Az újonnan induló Agro-ökológiai Program esetében a támogatás egyik feltétele a Gazdálkodási napló vezetése és elektronikus benyújtása, de maga az elektronikus vezetés önkéntes, a gazdálkodó döntésétől függ a következő esztendőben. A megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében 2023-ban nagyfokú rugalmassággal kerül be az agrártámogatási rendszer adminisztratív feladatai közé a napló vezetése.

Az Agro-ökológiai Program (AÖP) támogatásának 2023. évi igénybevételéhez – több más mellett – feltétel lesz a Gazdálkodási napló vezetése (folyamatos elektronikus vagy papír alapú vezetéssel és utólagos elektronikus feltöltéssel). Ugyanígy kell rögzíteni – pontosan és határidőre – az egyes választott gyakorlatok szempontjából releváns agrotechnikai műveleteket is az egységes kérelem felületén.

Ez egy olyan új közigazgatási szolgáltatás, amelybe a jelenleg külön álló e-permetezési napló, Gazdálkodási napló és nitrátadatlap rendszerekben található adatokat integrálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)
Ez egy olyan új közigazgatási szolgáltatás, amelybe a jelenleg külön álló e-permetezési napló, Gazdálkodási napló és nitrátadatlap rendszerekben található adatokat integrálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) (Fotó: Pixabay)

Eddig külön álló adatokat integrál a naplóban a Nébih

 A gazdálkodók adminisztratív kötelezettségeinek egyszerűsítése érdekében 2023-ban indul el az elektronikus Gazdálkodási napló (eGN). Ez egy olyan új közigazgatási szolgáltatás, amelybe a jelenleg külön álló e-permetezési napló, Gazdálkodási napló és nitrátadatlap rendszerekben található adatokat integrálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

 Az eGN vezetésével így a termelők a hatósági adatszolgáltatás mellett a támogatások igényléséhez szükséges feltételek igazolását is teljesíteni tudják. Kiválthatóvá válik a jelenleg már elavult ÁNYK-s adatszolgáltatási mód, továbbá az eddig elektronikusan beadott adattartalmat és a papír alapon vezetett adattartalmat lehetővé válik egyesíteni és teljes körűen elektronizálni.

Az eGN segítségével az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásából adódó szankciók elkerülhetők, hiszen az aktuális adatok mindig rendelkezésre állnak a rendszerben; emiatt nincs szükség adatszolgáltatási határidők és ehhez kapcsolódó szankciók meghatározására.

Interfész az eGN benyújtásához

 A Nébih interfészt biztosít az eGN benyújtásához, így lehetővé válik a közvetlen adatbeküldés a gazdálkodók eGN-jéből és üzemirányítási szoftvereiből, ennek a fejlesztési lehetőségnek a részleteiről külön közlemény készült (https://portal.nebih.gov.hu/-/interfesz-keszul-az-elektronikus-gazdalkodasi-naplo-benyujtasahoz).

A hatósági adatszolgáltatások közül az elektronikus permetezési napló használata az első, amelyet az eGN vezetésével kell teljesíteni, ennek részleteiről a Nébih külön közleményben tájékoztatta a termelőket (https://portal.nebih.gov.hu/-/januartol-a-nebih-feluleten-kell-vezetni-az-elektronikus-permetezesi-naplot).

 A támogatások közül elsőként az Agro-ökológiai Program (AÖP) esetében kerül bevezetésre az eGN használatának lehetősége, de egyes termeléshez kötött támogatások – szemes és szálas fehérjenövények, ipari zöldségnövények, zöldségnövények, ipari olajnövények és rizs – esetében is bizonyos rendeletben meghatározott műveletek rögzítésére opcionálisan alkalmazható lesz.

 Az Agro-ökológiai Program (AÖP) esetében – a bizottsági tárgyalások nyomán és így a KAP Stratégiai Terv részeként – a támogatás feltétele a Gazdálkodási napló elektronikus benyújtása. Ez 2023-ban az alábbiak szerint teljesíthető:

A Gazdálkodási napló elektronikus vezetése

Az egységes kérelem benyújtásakor az AÖP támogatását igénylő termelő nyilatkozik arról, hogy elektronikus úton fogja vezetni a Gazdálkodási naplóját. Ezzel egy időben létrehozza a Nébih által üzemeltetett felületen a saját eGN-jét, és a szükséges adatokat az év egészének vonatkozásában – visszamenőlegesen a kérelem benyújtását megelőző időszakra is – ezen a felületen a vezeti.

A Gazdálkodási napló papír alapú vezetése és elektronikus beküldése csak 2023-ban

Mivel a Gazdálkodási napló vezetése támogatási feltétel, a termelő kérelmében vállalja annak a valóságot tükröző vezetését. A Gazdálkodási napló vezetésének tényét a MÁK helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja. A papír alapon vezetett Gazdálkodási naplót, amelyet szintén a Nébih honlapján tud elérni legkésőbb 2024. január 31-ig rögzíti a Nébih eGN-felületén. Az adatok elektronikus határidőre történő beküldésének elmulasztása egyben a támogatási jogosultság elvesztését is jelenti.

 Az egységes és átlátható ügyintézés, valamint a szükségesnél semmiképpen sem több helyszíni ellenőrzés érdekében egyes AÖP-gyakorlatok legfontosabb műveleteit a Gazdálkodási naplótól függetlenül az egységes kérelem felületének agrotechnikai bejelentései között kell tenni. A korábbi zöldítési támogatás keretében megismert módon, például a másodvetések elvetésének tényét vagy a különböző kaszálási időpontokat, továbbá egyéb, a választott gyakorlatok teljesítésének ellenőrzése szempontjából elengedhetetlen eseményeket szükséges lesz rögzíteni.

Az AÖP-támogatás 2023. évi igénybevételének feltételei

a) a Gazdálkodási Napló vezetése (folyamatos eGN vagy papír alapú vezetéssel és utólagos eGN-feltöltéssel)

b) az egyes választott gyakorlatok szempontjából releváns agrotechnikai műveletek pontos és határidőre történő rögzítése az EK felületen.

 Az AÖP választható gyakorlatairól és a teljesítés további feltételeiről az eddig közleményben ismertetetteken túl később részletes tájékoztatást fog nyújtani az Agrárminisztérium.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás