Hirdetés
A globális környezeti változás és a fenntartható gazdálkodás kihívásai miatt a tartamkísérletek eredményeire méginkább szükség lesz
A mesterséges intelligencia bevonásával folytatódik a Debreceni Egyetem multidiszciplináris agrárkutatása, az idén negyven éves szántóföldi tartamkísérlet-sorozat. Az Európában is egyedülálló kukorica- és kalászos kutatások elmúlt négy évtizedének eredményeit konferencián mutatták be október elején az egyetem agrárkarán.
Az 1983-ban megkezdett, nemzetközi téren is kiemelkedő jelentőségű tartamkísérletek a kezdetek óta szolgáltatnak adatokat a tudomány, az egyetemi oktatás és az innováció-szaktanácsadás számára. A kutatás-fejlesztési folyamatok felgyorsulásával pedig a tudományos vizsgálatok eredményei sikeresen jelentek meg a gyakorlati felhasználás területén, a termelésben – hangzott el a Debreceni Egyetem (DE) szakmai konferenciáján.

A tartamkísérletek alapítói Nagy János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) professor emeritusa, valamint Pepó Péter egyetemi tanár, a DE Agrártudományi Doktori Tanácsának elnöke. A kutatás Kakuszi-Széles Adrienn, a DE MÉK Földhasznosítási, Műszaki és Precíziós Technológiai Intézet vezetőjének koordinálásával folytatódik.
Nagy János a konferencián úgy fogalmazott: a magyar mezőgazdaság eredményességét a következő években a gyakorlatban hasznosuló tudás határozza meg.
- Az elmúlt negyven évben elvégzett kutatások a precíziós gazdálkodás innovációja mellett a talajtani, növényvédelmi, növényfiziológiai, agrokémiai és meteorológiai témákban is egyre részletesebb vizsgálatokkal bővültek. Ezek megbízható, tudományos alapot szolgáltatnak a gyakorlat számára is. Ahogy a kutatásaink eredményeit összefoglaló Kukorica, a nemzet aranya című könyvünkben 16 szerzőtársammal leírtuk, az eredményeink felhasználásával országosan akár egymillió tonna terméstöbbletet lehetne elérni. A tartamkísérletek során több tízmillió adat keletkezett, ezek egy részét, elsősorban a meteorológiai információkat a DE Informatikai Kar segítségével dolgozzuk most fel, kihasználva a számítógépes kapacitásokat, mélytanulásos módszerrel szakértő eredményprogramot hozunk létre – fejtette ki Nagy János.
Pepó Péter előadásában kifejtette: az elmúlt negyven év kutatásai során egyre bővülő agronómiai, in situ, non-destruktív fiziológiai, talaj víz- és tápanyaggazdálkodási, környezetvédelmi és egyéb a vizsgálatokat végeztek el, melyek eredményei a technikai és technológiai fejlődés révén egyre több és részletesebb információt biztosítottak a növénytermesztési térben lezajló folyamatok ok-okozati összefüggéseinek feltárásához. A tartamkísérletek eredményei alapján eltérő intenzitású növényi modellek összeállítására, gyakorlati alkalmazására nyílik lehetőség, valamint a klímaváltozás aktuális, fontos kérdéseire adhatnak releváns válaszokat.
- A debreceni agrárkutatás és oktatás vitalitását, valamint fejlődőképességét jól mutatja, hogy idén ünnepli 155. évfordulóját a debreceni agrár-felsőoktatás. Ez alatt az idő alatt a debreceni oktató és kutató gárda mindig képes volt új dolgokat bevezetni, majd kiteljesíteni, ez pedig a folyamatos megújulást jelentette – hangsúlyozta Pepó Péter.
A konferencia befejezését követően, Kakuszi-Széles Adrienn örömének adott hangot amiatt, hogy milyen nagy volt a konferencia iránt az érdeklődés. A tanácskozáson kilenc tématerületen - a növénytudomány, a földművelés és földhasznosítás, az agrokémia, a talajtan, a növényvédelem, a vízgazdálkodás, a vállalatgazdálkodás és kereskedelem, a precíziós gazdálkodás, valamint a növényminőség - több mint 70 kutató mutatta be tudományos eredményeit. Az ünnepi rendezvényen 8 egyetem, 4 kutatóintézet, 37 vállalat vezetője és több mint 160 cég munkatársa képviseltette magát. A növénytermesztést és a kapcsolódó tudományágakat érintő legaktuálisabb témákban hangzottak el naprakész, tudományos kutatási eredmények. Javaslatok születtek arra vonatkozóan, hogy az eddigi eredményekre építve, hogyan lehet új lehetőséget teremteni a kutatás és az innováció fejlődésére.
Az esemény – a Kakuszi-Széles Adriennhez eljutott visszajelzések alapján – rendkívül sikeresen zárult.

A résztvevők kiemelték, hogy a hozzászólások és az előadások kiemelkedően hasznosak voltak, mivel olyan témákat érintettek, amelyek aktuálisan foglalkoztatják az oktatókat, kutatókat és a vállalati szféra képviselőit egyaránt. Pozitívnak ítélték a tudományos közösségen belüli, valamint a tudományos közösség és a vállalatok közötti széles körű információcsere elősegítését.
A mezőgazdaság folyamatosan fejlődik, ezért a kísérletnek is fejlődnie kell ahhoz, hogy releváns maradjon. A szántóföldi precíziós eszközrendszerrel (növény- és talajszenzorok, pilóta nélküli légi járművek) végzett mérések, megfigyelések segítségével nyomon követhető a növény- és a talajállapot. Az így nyert valós idejű adatokkal gyorsan és pontosan meg lehet mondani, hogy mikor kell öntözni, műtrágyázni, továbbá mennyi legyen a kijuttatandó öntözővíz-, műtrágya- és peszticid mennyisége. Fontos feladatunk a kísérletekből származó tudás folyamatos közzététele és megosztása. A gyakorlatba való megvalósításához azonban hatékony együttműködésre van szükség – fejezte be mondandóját Kakuszi-Széles Adrienn.

Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés