Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jelentős feladatok állnak a mezőgazdaság „nehézipara” előtt
2024.03.06.A gazdálkodók az állattartást mindig úgy hívták, hogy a mezőgazdaság „nehézipara” – mondta az Állati dolgok című podcastben Taskó József, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara vármegyei elnöke. Nagyon sok munka van vele, különösen az élőmunka igénye nagy és 365 napot kell egy évben az állatokkal foglalkozni. Több állatfaj és az ezeknek megfelelő tartástechnológia tartozik ebbe a körbe.
Súlyos agrárkárokat okoznak a túlszaporodott nagyvadak
2024.02.24.Jócskán meghaladja az eltartóképességet a hazai nagyvadállomány, elszaporodtak ugyanis a szarvasok és a vaddisznók. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet professzora elmondta, hogy a jelenség egész Európában megfigyelhető. Dr. Heltai Miklós hozzátette, hogy a vaddisznók esetében csak részlegesen lehet beszélni a túlszaporodásról.
Hála a jégkármérséklő rendszer üzemeltetéséért: elismerték a legjobb hazai generátorkezelőket
2024.02.13.Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői. Ahogy 2018 óta minden évben, 2023-ban is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A rendszer működtetésének alapkövei a generátorkezelők, a legjobbak elismerést vehettek át.
Véget ért az országos fajtakísérlet, megvannak a legjobb kukoricák
2024.02.05.Összesen 46 kukoricahibrid teljesítményét vizsgálták 2023-ban a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kukorica posztregisztrációs fajtakísérletében. A tizenhetedik alkalommal szervezett fajtakísérlet az ország 8 eltérő termesztési adottságú pontján zajlott.
Új NAK-szolgáltatás segíti a magyar erdészeti ágazatban dolgozókat
2024.01.02.Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A 2024-es év elejétől régiós szinten szervezett erdészeti szakértői hálózat alakul; aminek az elsődleges feladata tájékoztatási szolgáltatások nyújtása lesz az erdészeti ágazat gyakorlati szereplői számára.
Győrffy Balázs NAK-elnök beszélt a vadkárkövetelések átvállalásáról
2023.12.29.A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vadkárral kapcsolatos közleménye miatt a Nimród vadászlap megkereste Győrffy Balázst, a NAK elnökét, és feltették a témához kapcsolódó kérdéseiket. A köztestület a jövőben e téren határozottan kiáll a gazdák érdekeiért: peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók megalapozott vadkárköveteléseit, és lefolytatja a vadásztársaságokkal a kártérítési eljárásokat.
Sokat javult a magyar sertéstenyésztés hatékonysága, az állatlétszám viszont csökkent
2023.12.29.Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint ez az eredmény annak tükrében még kiemelkedőbb, hogy az elmúlt években számos megpróbáltatás érte az ágazatot.
Fontos erdő- és vadgazdálkodási változtatásokról egyeztetett a NAK
2023.12.16.A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte a határt, amely tovább nem tartható. A további növekedés megállításáért, illetve a létszám csökkentéséért azonnal cselekedni kell – többek közt ezekről is beszéltek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Erdő- és Vadgazdálkodási Osztályának ülésén. A klímaváltozás kapcsán pedig egyértelmű, hogy emberi beavatkozásokra is szükség van az erdészetben.
A növénytermesztésben mákja is volt, az állattenyésztésben pedig malaca van Derdák Gábor fiatal gazdának
2023.12.15.Egyházasfalu Győr-Moson-Sopron vármegye Soproni járásában, az osztrák határhoz közel található. Itt él és dolgozik Derdák Gábor óvári gazdász, aki a sertéshizlalás mellett 50 hektáron szántóföldi növényeket termeszt a családi gazdaságukban. Jelenleg 1000 hízósertés alkotja az állatállományukat. Néhány éve elkezdték a generációváltás folyamatát, édesapjától veszi át a vállalkozás vezetését.
A 2024-es agrártámogatások részleteiről beszélt Feldman Zsolt Gödöllőn
2023.12.15.Országos küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest vármegyében, Gödöllőn, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumban. A délutáni eseményen elsőként Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott el fontos részleteket a 2024-ben várható pályázati és támogatási lehetőségekről.
A káposztaszezon is mutatja a magyar összefogás szükségét
2023.11.17.Bár a legtöbb káposztaféle egész évben megtalálható a boltok kínálatában, az igazi szezonjuk ősszel, a hidegebb idő beköszöntével kezdődik meg. Az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB szerint piacszervezésre és nagyobb összefogásra lenne szükség az ágazatban.
Összesen 12 fiatal kapott ösztöndíjat a Magyarok Kenyere programban
2023.11.08.A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében több mint egy évtizede sok ezer határon inneni és túli magyar gazda segíti évről-évre a rászoruló családokat. Első alkalommal hirdették meg tehetséges magyar fiatalok boldogulását segítendő a „Magyarok Kenyere a Jövőért” ösztöndíjprogram, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával.
Három Békés vármegyei gazdakör írt közös levelet a gondokról a NAK-nak és a MAGOSZ-nak
2023.11.06.Három, az Alföldön tevékeny gazdakör elnöksége fogalmazott meg közös levelet, melyben tájékoztatják a békési gazdák helyzetéről az érdekképviseleti szerveket és javaslatokat tettek, melyek segítségével mérsékelni lehetne a gazdákat sújtó nehézségeket. Ezt a levelet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ vezetése felé továbbították.
Kevés a gazdák pénze, kevesebb fogy a minőségi vetőmagból
2023.11.03.Tavaly jelentősen emelkedett a fémzárolt vetőmag ára, idén a tájékoztató ár már alacsonyabb. A hazai piac szereplői félnek, hogy a gazdák rossz likviditási helyzetük miatt nem veszik a minőségi, garanciákat jelentő vetőmagot. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács mégsem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a termelők.
Sokat segít az állattenyésztőknek a SEBASTIEN döntéstámogató rendszer
2023.10.29.Egyre nagyobb hangsúlyt kap az állattenyésztés üvegházhatású gázkibocsátása, valamint az ágazathoz kötődő kibocsátások csökkentése. Ezért elindították a SEBASTIEN projekt-et (Smarter LivEstock Breeding through Advanced Services Tailoring Innovative and multi-sourcE data to users’ Needs). A kezdeményezés célja egy döntéstámogató rendszer (DSS - Decision Support System) létrehozása.
Jövőformáló fejlesztésekkel érkezik a 2023-as Agtech SUMMIT
2023.10.24.Fiatal agrárvállalkozók a digitális korban, az agtech forradalom hatásai, a robotika és az emberi munkaerő kérdései – többek között ezeket a témaköröket érinti a 2023. november 22-i Agtech SUMMIT agrárdigitalizációs konferencia. A NAK TechLab programja rámutat az ágazat kihívásaira és lehetőségeire, valamint olyan stratégiákat és megoldásokat vázol fel.
Okostelefon és számítógép helyett ásó és gereblye: átadták a Zöldség-Gyümölcs Hős díjat
2023.10.18.Összesen 100 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt, vetőmagcsomagot, illetve foglalkoztatófüzeteket kapott Magyarország idei Zöldség-Gyümölcs Hőse, Petrilla Csaba, a Gloriett Sportiskolai Általános Iskola történelem-földrajz szakos tanára. A pedagógus a NAK, valamint zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat képviselőitől vette át a díjakat.
A traktorvásárlás után a munkagépek jöhetnek az új precíziós pályázatban
2023.10.01.Kiemelkedő forgalmat érhet el 2023-végére a hazai mezőgéppiac, ezt követően azonban visszaesés várhat az ágazatra. Bár a gyártók számos, forradalmian új megoldással várják a gazdálkodókat, a bizonytalan piaci helyzet és a támogatások hiánya miatt a legtöbben kivárnak a beruházásokkal. A NAK és a MEGFOSZ szerint az új pályázati lehetőségek megjelenése visszahozhatja a termelők beruházási kedvét.
Hirdetés