakórokózók elleni megelőző és gyógyító hatású kontakt gombaölő szer és makroelemtrágya. A növényi felszínen lúgos kémhatást kialakítva gátolja az oda érkező gombaspórák csírázását. Dehidratáló hatását mind az ektoparazita gombamicéliumra, mind pedig a gombaspórákra kifejti, így a már kialakult fertőzések kezelésére is alkalmas. Hatékonysága tovább növelhető tapadásfokozó, terülésjavító, nedvesítő adalékanyag, WETCIT hozzáadásával, mely a gombafonalakat és spórákat körülvevő víztaszító réteget fellazítja, a hatóanyag számára könnyen hozzáférhetővé teszi. A kálium fontos szerepet játszik a növényi vízháztartás kiegyensúlyozásában, mely hatással van a növény stressztűrésére és betegségellenálló képességére. A könnyen felvehető kálium biztosításával a VitiSan hozzájárul a növény kórokozókkal, elsősorban a lisztharmattal és szürkepenésszel szembeni ellenálló képességének javulásához, a növényi szövetek megerősítéséhez, a termés mennyiségének növekedéséhez és minőségének javulásához. Szárító hatásának köszönhetően eredményesen alkalmazható jégverés okozta sebek kezelésére.

A PREV-GOLD- gomba-, rovar és atkaölő hatású növényvédő szer

Az idei nyártól a klasszikus narancsolaj tartalmú PREV-GOLD is színesíti az ökológiai gazdálkodásban felhasználható növényvédő szerek palettáját, mely a gombák, rovarok és atkák elleni védelemben nyújt egyedülálló 3 az 1-ben segítséget. A készítmény összetétele növényvédelemre lett optimalizálva. A magas narancsolaj-tartalom és a felületi feszültség csökkentő anyagok biztosítják a széles hatásspektrumot és hatásosságot. A szőlőben lisztharmat és botrítisz ellen engedélyezett termék a patogén gombák spóráit és hifáit kiszárítja. A narancsolaj sejtmembrán károsító hatása révén gátolja a kórokozók életfolyamatait, azok kiszáradnak, elhalnak. A lágy kitinvázas kártevők esetén is hasonló hatásmechanizmussal számolhatunk, a rovarok külső viaszos burkát kiszárítja, így azok elvesztik testfolyadékukat, majd elpusztulnak.

A narancsolaj számos előnye közé tartozik, hogy könnyen beilleszthető az integrált védekezési rendszerekbe, már kialakult rezisztens populációk ellen is hatékony fizikai hatásmódjának köszönhetően, méhekre és a hasznos élő szervezetekre nem veszélyes, élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 0 nap!

A nyári hőségben az ültetvények talajai sok helyen repedeztek és aszály tünetei jelentek meg a növényeken, főként a fiatal és a vékony termőrétegű talajokon lévő ültetvényekben. A sorköztakaró növények alkalmazásával lehetőség nyílik a csapadék gyors bevezetésére a talajba, hiszen a fajgazdag takarónövények gyökérjáratai a hirtelen lezúduló csapadékot könnyebben és hatékonyabban vezetik a talaj mélyebb rétegeibe, így csökkentve a víz elfolyását, ezáltal az eróziót is és növelve a talajok vízkészletét. A talajban lévő víz tárolásához szerves anyagra, főként humuszra és az általa kialakított jó talajszerkezetre is szükség van. A keverék különböző növényei különböző talajmélységben fejtik ki jótékony hatásukat, úgy, mint a talaj lazítása, levegős szerkezet kialakítása, nematódák gyérítése és a talaj nitrogénnel való feltöltése. Az egy- és kétéves fajok elpusztult gyökérmaradványai és föld feletti részei már az első évben szerves anyaggal gazdagítják a talajt, mely a mikróbák tevékenységét is folyamatosan támogatja. A nyár végi kaszálással pedig a teljes növekmény visszakerül a talajba, könnyen bomló szerves anyagot biztosítva a talajéletnek, ezáltal javul a talaj termékenysége. Az Ecovin 2.0 vetőmagkeverék többféle növénycsaládból származó, egyéves, kétéves és évelő fajokat is tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a talaj javításához és a termékeny környezet kialakításához.

Ecovin 2.0 sorköztakaró vetőmagkeverék
Gubacsatka-fertőzés virágon

A kártevők közül az atkákra hívnánk fel a figyelmet. Az enyhe telek következtében nem gyérül állományuk és helyenként az általuk kedvelt fajtákban igen felszaporodhatnak. Néhány ültetvényben az elmúlt két enyhe télnek köszönhetően már a virágokat is veszélyeztetik. Érdemes több figyelmet fordítani az ellenük való védekezésre is!

Szeretne többet tudni? Forduljon szaktanácsadóinkhoz bizalommal!

Jakab Mariann és Szabó Iván
Biocont szaktanácsadói
www.biocont.hu

A PREV-GOLD azonos a 6300/975-1/2021. NÉBIH számon engedélyezett Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő permetezőszerrel.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás