Keresztesiné Drevenka Orsolya kezdőként vágott bele a gazdálkodásba, egy kis nógrádi faluban. 2015-ben indították el férjével és szüleivel a Szandaszögi Ökokertészetet, igazi családi gazdaságként. Ma már mintegy 100 családnak termelnek biozöldséget, Budapesten, Vácon és Balassagyarmaton van átadópontjuk. Sok erőt ad nekik a mindennapokhoz, hogy közösséget alkotnak a vásárlóikkal. A gazdasággal kapcsolatos feladatokból mindhárom generáció kiveszi a részét.

A közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg - írta a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Orsi férjével, Zoltánnal és szüleivel vágott bele a kertészkedésbe a Nógrád vármegyei 2015-ben Szandán, ahol létrehozták a Szandaszögi Ökokertészet alapjait. Egy málnás telepítésével kezdték, de hamar kiderült, hogy ez hosszú távon nem fog működni a helyi munkaerőhiány miatt, így egy évre rá belefogtak a zöldségtermesztésbe is. Már az első évük nagyon jól sikerült, és 2016-ban már több étteremnek is szállítottak friss és ízletes biozöldségeikből.

Keresztesiné Drevenka Orsolya és Keresztesi Zoltán: Fotó: Szandaszögi Ökokertészet FB
Keresztesiné Drevenka Orsolya és Keresztesi Zoltán: Fotó: Szandaszögi Ökokertészet FB

Lendületes indulás

Orsi 2015-ben ismerkedett meg a szomszédos Terényben működő Magosvölgy Ökológiai Gazdasággal, és ott halott a közösségi mezőgazdálkodásról. Nagyon megtetszett neki a modell, ezért úgy döntöttek, hogy a következő évben az éttermek mellett már családoknak is szállítani fognak. Édesanyjával mindketten dolgoztak a kereskedelemben, és nem szerették a kiszolgáltatottságot. Eleinte eljártak piacozni is, de nagyon személytelennek érezték. 

„Nehéz az árusítás, amikor mindenki csak az árat figyeli, és a biotermékek esetében ez még nehezebbnek tűnt. Úgy éreztük, a közösségi mezőgazdálkodás rendszere biztonságot adhat nekünk termelőnek és a tagoknak is, hiszen tudják, honnan származik az élelmiszerük.” 

Így 2017 tavaszán belevágtak a közösségi gazdálkodásba 35 budapesti családdal. A Szandaszögi Ökokertészet 2019-ben már 95 családot látott el zöldségekkel, és Budapesten kívül már Vácon és Balassagyarmaton is van átadási pontjuk. A szezon áprilisban indul és karácsonyig tart, az átadások heti rendszerességgel történnek. Két dobozméretük van, feles és egész. A dobozok általában 8-10 féle zöldséget tartalmaznak, de ez nyáron elérheti a 15-16 félét is. Igyekeznek változatos dobozokat összeállítani. A tagok fűszernövényeket is kapnak, és nyáron Orsi és anyukája sok mindent eltesz, így a késő őszi és téli dobozokat lecsó, paradicsomlé, szószok és savanyúságok gazdagítják.

Különleges helyzet, különleges zöldségcsomagok

A szemlézett cikk megjelenése előtt a megtöltött dobozokban a következőket kapták a tagok: gumós zeller zölddel, színes céklacsomag, saláta mix, csíra mix, petrezselyem csokor, pár szem az utolsó paprikákból, sóska, fejes káposzta és Szandaszögi lecsó.

Orsiék példája azért különleges a hazai közösségi gazdaságok között, mert komolyabb mezőgazdasági tapasztalat és előképzettség nélkül vágtak bele a gazdálkodásba. Az indulásban segített, hogy 2015-ben nyertek a Széchenyi Program fiatal gazda pályázatán, amellyel biztosítani tudták a szükséges infrastruktúrát és eszközöket. Emellett a TVE egy képzésén Orsi találkozott Magyari Ildikóval, aki a Kertvárosi Kamrát működteti Budapesten a 15. kerületben, amely a zöldségközösségi budapesti átadópontja lett.

Ildikó a tagtoborzásban és a közösség szervezésben is segített, és Orsiék a Magosvölgytől és más közösségi gazdáktól is kaptak szakmai tanácsot. Időközben Orsi elvégezte a kertészmérnöki szakot is, így most már a szakmai tudás is biztosított a mindennapi munkához.

Biotermékek a gazdaságból
Biotermékek a gazdaságból

Gazdaság, méhekkel

A gazdaság a Nógrád vármegyei Szandán található közel 2 hektáron, ebből a szabadföldi rész 1,5 hektár, ami mellett 1500 m2 fóliasátor is található - írták. Orsiék már az indulástól biogazdálkodást folytatnak, a gazdaság bio-minősítéssel is rendelkezik. Több mint 40 féle zöldséget termesztenek, ami egy évben a 60-80 fajtát is eléri. Zoltán méhészkedik is, idén már 11 méhcsaládjuk volt és a méztöbbletet a közösség tagjai megvásárolhatták.

A gazdasággal kapcsolatos feladatokból mindhárom generáció kiveszi a részét. Orsi édesanyja a nyári befőzésekben és a gazdasággal kapcsolatos adminisztrációban, édesapja az átadásoknál és az öntözésben segít. Orsi irányítja a gazdaságot, ő látja el a főbb kertészeti feladatokat is, segítőjükkel, Magdival. Zoli, Orsi férje munka mellett segít be, ő elsősorban a gépeket kezeli, a talajmunkákat és a növényvédelemmel kapcsolatos feladatokat látja el. Orsiék két gyermeke is sok időt tölt a gazdaságban, ők lelkes kis traktorosok.

Többek között saláták sorakoznak a Szandaszögi Ökokertészet fóliasátrában
Többek között saláták sorakoznak a Szandaszögi Ökokertészet fóliasátrában

Személyes kapcsolat a tagokkal és a salátákkal

Orsi nagyon szereti az átadásokat és a nyílt napokat, és azt, hogy személyesen ismerik egymást a tagokkal. „Amikor dolgozunk a kertben, amikor a zöldségek közt vagyunk, majdnem minden salátának van egy neve. Sokkal személyesebb így a termelés, mert ha ránézek a salátára a tagok jutnak eszembe, hogy ők fognak ebből enni. Nem pedig az, hogy ezt most locsolni kell. Teljesen más így a munka is. Van, hogy én is egész nap ugyanazt a mozdulatot csinálom, de teljesen más így a hangulatom, a munkához való hozzáállásom, mert tudom, hogy kinek termelem.”

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás