Szűrők
Találatok száma: 16
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Tudta, miért fontos az agroökológia Magyarországon?

2024.02.10.

A Magyarországi Agroökológia Hálózat Egyesület célja összekötni és megerősíteni az agroökológiával foglalkozó egyéneket és szervezeteket. Hosszú távú céljuk, hogy a közös munkán és mozgalomépítésen keresztül elősegítsék a hazai agroökológiai átmenetet, az élelem-önrendelkezés megvalósítását.

Jelentős átalakulás jön, ami miatt sok gazda elbukhat

2024.01.25.

Kökény Attila, a Nestlé LENS program talajmegújító tanácsadója arról beszélt, hogy szemléletváltásra van szükség a hazai mezőgazdaságban ahhoz, hogy a termelők hosszú távon is megfelelhessenek a modern gazdálkodási követelményeknek. A gazdálkodóknak szembesülniük kell azzal, hogy az üzleti-jövedelmezőségi szempontok mellett egyre nagyobb teret nyernek a fenntarthatósági elvárások.

Műhelymunkára hívta a regeneratív gazdálkodókat az ÖMKi

2024.01.12.

Pest vármegyében, az Aszódi járásban, Galgahévíz településen gyűlt össze a Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma programban résztvevő gazdálkodó partnercsapat és az ÖMKi 2023. novemberének utolsó napján, hogy közösen értékeljék ki a 12 gazdaság talajtani adottságait, az alkalmazott művelési technológiáik előnyeit és hátrányait.

Plusz bevételhez juthatnak a gazdák a regeneratív technológiával

2023.10.24.

A magyar termelők is csatlakozhatnak Európa legnagyobb szén-dioxid-gazdálkodási mozgalomhoz. Az Európa legnagyobb talajszén-programját üzemeltető dán központú Agreena a magyar gazdák számára is megnyitja a 2024. évre vonatkozó részvételi lehetőséget.

A talaj az ökológiai rendszer része, úgy is kell bánni vele

2023.10.11.

A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogram második napján a természetközeli mezőgazdaságé volt a főszerep a konferenciateremben. A gyakorlati oldalt bemutatva, „Talajkímélő nagyüzemi növénytermesztés ökológiai szemlélettel” címmel tartott előadást Bakocs Marcell, növényvédelmi szakmérnök, agronómus.

Regeneratív talajművelés: a takarás, a gombák és a fertőzéscsökkentés

2023.09.08.

A regeneratív alapelvek fontos talajvédelmi eleme a talaj páncélja, a talajtakarás. A talajtakarás elsődleges szolgáltatása a felszín védelme a talajéletre negatív hatású környezeti jelenségek ellen, mint az erős szél, forró napsütés, a csapó eső, amelyek hozzájárulnak a talajromláshoz. A felszínen hagyott mulcs csökkenti a talajfelszín hőmérsékletét, lassítja a párolgást.

Dán támogatást kapnak a magyar gazdák a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokra való áttéréshez

2023.08.24.

Az Agreena az önkéntes szén-dioxid-piac révén az éghajlatbarát mezőgazdasági erőfeszítéseket szén-dioxid-tanúsítványokká alakítja át, mellyel új bevételi forráshoz juthatnak a termelők. A talajszén-megkötési platformot és programot azért fejlesztették ki, hogy segítse a gazdálkodókat a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatra való átállás finanszírozásában.

Cirokkal bővítenék az élelmiszertermelést

2023.08.09.

Hollandiában, Amszterdamban tartották meg a Sustainable Food Summit programot, a Fenntartható Élelmezési Csúcstalálkozót. A rendezvény a társadalmak fenntarthatóbb élelmezése felé törekvő szervezeteket és szakembereket hozta össze. A Sorghum ID is ellátogatott az amszterdami eseményre, hogy megvitassa a cirok alapú élelmiszertermelést és annak az egészségre és a környezetre gyakorolt kedvező hatásait.

Szennyvízből lesz műtrágya: riport Svédországból, Skåne megyéből

2023.07.25.

Svédországban, Skåne megye északnyugati részén példaértékű együttműködést láttunk a körforgásos, regeneratív, talajmegőrző gazdálkodásra, az új megközelítésű szennyvízkezelésre és az abból előállított, újrahasznosított forrásból készülő műtrágya pellet gyártására.

Rendezvény Szápáron: az agroökológia és a regeneratív mezőgazdaság gyakorlata a téma

2023.03.26.

Az agroökológia és a regeneratív mezőgazdaság gyakorlatairól a Veszprém vármegyei Szápáron tart képzést a Magyar Agroökológia Hálózat Egyesület az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársaival közösen 30 gazdálkodó számára. A 2023. április 13-ára és 14-ére szervezett képzésre olyan gazdálkodók jelentkezését várták, akik legalább 30 hektáros területen termelnek.

Talajtámogató és költséghatékony a regeneratív mezőgazdaság forradalma: szaktanácsadás és képzés volt hazánkban

2023.01.14.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) idén a regeneratív mezőgazdaság forradalmára fordította a figyelmet a Talaj világnapján. E művelési módszerek alkalmazása az ökológiai gazdálkodással kombinálva jelentősen hozzájárul talajaink termékenységének megőrzéséhez és fokozásához.

Az idei első gépes összefoglalóban az Év traktora, magyar gépeladások és új precíziós vetőgép

2023.01.14.

A decemberi agrárhírek között is több, a gazdáknak érdekes és hasznos mezőgazdasági gép szerepelt. Megírtuk, hogy folytatódik a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása pályázat, továbbá azt, hogy megérkezett az új Deutz-Fahr 6.4 Cross Farming traktorszéria. Szeretettel ajánljuk olvasásra a decemberben megjelent híreinket a mezőgazdasági gépek témájából!

2,8 millió hektáron működhet regeneratív mezőgazdaság a PepsiCo vállalatcsoport közreműködésével

2022.12.22.

Folytatódik a PepsiCo globális mezőgazdasági akcelerátor programja, a Positive Agriculture Outcomes Fund (Pozitív Mezőgazdasági Eredmények Alap. A PAO 11 ország 14 üzleti projektjének nyújt finanszírozást a mezőgazdaság előtt álló legnehezebben megoldható kihívások megoldására.

Magyar LENs program segíti a Nestlé talajmegújító gazdálkodását

2022.11.13.

Szélsőségesen súlyos aszályok, kimerülő termőterületek, egekbe szökő nyersanyagárak okoznak egyre több kihívást az élelmiszeripari alapanyagok termelőinek a klímaváltozással összefüggésben. Ennek enyhítésére, számos problémára kínálnak ideális megoldást a talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatok. Ezekre átállva hosszú távon is fenntarthatóan termőképessé tehetők a megművelt területek.

Regeneratív, megújuló mezőgazdasági modell alkalmazását javasolják a magyar kutatók

2022.04.17.

Valkó Orsolya, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) tudományos tanácsadója vezető szerepet játszott az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC) legújabb átfogó tanulmányának elkészítésében, amely egy regeneratív, megújuló mezőgazdasági modellt mutat be.

A háború miatt lassul a regeneratív mezőgazdaság elterjedése

2022.04.14.

Teljes rendszerátalakításra volna szükség a mezőgazdaságban ahhoz, hogy az élelmiszertermelés fenntarthatóvá váljon. A regeneratív mezőgazdaság elterjedése az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) jelentése szerint nem csak kívánatos, hanem szükséges is lenne. Ez lesz az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszert állíthasson elő az emberiség.

Hirdetésfeladás