Teljes rendszerátalakításra volna szükség a mezőgazdaságban ahhoz, hogy az élelmiszertermelés fenntarthatóvá váljon. A regeneratív mezőgazdaság elterjedése az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) jelentése szerint nem csak kívánatos, hanem szükséges is lenne. A klímaváltozás és a környezetkárosítás jelenleg folyó üteme mellett ez nem alternatíva, hanem az egyetlen lehetőség lesz arra, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszert állíthasson elő az emberiség. 

A Qubit írta meg, hogy a regeneratív mezőgazdasággal szemben manapság épp az a legfőbb érv, hogy a fenntarthatósági törekvések ára a termőföldek számának és kiterjedésének, vagyis a termesztésnek a csökkenése. Miközben a mai nagyüzemi mezőgazdaság nem csak óriási mennyiségű szén-dioxid felszabadulásával jár, de drámai módon változtatja meg a táj képét és ökológiai szerkezetét, ezzel együtt az élővilág összetételét is. Az élelmiszertermelés fontossága szinte érinthetetlenné teszi, a jelenlegi nagyüzemi mezőgazdaság szereplői pedig a kutatók szerint konkurensként tekintenek az ökológusokra. Az Ökológiai Kutatóközpont vizsgálatai azonban arra a következtetésre engednek jutni, hogy a földek regenerációját célzó változtatások, például virágsávok telepítése hosszabb távon jótékonyan hatnak a termelésre is. Ennek előfeltétele például az a szemléletváltás, hogy a mennyiségi termelés helyett a minőségi gazdálkodást helyezzék előtérbe.

A háború miatt lassul a regeneratív mezőgazdaság elterjedése, pedig elterjedése az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) jelentése szerint nem csak kívánatos, hanem szükséges is lenne - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A háború miatt lassul a regeneratív mezőgazdaság elterjedése, pedig elterjedése az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) jelentése szerint nem csak kívánatos, hanem szükséges is lenne - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A regeneratív mezőgazdaság számos módszert beépít a rendszerbe, ami egyszerre növeli a biodiverzitást és csökkenti a mezőgazdasági termelésnek az éghajlatra gyakorolt kedvezőtlen hatásait. Ehhez egyes területeken a szántás csökkentését vagy teljes beszüntetését javasolják, míg máshol a termelés változatosabbá tételét, például vetésforgók alkalmazásával vagy a mozaikosság növelésével, a szántóföldek és az erdőművelés integrációjával. 

Regeneratív mezőgazdaságról elsőként Jerome Irving Rodale írt, mintegy 75 éve, jóval azelőtt, hogy a globális éghajlatváltozás miatt a téma égetővé vált volna. Soil and Health Foundation nevű alapítványát (ma Rodale Institute) azért hozta létre, hogy a mezőgazdaságban segítsen néhány fontos alapelvet szem előtt tartani. 

Ilyen elvek voltak 

  • a faji diverzitás, 
  • a talajvédelem, 
  • a műtrágyahasználattól való tartózkodás, 
  • az évelő növények arányának a növelése, 
  • a természettel való harmónia vagy 
  • a talajminőség javítását célzó törekvés. 

Igazodnak a feltételekhez

Egyes szakértők szerint a regeneratív mezőgazdaság abban különbözik a  fenntartható földműveléstől, hogy nem csak a hosszú időre kiterjeszthető földgazdálkodást tűzi ki célként, hanem folyamatosan szem előtt tartja azt is, hogy a föld és a talajvíz minősége, vagyis a művelés feltételei folyamatosan változnak és időről időre regenerációra szorulnak. A gyakorlatban a regeneratív mezőgazdaság hasonló technikákat alkalmaz, mint a fenntartható mezőgazdaság. A legfőbb eltérés, hogy a regeneratív mezőgazdálkodás a helyi feltételekhez igazítja az alkalmazott eszközöket és technikákat. Az EASAC jelentése szerint a szóban forgó technikák a kísérleti területeken jó eredményeket hoztak ugyan, de a rendszerszintű eredményekhez lényegesen kiterjedtebb körben, összehangoltak kellene azokat alkalmazni. 

A háború hatása miatt háttérbe szorulhat a regeneratív mezőgazdaság

Az orosz-ukrán háború az eddigi törekvéseket is derékba törheti, mert „kiesett a világ élelmiszer-ellátásából két nagyon jelentős termelő ország, Oroszország és Ukrajna, és azonnal megjelentek azok a hangok, amelyek szerint (...) csak a termelés a lényeg, mert nem lesz mit ennünk (...).

Pedig éppen most lenne itt az a pillanat, amikor sokkal gyorsabban lehetne megvalósítani az átalakítást, és a mezőgazdasági termelést összehangolhatnánk a lokális adottságokkal.

Ezzel nem csak éveket spórolnánk, de erősen lecsökkenthetnénk a mezőgazdaság szénhidrogénexport- és műtrágyaexport-függőségét és műtrágya-felhasználását. Így nemcsak a párizsi klímacélok megvalósításáért tehetnénk, hanem az energiakitettségünket is csökkenthetnénk, aminek egyértelmű nemzetbiztonsági előnyei lennének” – hangsúlyozta a jelentés akadémiai bemutatóján Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos tanácsadója.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás