Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) átfogó élelmezési és klímavédelmi akciótervet mutatott be a világszervezet idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28), az Egyesült Arab Emírségek egyik városában, Dubajban. A célok között szerepel, hogy 2025-ig 150 millióval csökkentsék az éhező emberek számát, és 2030-ig megállítsák mindenütt az erdőirtást és az illegális halászatot. Ezen kívül a kidobott, de még felhasználható élelmiszerek mennyiségének 50 százalékos csökkentésére is törekednek. A mezőgazdaságban a metánmennyiség csökkentése szerepel 2030-as célként. 

Dirk Messner, a német környezetvédelmi hatóság vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az üvegházhatású gázok 16 százaléka metán, amely csaknem 30-szor nagyobb hatással van a felmelegedésre, mint az utóbbi évtizedekben legnagyobb bűnösnek kikiáltott szén-dioxid - írta az MTI közleménye. A mezőgazdaságban az üvegházhatást okozó - főleg szarvasmarhák és juhok által kibocsátott - metánmennyiség 2020-as szintjéhez viszonyított 25 százalékos csökkenés szerepel 2030-as célként. 

a talajélet elszegényedése a talaj fizikai szerkezetének romlásához, porosodáshoz és a stabil talajmorzsák (aggregátumok) hiányához vezet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
a talajélet elszegényedése a talaj fizikai szerkezetének romlásához, porosodáshoz és a stabil talajmorzsák (aggregátumok) hiányához vezet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Az ENSZ adatai szerint 2022-ben világszerte mintegy 735 millió ember számított alultápláltnak, hozzávetőleg 3,1 milliárd embernek pedig nem jutott egészséges táplálék - hangzott el a COP28 rendezvényen.

Csökken a hasznosítható talaj kiterjedése

A témához kapcsolódóan olvastuk azt is, hogy a termőtalaj riasztó ütemű csökkenésére hívta fel a figyelmet az ökológiai kutatóintézet a talaj világnapja alkalmából.

Az egészséges talajok fontosságára, a termőtalaj riasztó ütemű csökkenésére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a talaj világnapja alkalmából közölt közleményében.

"Talajaink veszélyben vannak, többek között a terjeszkedő városok, az erdőirtás, az erózió, a szennyezés, a túllegeltetés, az éghajlatváltozás és az ebből következő extrém időjárási jelenségek miatt. A nem fenntartható földhasználat és mezőgazdálkodási gyakorlatok következtében a termőtalajt riasztó ütemben veszítjük el: a ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) globális adatai szerint, míg a talajképződés nem haladja meg az átlag 1 tonna/hektár/év mennyiséget, a talajerózió mértéke 30-100 tonna/hektár/év" - áll az ÖMKi MTI-hez eljuttatott közleményében.

A talajok harmada már alkalmatlan a művelésre

Felhívták a figyelmet arra, hogy világszerte a talajok mintegy harmada már nem használható mezőgazdasági termelésre, mert a helytelen használat, az erózió, esetenként a szikesedés, a szerkezetromlás, a savanyodás, valamilyen szennyeződés vagy éppen a tápanyagok kimosódása miatt degradálódtak. Becslések szerint a talajromlás gazdasági költsége az Európai Unió számára évente több 10 milliárd eurós nagyságrendű - írták.

"A talajromlás élelmiszerhiányt, magasabb élelmiszerárakat, hosszabb távon pedig az életünk fennmaradásához szükséges ökoszisztémák pusztulását okozza. Sem a Föld növekvő népessége és élelmiszerigénye, sem pedig a többi faj védelme miatt nem engedhetjük meg magunknak ezt a mértékű leromlást" - hangsúlyozzák az ökológusok.

A talaj a Földön élő fajok közel 60 százalékának ad otthont, nagy mennyiségű szenet és vizet tárol, és az élelmiszertermelés 95 százalékát biztosítja. Két-három centiméter termőtalaj kialakulása akár 1000 évig is eltarthat, ezért emberi léptékben számolva a talaj nem számít megújuló erőforrásnak. A közlemény szerint egy gramm talajban akár 10 milliárd élőlény is megtalálható. Ez több, mint ahány ember él a bolygón. Ráadásul a mikroszkopikus élőlényeknek mindössze 1 százalékát sikerült eddig beazonosítani - jegyzik meg.

Széntárolás és talajmegőrzés 

Hozzáteszik, hogy a talaj több szenet tárol, mint a légkör, valamint a világ összes növénye együttvéve (az erdőket is beleértve). Az egészséges talaj segíthet megelőzni az árvizeket és enyhíteni az aszály hatásait: hektáronként akár másfél olimpiai úszómedencényi vizet képes tárolni. A talajnak így nem csak az élelmiszer-ellátásunkban, de az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is kiemelt szerepe van.

A közlemény kiemeli, hogy az ökológiai gazdálkodásban kiemelt szerepe van a talajban rejlő erőforrások fenntartható kezelésének. Az ökológiai gazdálkodás alapvető célkitűzése a talajegészség megőrzése, a hosszú távú talajtermékenység fenntartása, amelynek eléréséhez a biogazdák többféle jó gyakorlatot alkalmaznak - mutatnak rá.

Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője beszámolt arról, hogy a kutatóintézetben évek óta folytatnak talajműveléssel kapcsolatos vizsgálatokat. 

"A szári Csoroszlya Farm területén például agronómiai és talajművelési kísérleteket végzünk, 2021 óta. Első eredményeink megmutatják, hogy a talaj biológiai paraméterei, vagyis a talajélet gyorsan reagál a művelési mód megváltoztatására" - magyarázta az ügyvezető. Elmondta azt is, hogy idén a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézettel és a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetével együttműködésben geofizikai vizsgálatokat indítottak a talajművelés hatásainak hatékonyabb mérése érdekében.

A talaj egészséges működésének fenntartásához a kutatóintézet szakemberei tanácsokat is adnak, ezekről az ÖMKi honlapján érhető el bővebb információ.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO által támogatott Talaj világnap (WSD -World Soil Day) célja, hogy felhívja a figyelmet az termőtalaj fontosságára, és támogassa a talajban rejlő erőforrások fenntartható kezelését - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás