Jelenleg több mint 7 milliárd ember él a Földön és az előrejelzések szerint ez a szám 2050-re eléri a 9,6 milliárdot. Az élelmiszerszükséglet a becslések szerint 49%-kal fog nőni, melyet kevesebb erőforrással és a hatékonyság javításával kell megoldaniuk az állattenyésztőknek, hogy biztosítsák a fenntarthatóságot. Míg a világ élelmiszerelőállítása nőni fog, addig az Unión belül más tendencia várható az elkövetkezendő évekre. Az Unión belül az EU népességének fogyatkozásával a húsfogyasztás csökkenése várható. Azon belül is elsősorban várhatóan a sertés- és marhahús fogyasztása fog visszaesni. A prognózisok szerint a baromfi lesz az egyetlen olyan ágazat, ahol a termelés és a fogyasztás tekintetében bővülés várható. Az egy főre eső húsfogyasztást a baromfihús előállításának növekedése fogja pótolni.

A magyar mezőgazdaságnak a közelmúltban sok nehézséggel kellett szembenéznie: 2020-2021-ben a sertéspestissel, a brexit okozta sofőrhiánnyal, a koronavírus-járvánnyal, valamint a folyamatosan emelkedő műtrágyaárakkal. A 2022-es év sem hozott sok jót. Az orosz-ukrán háború miatt komoly változások történtek a piacon: drasztikusan megnövekedtek az energiaárak, folyamatosan emelkednek az inputanyagok árai és agrárlogisztikai nehézségek merültek fel. A termelői tejárak most követik a globális árupiaci trendeket, ennek következtében 2023-ban alacsonyabbak lesznek. Eközben továbbra is drága inputköltségekre kell számítani. A tejtermékek iránti kereslet rövid távon az élelmiszer-infláció miatt gyengülni fog. Az uniós tej- és tejtermék-előállítás terén az innovatív, modern rendszerekre való átállás várható. Ez magasabb minőségi színvonalat és a termelési rendszerek fokozott differenciálását fogja eredményezni. A forint erősödésének is köszönhető, hogy csökkent a sertés felvásárlási ára, viszont a költségszint változatlanul magas. Az már csak „olaj a tűzre”, hogy a láncok igyekeznek letörni a feldolgozók árait, aminek hatása a sertéstartókon csattan.

Ezek után mi lehet a megoldás?

Nehézségek mindig voltak, és lesznek is a jövőben. Magyarországon a múltban mindig volt, és remélhetőleg a jövőben is lesz állati termék-előállítás. Verseny lesz. Verseny a szakképzett munkaerőért, a hatékonyság javításáért. Az új, innovatív megoldások jelenthetik a kiutat a sikeres túlélők számára. Ilyen megoldás például a precíziós állattartás, amely több tudományterület (mikroelektronika, informatika, etológia, állattenyésztés, takarmányozás, épületgépészet, közgazdaság, csak hogy a legfontosabbakat említsük) együttműködésével jött létre. Az ilyen interdiszciplináris - tudományterületek közti - együttműködés révén új megoldások születnek. A precíziós állattartás olyan takarmányozási és menedzsment rendszert képes az IT-technológiával kiépíteni, amely a nagy állattartó telepeken is elérhetővé teszi az állatok egyedi igényeinek kielégítését, nyomon követhetőségét. Ezek a rendszerek integrálják a legújabb etológiai kutatások eredményeit olyan 2-3 éven belül megtérülő innovatív technológiai megoldásokkal, amelyek javítják a jövedelmezőséget, fenntarthatóvá teszik állati termék előállítást.

Amennyiben szeretne teljesebb képet kapni a Bentley által forgalmazott portfólióról, a farm termékeket megtekintheti a www.farmtechnika.hu oldalon.

Kérje ingyenes konzultációnkat, beszélgessünk róla, hogyan tudjuk az Ön gazdaságát is jövőt állóvá tenni! Várjuk jelentkezését e-mailben a farm@bentleyinstruments.com címen. További információ: www.farmtechnika.hu

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás