A 2022-es, történelmi mértékű aszály és az orosz-ukrán háború miatt kialakult gabonapiaci helyzet miatt a magyar állam egy többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt dolgozott ki. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint a jelenleg elérhető „normál” Agrár Széchenyi Kártya támogatási mértéke a jelenlegi magas kamatkörnyezetben csupán kis mértékben tudja csökkenteni az agrárvállalkozások fizetendő kamatterheit. Ezért a tárca egy többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt dolgozott ki. 

Megjelentek a Magyar Közlöny 2023. évi 123. számában az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a jövő évben. A „többlettámogatott” folyószámlahitel a jelenlegi szankciós kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, 5 százalékos kamatot tesz elérhetővé az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások számára - írta a Gépmax. A lehetőség a maximum 100 millió forint összegű, a programot szabályozó rendelet hatályba lépésétől 9 hónapon belül megkötött hitelszerződések esetén vehető igénybe az Agrár Széchenyi Kártyát forgalmazó hitelintézeteknél.

Megjelentek a Magyar Közlöny 2023. évi 123. számában az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a jövő évben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kartal, illusztráció
Megjelentek a Magyar Közlöny 2023. évi 123. számában az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a jövő évben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kartal, illusztráció

Többen férnek majd hozzá ehhez a lehetőséghez

Az állam tavaly már indított egy kedvezményes agrár-folyószámlahitelt a Széchenyi Kártya Programon belül, de ezt csak az aszálykárosult gazdálkodók vehették fel, így nem fért hozzá minden mezőgazdasági termelő. Itt a kamattámogatás mértéke 1 havi BUBOR + 1 százalék, de maximum 14 százalék volt. Az eredetileg 2022 végéig élő lehetőséget aztán további három hónappal meghosszabbították. A lépéssel lényegében az Agrár Széchenyi Kártyára is kiterjesztik azt a fix 5 százalékos kölcsönlehetőséget, ami más vállalkozások számára jelenleg is él a Széchenyi Hitel MAX+ keretében folyószámlahitelként.

A Programot szabályozó rendelet hatályba lépésétől számított 9 hónapon belül megkötött hitelszerződések esetén igényelhető az Agrár Széchenyi Kártyát forgalmazó hitelintézeteknél.

A Kormány 1384/2023. (VIII. 30.) Korm. határozata az agrárhitelezés kapcsán szükséges intézkedésekről:


A kormány

  1. a hazai agrár mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezés elősegítése érdekében egyetért az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel (a továbbiakban: Folyószámlahitel) kamattámogatása mértékének a Folyószámlahitel kamatidőszakának kamatmegállapításánál alapul vett 1 havi BUBOR éves szinten számított százalékpontban kifejezett értéke mínusz 1 százalékpont, de legfeljebb évi 14 százalékpont mértékre történő emelésével, ha a Folyószámlahitel kamatidőszakának kamatmegállapításához alapul vett 1 havi BUBOR százalékpontban kifejezett értéke nagyobb, mint évi 5 százalékpont;
  2. egyetért azzal, hogy az 1. pontban meghatározott emelt mértékű kamattámogatást a legfeljebb 100 millió forint hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások vehetik igénybe;
  3. felhívja a gazdaságfejlesztésért felelős minisztert az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében nyújtott de minimis támogatásokról szóló 39/2011. (V. 18.) VM rendelet [a továbbiakban: 39/2011. (V. 18.) VM rendelet] megfelelő módosítására, azzal, hogy az emelt mértékű kamattámogatás a 39/2011. (V. 18.) VM rendelet módosításának hatálybalépésétől számított 9 hónapon belül megkötött hitelszerződéshez vehető igénybe;
  4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére az 1. pontban foglaltak finanszírozása érdekében gondoskodjon a 2024. évben legfeljebb 6 000 000 000 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XXIII. Gazdaságfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Gazdaságfejlesztési feladatok alcím,
  5. Gazdaságfejlesztési programok jogcímcsoport javára;
    Felelős: pénzügyminiszter
    gazdaságfejlesztési miniszter
    Határidő: a felmerülés ütemében
  6. felhívja a gazdaságfejlesztési minisztert és a pénzügyminisztert, hogy a Folyószámlahitel 2025. és 2026. évi kamattámogatása fedezetének rendelkezésre állásáról az 1. pontban foglaltak figyelembevételével gondoskodjanak a központi költségvetés Gazdaságfejlesztési Minisztérium fejezetében.

Felelős: gazdaságfejlesztési miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: az adott évi központi költségvetés tervezése során - ezt írta alá Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás