Az elmúlt bő 25 év során jelentős piaci pozíciót szerzett magának a Bentley Magyarország Kft. a hazai állattenyésztési szektorban. 2022-ben pedig egy újabb, komoly mérföldkőhöz érkezett a vállalat, amiről Petrák Orsolya, értékesítési vezető beszélt.

Kérem, mutassa be a cég eddigi magyarországi történetét! Mik voltak a fejlődésük legfontosabb mérföldkövei?

A Bentley Magyarország Kft., az amerikai Bentley Instruments magyarországi leányvállalata, 1996-ban jött létre egyrészt azzal a céllal, hogy az anyavállalat fő profiljának számító tejipari analitikai berendezéseket, termékeket forgalmazza kelet Európában; másrészt pedig csatornát, egyúttal kapcsolatot kívántak kiépíteni azokkal a szereplőkkel, akik a tej laboratóriumi vizsgálatáig részt vesznek a láncolatban, tehát egészen a farmerekig és az állattartó telepekig. A kezdetekkor a kelet-közép-európai egység ír-új-zélandi társ tulajdonosa, Gavin Thompson több újzélandi gyártó termékeit hozta Magyarországra. Eleinte például az új-zélandi Tru-Test elektronikus tejmérőit és állatmérlegeit forgalmaztuk, majd később a Speedrite villanypásztorokkal, illetve a szintén új-zélandi Zee Tags füljelzőkkel bővült a kínálatunk.

ACO Funki karámrendszer

Mintegy 20 évvel ezelőtt állati hullakezeléssel, azaz állati hulla és melléktermékégetőkkel is elkezdtünk foglalkozni. Az angol gyártó kizárólagos forgalmazói vagyunk, amelyet stabil és felkészült szervizhátterünk, valamint az alkatrészkészletünk is támogat. Ezek az állati tetemégetők nyitották meg számunkra a kaput, hogy a tejelő tehenészetektől és a húsmarhatelepektől tovább lépve megszólítsuk a sertés- és baromfitelepeket is, valamit állatkórházakat, kisállatrendelőket, illetve olyan magánfelhasználókat, akik kisállathamvasztással foglalkoznak.

Termékeink között megtalálhatók továbbá a Lister nyírógépek, a Cotran állategészségügyi és állatkezelési termékei, valamint a Bioeasy vemhességvizsgáló gyorstesztje is.

Nedap takarmányozási rendszerek

2019-ben a jelen kor elvárásainak, kihívásainak és lehetőségeinek megfelelve, még hangsúlyosabbá vált kínálatunkban a precíziós állattartás, mert ekkor kezdtük meg a Nedap takarmányozási rendszerek forgalmazását sertéstelepek részére. 2020-ban pedig mindezt kibővítettük a dán ACO Funki sertés technológia gyártó cég komplett választékával, így most már a kiegészítők biztosításától kezdve a teljes zöldmezős beruházásig minden igényt ki tudunk szolgálni – a partnereink nagy megelégedésére immáron referenciákkal is a hátunk mögött.

Jelenleg melyik haszonállat a leginkább hangsúlyos Önöknél az eladási számokat tekintve?

A sertéstenyésztés és –tartás számít az elsődlegesnek az utóbbi időben, mivel a tejár nem tette lehetővé, hogy a tehenészetek jelentős beruházásokat hajtsanak végre, de bízom benne, hogy ez rövidesen változni fog.

Hogyan jellemezné most a precíziós állattartás hazai helyzetét?

Azt az időszakot éljük, amikor a gazdálkodók kezdik belátni, hogy a precíziós technológiai megoldások alkalmazása elkerülhetetlen az állattartásban. Hosszútávon csak így lehet gazdaságosan és hatékonyan termelni. Ezek a technológiák nem ellenségei, éppen ellenkezőleg, hanem barátai az állattartóknak. A most az egekben járó takarmányköltségeket optimalizálni például csak ilyen rendszerekkel érdemes, különben lényegesen több időt, energiát és pénzt emészt fel.

A kívánt takarmány előállítási költségének optimalizálása, és a már elkészült takarmány hatékony felhasználása együtt testesíti meg a precíziós takarmányozást. Ennek lényege, hogy pontosan tudjuk: mikor, mennyi és milyen takarmányra van szükség, hiszen az állományból így lehet a lehető legjobbat kihozni, a teljesítményüket maximalizálni. Ez mind a kocák, mind a hízók takarmányozásában rendkívül fontos.

A precíziós gazdálkodás szoftverhasználat nélkül elképzelhetetlen és egyszerre előnyt is jelent, mivel megoldást kínál a munkaerőhiány jelentette problémákra is. Tehát, ha valaki beruház egy precíziós vagy költségoptimalizáló rendszerbe, azzal két legyet üt egy csapásra, mert kevesebb munkaerővel képes lesz megoldani a komplett termelését.

ProCleaner X100

A válság következményei milyen hatást gyakorolnak a Bentley Magyarország Kft. működésére?

Igyekszünk előre gondolkodni. Amiről úgy gondoltuk, hiánycikk lehet, azt hónapokkal előre megrendeltük. Az Új-Zélandról érkező termékekkel kapcsolatban merülnek fel nehézségek, tekintve, hogy az ottani elektronikai alkatrészek gyártása is akadozik a chiphiány miatt. A korábbi 2-3 hetes szállítási határidő 2-3 hónapra módosult, de szerencsére mindez csak egy-két terméket érint. Zömében tudtunk és tudunk a felmerülő nehézségekre időben reagálni. Szorosan együttműködünk a gyártóinkkal, beszállítóinkkal, mindenki azon dolgozik, hogy a végfelhasználók ebből semmit se érezzenek.

Mit emelne még ki a portfólióból?

Az idei évtől kezdtünk forgalmazni még egy dán termékkört, a Wash Power mosórobotjait, mivel igyekszünk a sertéstelepeknek a lehető legtöbb területen segítséget nyújtani. Ennek köszönhetően a szortimentünk még komplettebbé vált. Legyen az etető, itató, karámrendszer, szellőzéstechnikát vagy padozatot, az ACO Funki termékei általában minden igényt kielégítenek. Ha emellett egy állattartó a precíziós állattartás felé fordulna, akkor pedig a Nedap által kínált megoldások jöhetnek szóba. Aki pedig a járványvédelemre is figyelmet fordít, annak a már említett mosórobotot vagy pedig az állati hulla- és melléktermékégetőt ajánljuk, ily módon eleget téve a biobiztonságnak is.

A hazai állattartók és –tenyésztők nehéz időket élnek meg. Mit üzenne nekik?

Wash Power mosórobot

Arra bíztatnám őket, hogy tartsanak ki, és próbáljunk meg együtt lépést tartani az agrárium kihívásaival. Mi ezen dolgozunk, folyamatosan monitorozzuk az ügyféligényeket. A visszajelzéseik is azt igazolják, a partnereink azért kedvelik a Bentley Magyarország Kft.-t, mert nem csak megtaláljuk számukra az optimális megoldást, beruházásaik után sem hagyjuk magukra őket,  szakértő kollégainkkal biztosítjuk a termék támogatást,  a legtöbbjükkel folyamatos, évek óta tartó kapcsolatot ápolunk. Ők pontosan tudják, hogy együtt szinte mindent megoldunk. Ez az együttműködésünk mottója és az elmúlt negyed évszázad is azt bizonyította, hogy egy profitorientált világban is van létjogosultsága annak a magas szintű szakmaiságnak, amit képviselünk.  Próbáljuk a legjobbat kihozni mindenből, mert mindenre találunk megoldást.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás