Szűrők
Találatok száma: 66
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Fejlesztésekről, kereskedelemről és pályázatokról is szólt a Zsendülés Kertészeti Konferencia

2024.03.04.

A Zsendülés IX. Kertészeti Konferencia gondolatébresztő előadásaiban választ kerestek arra, hogy vajon belevágjanak-e a vállalkozók az idén újabb fejlesztésekbe, hogy hogyan alakul a világ éghajlata és hogy milyen hatással lesz a kereskedelemre és az élelmiszerellátásra a geopolitikai átrendeződés. Idén is egy már sikeres vállalkozó jó tanácsaival, ötleteivel zárták a konferenciát.

Könnyen termeszthető a céklacsíra: dekoratív és egészséges

2024.01.27.

Fedezze fel a céklacsíra vibráló világát – az egészség és az esztétika elragadó fúzióját, amelyet könnyedén termeszthet, és amely vitalitást hoz a téli hónapokba és azon túl is. Ebben az útmutatóban a garden-guide.com írása nyomán tárjuk fel a táplálkozási előnyöket és azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel otthon termesztheti ezeket a magával ragadó mikrozöldeket.

A magyar dinnyetermesztésről egyeztettek: veszély és esély is van az ágazatban

2024.01.26.

Az exportpiacokon egyre nagyobb a kereslet a magyar görögdinnye iránt, van fejlődési lehetőség a hazai ágazat előtt. A lehetőségek kihasználásához azonban nagyobb termelői összefogásra van szükség – fogalmaztak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dinnye munkacsoportjának legutóbbi tanácskozásán.

Válaszol a gép – mindent tud a zöldségfajok dolgairól

2023.12.25.

Érdekes és tanulságos dolog egy géppel interjút készíteni. A feltett kérdésekre pillanatok alatt válaszolt, és amit mondott, az elgondolkodtató, és tanácsai is valószínűleg helytállóak. Például arról, hogy mit javasol, milyen zöldségfajok kerüljenek a konyhakertbe. Sajnálatosan egyelőre nem lehet megkérni, hogy kapáljon, és öntözzön is.

Meghozta adatgyűjtését a Magyarországon kapható burgonyákról az AKI

2023.11.16.

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani piacon a belföldi termesztésű, közepes méretű, barna héjú vöröshagymát kilogrammonként 270, a lila héjú vöröshagymát 400 forintos heti átlagáron árusították, ami 35, illetve 23 százalékkal nőtt egy év alatt. A burgonya termelői ára 46 százalékkal 334 forint/kilogrammra emelkedett a 2023. 26–44. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva.

Enyhíthető a zöldséghiány! Erre való a csírazöldség és a mikrozöldség

2023.10.20.

 Késő ősztől kora tavaszig egyre kevesebb igazi, friss zöldséghez jutunk hozzá. Vannak persze a tavaszig tárolható zöldségek, meg a külföldről jövők és az üvegháziak, de sokan megérzik ezeknek az ízén, hogy mégsem olyanok, mint ami nyáron, nálunk terem. Zöldséghiányunkat ebben az időszakban is enyhíthetjük: a csírazöldség és a mikrozöldség is könnyen megtermelhető

Okostelefon és számítógép helyett ásó és gereblye: átadták a Zöldség-Gyümölcs Hős díjat

2023.10.18.

Összesen 100 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt, vetőmagcsomagot, illetve foglalkoztatófüzeteket kapott Magyarország idei Zöldség-Gyümölcs Hőse, Petrilla Csaba, a Gloriett Sportiskolai Általános Iskola történelem-földrajz szakos tanára. A pedagógus a NAK, valamint zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat képviselőitől vette át a díjakat.

Miért tűnt el a bolti paradicsom íze?

2023.10.09.

A paradicsom íze a sav–cukor arányon múlik, a komplex ízélményhez a sav mindig ugyanolyan fontos, mint a cukor. Ha a savtartalom magasabb, savanyúbb, ha a cukortartalom nagyobb, édesebb a paradicsom, ha mindkettő alacsony, akkor íztelen. A tapasztalható ízváltozást a tudomány is követi. Úgy tűnik, a zöldségek és a gyümölcsök beltartalma cukortartalom tekintetében is változott az utóbbi 40 évben.

Sokan gondozzák rosszul az uborkát a kiskertben

2023.09.13.

A kiskertek egyik fontos zöldsége az uborka. Futtatva nem igényel sok helyet, ráadásul rövid idő alatt termőre fordul, ezért hamar betakaríthatóvá válik. Ugyan nincs szüksége sok gondozásra, mégis sokszor előfordul, hogy a termése keserűvé válik. Mire érdemes odafigyelni, ha azt szeretnénk, hogy ízletes és finom uborkák teremjenek a kertben? Mi okozhatja az uborka keseredését?

Több körülmény is rontja a magyar szántóföldi zöldségtermesztők helyzetét

2023.07.02.

A szántóföldi zöldségtermesztők az utóbbi időben több olyan körülménnyel találkoztak, melyekre nehéz volt felkészülni. A 2022-es aszály után idén tavasszal sok csapadék esett,, ami a megelőző években nem volt jellemző. A magas infláció és az orosz-ukrán háború pedig a piaci viszonyokat rajzolta át. Mennyire nehéz a termesztők dolga Magyarországon? Hogyan válaszolnak a kihívásokra?

A pénzügyminiszter szerint Karcag lesz Európa központja a gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán

2023.06.14.

A gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán mától Karcag lesz Európa központja, köszönhetően annak a kapacitásbővítő beruházásnak, amelyet az AgroSprint Zrt. valósított meg a városban - jelentette ki a pénzügyminiszter a cég új gyorsfagyasztó üzemének júniusi átadásán. A karcagi beruházás mintegy 12 milliárd forintból valósult meg.

Könnyű elrontani és elsietni a palántanevelés feladatait

2023.05.09.

Hazánkban május 10-e az az időpont, ami után a tapasztalatok alapján már nem kell számítani talajmenti fagyokra. E dátum előtt is kiültethetünk palántákat, hiszen a szabadföldben sokkal gyorsabban fejlődnek, ám ekkor nagyobb a kockázata a fagynak. Ha nem kap fagyot a korán kiültetett palánta, akkor még korábban lesz termés, ha kap, akkor vagy elpusztul, vagy hetekre visszaveti a fejlődését.

Szandaszögi Ökokertészet: a hely, ahol a salátában is az embert látják

2023.04.24.

Keresztesiné Drevenka Orsolya kezdőként vágott bele a gazdálkodásba, egy kis nógrádi faluban. 2015-ben indították el férjével és szüleivel a Szandaszögi Ökokertészetet, igazi családi gazdaságként. Ma már mintegy 100 családnak termelnek biozöldséget, Budapesten, Vácon és Balassagyarmaton van átadópontjuk. Sok erőt ad nekik a mindennapokhoz, hogy közösséget alkotnak a vásárlóikkal.

Jókora árcsökkenést hozott a tavasz a kígyóuborka hazai piacán

2023.04.21.

Soha nem látott mértékben zuhantak be Húsvét előtt a februárban és márciusban még kifejezetten magas, áruhiányt tükröző uborkaárak. A kora tavaszi időszakban a hazai ellátást biztosító import árualap, a legtöbb uborkát előállító Spanyolországban tapasztalt rendkívüli hideg időjárás miatt jelentősen lecsökkent. Az itt termelt termékek esetében 30 százalék feletti csökkenés volt tapasztalható.

A brutális áremelkedés miatt 4,4 milliárddal többet fizetett a DélKerTÉSZ a magyar zöldségtermelőknek, mint tavaly

2023.04.18.

Rendkívüli időszak után vágtak neki a 2023-as szezonnak a magyar zöldségtermesztők, a megnövekedett energia- és inputanyagárak, az önköltségek drasztikus emelkedése ellenére 2022-ben összességében a termelők jövedelmezősége nem romlott, ez pedig létfontosságú ahhoz, hogy a termelői közösség versenyképes maradjon – közölte az 500 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ.

Debrecenben tanácskoztak: az időjárási körülmények nem kímélik a csemegekukoricát sem, a precíziós tudás segíthet

2023.03.24.

A zöldség-gyümölcs ágazat csemegekukorica és zöldborsó termékpályájának kihívásairól, valamint a hatékonyság növelésének lehetőségeiről rendezett konferenciát a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézete, valamint a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Nagyon megtépázta a beltéri precíziós zöldségtermesztés cégeit is a válság

2023.02.15.

Egyre nagyobb figyelem és érdeklődés övezi a zárt téri megoldásokat a precíziós zöldségtermesztés terén. Ennek egyik fő jellegzetessége a kontrollált környezet, ami a legmodernebb üvegházakban és a beltéri növénytermesztő üzemekben is megvalósítható. A növények számára elengedhetetlenül szükséges fénymennyiség pedig egyre könnyebben és egyre gazdaságosabban biztosítható.

Kimaradt, lemaradt? Videók és beszámoló a kecskeméti kertészeti évzáró szakmai konferenciáról

2023.01.21.

A kecskeméti Four Points Sheraton Hotelben rendeztek kertészeti évzáró és évértékelő programot. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács évzáró rendezvényén közel 200 látogató és 18 kiállító vett részt.

Hirdetésfeladás