Szűrők
Találatok száma: 75
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Pénz, pályázat, felkészülés: itt az agrártámogatások összefoglaló

2024.02.29.

Sok támogatást kapnak a cégek az idén, folyamatosan érkeznek az agrárpályázatok 2024-ben. Ezért is fontos átnézni, milyen, a támogatásokról szóló hírt hoztunk februárban a weboldalunkon. Megírtuk, hogy van egy ágazat, ahová dől a pénz az Európai Unióból, szereplői mégis aggódnak. Arról is beszámoltunk, hogy 450 milliárd forint fejlesztési támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Hírül adtuk, hogy a Nébih keresi meg az érintett gazdálkodókat az eGN-adategyeztetés miatt és azt is, hogy közeledik az állattartó telepek fejlesztéséhez köthető pályázat megjelenése.

Megnyílik az út a minőségi magyar áru előtt

2024.01.05.

Fordulatot lát az exportban Nagy István agrárminiszter, aki elmondta azt is, hogy az elhúzódó háború és a következményeként kialakuló rendkívüli körülmények ellenére nagyon jó számokat produkált 2023-ban a mezőgazdaság. A 2024-es év pedig a bizalom éve lesz. A minőségi magyar áru számára van perspektíva, és az is kiderül: bíznak-e a gazdálkodók a jövőben, le merik-e hívni a bőségesen rendelkezésre álló forrásokat.

Jánossomorján fejlődött Mészáros Lőrinc agrárbirodalma: silót, szárítót és tisztítót építettek

2023.12.28.

A Vidékfejlesztési Program támogatásával jött létre a Lajta-Hanság Zrt. mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztése. Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa elmondta, hogy a vállalatba az elmúlt öt évben sok kis- és nagyvállalat tagozódott be, köztük a Lajta-Hanság Zrt. is. Jánossomorján gabonatároló silót, szárítót és tisztítót építettek.

Erőseket mondott a magyar agrárminiszter Brüsszelben

2023.12.12.

Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozása veszélyeztetné az európai gazdák megélhetését, ugyanis az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nagytőke tulajdonában álló többszázezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek - jelentette ki az agrárminiszter Brüsszelben hétfőn.

Külföldre kerül a magyar vetőmag nagy része

2023.12.04.

Vetőmag nélkül nincs élelmiszer-termelés, a hazai vetőmagszektor pedig nemzetstratégiai jelentőségű ágazat. Többek között ezekről is beszélt Nagy István agrárminiszter Siófokon, a 30 éves Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jubileumi rendezvényén.

Tiltásról és könnyítésről is szól a magyar törvénymódosítás: a földvédelem és az öntözés is téma

2023.11.22.

A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országgyűlésnek benyújtott agrár salátatörvény 24 törvény módosítását foglalja magában.

Helyi élelmiszer-előállítás és értékesítés: könnyít az agrártárca

2023.11.19.

Az agrártárca kiemelten támogatja a hazai kistermelőket, és ennek érdekében könnyíti a kis mennyiségű élelmiszer-előállítás, valamint -értékesítés higiéniai feltételeit – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra emlékezetett, hogy az elmúlt időszakban reneszánszukat élik a helyi termelői piacok, a kézműves termékek ugyanis egyre keresettebbek a vásárlók körében.

A digitális mezőgazdaság szakembereit képzik az Alföldi Agrárszakképzési Centrumban

2023.11.04.

A mezőgazdaságot érintő technológiai változások exponenciális ütemben zajlanak, a feladatunk, hogy ehhez igazítsuk az agrárszakképzést és vonzóvá tegyük azt a fiatalok számára. Mindez olyan jövőbeli biztonságot jelent, amely mindannyiunk életét jobbá teszi – mondta Nagy István agrárminiszter az Alföld digitális mezőgazdaságát és innovációs aktivitását támogató ágazati képzőközpont átadóján.

Jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

2023.11.03.

Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére.

Méhészeti kifizetést sürget Nagy István: be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást

2023.10.24.

A magyar és az európai méhészek védelmére hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a franciaországi Strasbourgban. Jelenleg a közös uniós mezőgazdasági politika költségvetéséből mindössze 1 ezrelék jut a méhészeti szektor támogatására, "ez sem azt mutatja, hogy az EU számára fontos lenne az ágazat. Hangsúlyozta: minél előbb be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást.

Több, mint 4 ezren kezdték meg agrár- vagy élelmiszeripari szakon a tanulmányaikat

2023.09.29.

Az agrárium és az élelmiszeripar a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fennmaradása szempontjából is nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt, pótolhatatlan termékeket állít elő. Így stratégiai ágazattá vált – mondta Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján.

Megállt az afrikai sertéspestis terjedése a vaddisznók intenzív kilövésével

2023.09.12.

A vaddisznóállomány intenzív csökkentésével sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését, Horvátországban azonban június végén a járvány újra terjedni kezdett – mondta az agrárminiszter az országos vadásznapon, a Komárom-Esztergom vármegyei Csákányospusztán. Nagy István hozzátette: az ország érdeke, hogy megakadályozzuk a sertéspestis vaddisznókkal történő behurcolását

Nagyot erősödik a Kárpát-medencei rövid élelmiszerláncok rendszere

2023.09.02.

Nagy István agrárminiszter szerint egyre fontosabb téma társadalmunkban a mezőgazdaság, az élelmiszer-ellátás és minden olyan kérdés, ami hozzájuk kapcsolódik. A helyi termékeket előtérbe helyező mozgalom, illetve az élelmiszerlánc lerövidítése mellett a turizmus fejlesztése is fontos, mert ez a gazdasági ág jól kiegészíthetné a másik kettőt.

Piacpályázat 100 millióért és kistermelői kertfenntatás közel 6 millióért is elérhető

2023.08.23.

Baranyában 8 helyszínen összesen 2,3 milliárd forintért alakítottak ki termelői piacokat megyei fejlesztési forrásból, ezt egészítették ki a vidékfejlesztési források, amelyből további ilyen piacok jöttek létre. Az elmúlt 10 évben sikerült helyreállítani a város és a vidék egyensúlyát. Pécsen, a Búza és a Kossuth téri piacokon közvetlenül a termelőtől kerülhet a fogyasztóhoz az áru.

Nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését

2023.07.29.

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek. Az elsődleges cél a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása. Nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését.

Az aratás idején a gépekre és a gépekkel nagyon kell vigyázni

2023.07.14.

Hazánkban csaknem 1,8 millió hektáron zajlik a nyári aratás, az őszi vetésterületek nagysága átlag feletti a mostani gazdálkodási évben. Mivel országszerte folynak az aratási munkálatok, az átlagosnál jóval nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek és vontatók.

Tanulnunk kell a szomszédoktól: Ausztria gyakorlatai és a magyar kapcsolat is téma volt a miniszterek között

2023.07.07.

Tovább kell erősíteni az együttműködést az agrárdigitalizáció, a növénynemesítés és a mezőgazdasági kárenyhítési gyakorlatok tekintetében hazánk és Ausztria között - jelentette ki Nagy István tárcavezető, aki június végén Bécsben tárgyalt Norbert Totschnig osztrák szövetségi agrárminiszterrel.

Pénz a kaptárhoz: már benyújthatják a méhészek a támogatási kérelmüket

2023.07.03.

Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. július 4-től nyújthatják be a kérelmeiket.

Hirdetésfeladás