Szűrők
Találatok száma: 60
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Az Európai Unióval szemben is versenyképes területeken erősít a magyar mezőgazdaság

2023.12.13.

Bár az átfogó hitelezési kedv fellendítésére egyre több ösztönző program indul, a magyar agráriumra vonatkozó statisztikák már most bizakodásra adnak okot. Számos példa mutatja, hogy banki hitelek mellett, de annak hiányában a tőkebevonás is jó alternatíva lehet egy vállalkozás helyzetének megerősítésére, a terjeszkedésének támogatására. 

A nehéz helyzet ellenére az agrárvállalkozók a legmegbízhatóbb adósok 

2023.11.19.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az OMÉK-on rendezett panelbeszélgetésen kiemelte, hogy a kkv-kat nem hagyhatja magára a gazdaságpolitika, mivel a szektor támogatott hitelek nélkül rendkívül nehéz helyzetbe kerülne. A KAVOSZ az az Agrárminisztériummal közösen a Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a magyar mezőgazdaság számára is elérhetővé tette a hiteleket.

Megérkezett a bejelentés a Széchenyi Kártyáról

2023.11.08.

Nagy Márton miniszter elmondta: 2024-ben is kedvező kamattal lesz elérhető a Széchenyi Kártya a kkv-knak. A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a Széchenyi Kártya Program termékei továbbra is változatlan, rendkívül kedvező feltételekkel lesznek elérhetők a kkv-k számára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra maradnak érvényben.

Közel 7 százalékkal emelkedett a magyar mezőgazdaság hitelállománya

2023.10.11.

A mezőgazdaság hitelállománya 6,7 százalékkal 1036,9 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a kedvezményes hitelek aránya 69,7 százalékot, a piaci hitelek részesedése pedig 30,3 százalékot tett ki 2023. június 30-án. A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni gazdaságok hitelállománya csökkent, 5,9 százalékkal 381,8 milliárd forintra mérséklődött.

Olcsó hitel érkezett a gazdáknak, forgóeszközökre költhetik

2023.10.09.

Az ukrán-orosz háború következtében kialakuló gabonaválság okozta piaci nehézségek áthidalásában hatalmas segítséget jelent a magyar mezőgazdaság számára a most elindult Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel konstrukció. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszélt a részletekről.

Aláírta a miniszterelnök, többlettámogatású hitel érkezik a hazai agrárcégeknek

2023.09.26.

 Megjelentek a Magyar Közlöny 2023. évi 123. számában az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a jövő évben. A „többlettámogatott” folyószámlahitel a jelenlegi szankciós kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, 5 százalékos kamatot tesz elérhetővé.

4 millió forint támogatás és kedvezményes hitel érhető el az új EU-s energetikai pályázatban

2023.09.04.

A REPowerEU programban vissza nem térítendő és kedvezményes hitellel támogatott Lakossági energetikai felújítási program várható 224 milliárd forintos keretösszeggel. Az új lakásfelújítási támogatás keretében akár 4 millió forint vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel is igényelhető a rezsiköltségek csökkentésére.

15 százalék felett növekedett a mezőgazdasági eszközök lízingpiaca

2023.08.30.

A Magyar Lízingszövetség közleménye szerint a tavalyi egyszeri, 50 milliárd forintos ingatlanlízing-tranzakcióval korrigálva az eredményeket a finanszírozott összeg bővülése 15,7 százalékos. A szervezet legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint a hazai ügyfélkört már szinte kizárólag a vállalati szektor dominálja. A kis- és középvállalkozások aránya 75, a nagyvállalatoké 18 százalék.

Kulcsszerepe lesz a gazdasági kihívások kezelésében a digitalizációs fejlesztéseknek

2023.08.09.

A technológiai fejlettség és az innovációvezéreltség meghatározó szerepet játszhat abban, hogy a vállalkozások, a jegybankok és a kereskedelmi bankok felkészültek legyenek a stresszhelyzetekben, és gyorsan, hatékonyan reagálni tudjanak. Ez is elhangzott a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programján.

Fontos támogatásokról és kifizetésekről beszélt az agrárminiszter

2023.06.14.

A 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozás eredményeként 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül június elején újabb 400 projekt részesült 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Miért van olajretek és mézontófű egy bankban?

2023.06.03.

A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések mellé zöld vetőmag csomagot is ad. Az egyik legfontosabb fenntarthatósági célkitűzés a biodiverzitás, az élőlények sokféleségének védelme.

MBH AgrárTrend Index: jó termés esetén várhatóan nem nő tovább az élelmiszer-vásárlás terhe

2023.05.27.

Egy év folyamatos csökkenés után 2023 első negyedévében ismét emelkedett az MBH AgrárTrend Index értéke. Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet, a szántóföldi növénytermesztésben azonban épp az alacsonyabb felvásárlási árak okán nagyon jó időjárási körülményekre lesz szükség a jövedelmezőség fenntartásához – derült ki az MBH Bank elemzőinek összegzéséből.

Nem a nagyszabású beruházások éve lesz a 2023-as a magas kamatkörnyezet miatt

2023.04.18.

Jelentős trendváltozások jellemezhetik a hazai mezőgazdaságot 2023-ban. Noha sok állattartó a tavalyi év végén javítani tudta a jövedelmezőségét, a növénytermesztőket továbbra is sújtja a magas üzemanyagár és a felvásárlási árak jelentős volumenű gabonaimport miatti csökkenése.

Fontos agrár hitelprogramok indulnak újra márciustól

2023.03.08.

Mintegy 20 milliárd forintnyi kedvezményes hitel juthat el a magyar mezőgazdaságba. Az Agrárminisztérium tervei szerint 2023. márciusban újra elérhetővé válnak a Magyar Fejlesztési Bank ágazatspecifikus forgóeszközhitel-programjai. Így hamarosan újabb kedvezményes hitelkonstrukciók javíthatják a gazdálkodók likviditási helyzetét.

Jó hírek érkeztek: 700 milliárd forintos hitelprogram indul februártól

2023.01.24.

A magyar kormány létrehozza a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot (BGH), melynek köszönhetően hazánkban a valaha volt egyik legnagyobb, 700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól. Ezzel 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosítanak a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya (SZKP) programokon keresztül.

Újraindul a 0 százalékos forgóeszköz hitelprogram a működési költségekre, készletre és likviditásnövelésre

2023.01.22.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) európai uniós forrásból 100 milliárd forint keretösszegű, nulla százalékos kamatozású forgóeszköz hitelprogramot indít újra – közölte a pénzintézet az MTI-vel. Kiemelték, hogy a program a vállalkozások működési költségeinek fedezésére kínál megoldást. A forrás felhasználható készletbeszerzésre és a likviditásnövelés finanszírozására is.

Már csak néhány hétig pályázható 5 és 150 millió forint közötti értékben a 0 százalékos hitel

2022.12.27.

A GINOP 8.3.5-18 Hitelprogram egyértelmű célja, hogy a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozásokat fejlessze a külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása révén.

74,4 milliárd forintnyi EU-s pénzt fizetnek az agrár-élelmiszeripari termékek támogatására

2022.12.26.

Az Európai Bizottság 2023-ban 185,9 millió eurót, december végi áron 74,4 milliárd forintot különít el a fenntartható és kiváló minőségű uniós agrár-élelmiszeripari termékek promóciójára irányuló, az EU-ban és a világ más részein folytatandó tevékenységek finanszírozására.

Hirdetésfeladás