Szűrők
Találatok száma: 39
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Pénz, pályázat, felkészülés: itt az agrártámogatások összefoglaló

2024.02.29.

Sok támogatást kapnak a cégek az idén, folyamatosan érkeznek az agrárpályázatok 2024-ben. Ezért is fontos átnézni, milyen, a támogatásokról szóló hírt hoztunk februárban a weboldalunkon. Megírtuk, hogy van egy ágazat, ahová dől a pénz az Európai Unióból, szereplői mégis aggódnak. Arról is beszámoltunk, hogy 450 milliárd forint fejlesztési támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Hírül adtuk, hogy a Nébih keresi meg az érintett gazdálkodókat az eGN-adategyeztetés miatt és azt is, hogy közeledik az állattartó telepek fejlesztéséhez köthető pályázat megjelenése.

33 ezernél több gazdának érkezett meg 42 milliárd forint az egységes kérelmekhez kapcsolódóan

2024.02.25.

A tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdálkodónak összesen 42 milliárd forintot fizetett már ki ebben az évben is a Magyar Államkincstár - mondta a Bács-Kiskun vármegyei Lajosmizsén, egy szakmai rendezvényen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Reményt hoz a tavasz: megérkeznek az első beruházási pályázati felhívások

2024.02.14.

Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról és a beruházásokat segítő intézkedésekről is beszélt Feldman Zsolt, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a dél-dunántúli élelmiszeripari vállalkozásokat és a kapcsolódó szervezeteket összefogó iFood Élelmiszer Klaszter szakmai programján.

Több, mint 23 ezer biztosítási díjtámogatás kérelmet hagytak jóvá a gazdáknak

2024.01.04.

2023. decemberében több mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan közel 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki. Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok használatának ösztönzése.

Sárospatakon segítettek eligazodni a gazdáknak az agrártámogatások rendszerében

2023.12.16.

Nehéz két év van a mezőgazdaság mögött, tavaly az aszály, idén pedig az olcsó ukrán mezőgazdasági termékek európai importja okozott problémát ebben az időszakban. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sárospatakon tartottak földügyi és agrárgazdasági fórumot, melyen az agrártámogatások kiemelt szerepet kaptak.

A 2024-es agrártámogatások részleteiről beszélt Feldman Zsolt Gödöllőn

2023.12.15.

Országos küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest vármegyében, Gödöllőn, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumban. A délutáni eseményen elsőként Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott el fontos részleteket a 2024-ben várható pályázati és támogatási lehetőségekről.

Jogszabályi szigorítások, de könnyítések és új pályázatok is jelentenek most izgalmat a szőlészeknek-borászoknak

2023.11.13.

A szőlő-és borágazat helyzetéről, az új borjogi szabályokról és a szőlészeket és a borászokat érintő agrártámogatási pályázatokról olvashat összefoglalót..

Három napig tartott az állattenyésztők ünnepe Kaposváron

2023.10.10.

Újra állattenyésztő ünnep volt a Dél-Dunántúlon; közel 35 ezren látogattak ki a KÁN Egyetemi Napok rendezvényeire a Somogy vármegyei Kaposváron. A szeptember 29. és október 1. között zajló program ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is. A kiállítás szakmai rendezvényei mellett ezúttal is nagy szerepet kaptak a közönségprogramok.

Évek óta alacsony szinten stagnál a magyar borimport, a pezsgő viszont előretör

2023.09.26.

5 év alatt háromszorosára nőtt és tavaly már meghaladta a 120 pincészetet a pezsgőt előállító pincészetek száma. Ez köszönhető a különleges, minőségi pezsgők irányába növekvő fogyasztói igénynek és a kormányzat által az elmúlt egy évtizedben a pezsgőkészítés elől lebontott bürokratikus gátaknak.

Kutatás és fejlesztés segíti a magyar bogyós gyümölcs termesztését Nyugat-Nógrádban és Fertődön is

2023.08.30.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem fertődi kutatóállomásán a bogyós gyümölcs szaporítás lehetőségeiről egyeztettek a szakemberek Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárral. A laborban és a szabadföldön is körbejártak a Nyugat Nógrád TFI vezetőivel közösen, ahol a házigazdák számos érdekességet mutattak meg a vizsgálatok és a szaporítás eredményeiről.

Összesen 14 pályázatnál módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

2023.08.14.

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel. Erre hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium közleményében.

Tanácsok és tudnivalók az Agro-ökológiai Program alkalmazásához

2023.07.30.

A 2023-as támogatási évben a legnagyobb újdonságot a 202 millió euró keretösszegű Agro-ökológiai Program (AÖP) jelentette a közvetlen támogatások rendszerében. Erre az előzetes várakozásokat meghaladó módon, 62 ezer kérelmen keresztül összesen 4 millió 72 ezer hektárra nyújtottak be támogatási igényt a gazdálkodók.

Nagy a tét a magyar állattenyésztők számára: támogatásokkal tartanák életben az ágazatot

2023.05.30.

A 2022-es év történelmi súlyosságú aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése, az állatbetegségek az állattenyésztési ágazat helyzetét is megnehezítették. Az ágazat csökkenő kibocsátását az állami segítségek – például a likviditást segítő intézkedések - igyekeztek enyhíteni – mondta Feldman Zsolt a Magyar Állattenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén.

Középpontban az agrártámogatások: EU-s pénzek, hazai pályázatok és beruházások az áprilisi összefoglalónkban

2023.04.03.

A tavasz ismét sok Magro-cikket hozott az agrártámogatások témájában. Írtunk róla, hogy a korábbi időszakhoz képest sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, és beszámoltunk arról is, hogy megindult Kecskemét és térsége legnagyobb környezetvédelmi beruházása. Jó olvasást és sikeres pályázatokat kívánunk!

Márciusi ifjak szövetsége: a MAGOSZ fiatal gazda összefogása és fontos új tudás Gödöllőn

2023.03.18.

Telt házas rendezvényen tájékoztattak több hazai szervezet szakemberei a Pest vármegyei Gödöllőn, a MATE Tudástranszfer Központjának gépészeti fellegvárában. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint annak Ifjú Gazda Tagozata első alkalommal szervezte meg az Ifjú Gazda Kongresszust. Ezen több mint 300 hazai és határon túli fiatal gazdálkodó vett részt.

Véget ér az EU-s egyentámogatás ideje: új szempontok és választható intézkedések alapján lehet többletbevételhez jutni

2023.03.14.

az új Közös Agrárpolitika (KAP) keretében 2023-ban induló támogatási rendszer nem előzmény nélküli, és csupán egy eszköz a Megújuló vidék – megújuló agrárium című, 2030-ig szóló stratégia megvalósításához.

Bár csökken a KAP költségvetés kerete, marad a nagyságrend: összesen 5300 milliárd forintot lehet lehívni a támogatásokra

2023.03.13.

Magyarország célja a hazai termelők versenyképességének támogatása az elvárt uniós zöldítési agrárpolitika feltételeivel összhangban - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián.

Sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, a magyar bivalyok helyzete is javulhat

2023.02.28.

A 2027-ig tartó EU-s finanszírozású Közös Agrárpolitikában számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára. Erről is tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, 2023. február 24-én,  Hajdú-Bihar vármegyében, Hajdúnánáson.

Hirdetésfeladás