Hirdetés
Súlyos agrárkárokat okoznak a túlszaporodott nagyvadak
Jócskán meghaladja az eltartóképességet a hazai nagyvadállomány, elszaporodtak ugyanis a szarvasok és a vaddisznók. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet professzora elmondta, hogy a jelenség egész Európában megfigyelhető. Dr. Heltai Miklós hozzátette, hogy a vaddisznók esetében csak részlegesen lehet beszélni a túlszaporodásról, ugyanis az afrikai sertéspestis miatt apadt az állomány.
A szakértő úgy fogalmazott, hogy állománygyérítésre lesz szükség idehaza, amiről a budapesti Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításon tárgyaltak is az érintett felek - számolt be róla a Trend FM oldala. Heltai Miklós arról is beszélt, hogy a probléma nem a vadak létszámával van, hanem az általuk okozott károkkal, amelyeket a gazdálkodók szenvednek el azáltal, hogy az állatoknak egyre nagyobb területre van szükségük.

Vadkár, NAK és vélemények
Azt már a Nimród weboldalán olvastuk, hogy tavaly december elején jutott a tudomásukra, hogy pénzbehajtó céget alapít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a vadkárügyek átvállalására. Közölték a hozzájuk eljuttatott, 2023. december 29-én megjelent közleményt.
Meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökének nyilatkozata az érdekeltekből a vadkárok kezeléséről. A NAK elnökének nyilatkozata egy elég ködösnek tűnő elképzelést vázol fel, mely szerint a NAK által létrehozott cég „mediátorként” kívánja koordinálni a vadkárok megtérítését a vadászatra jogosult és a vadkárral érintett gazdálkodó között.
A NAK elnökének érvelése szerint „A vadkár megtérítését a termelők a vadászatra jogosultakon nem, vagy csak nagyon nehezen, illetve hosszú idő alatt tudják érvényesíteni. Az agrárkamara ezért céget alapít, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek érvényesítését, az érintettek így minél hamarabb hozzájuthatnak az őket megillető pénzhez.” Tenné mindezt a termelők érdekeinek hatékonyabb érvényesítése érdekében úgy, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók megalapozott vadkárköveteléseit, és lefolytassa a vadásztársaságokkal az eljárásokat - fogalmaztak.
Érvelését meg nem jelölt forrásból származó – a lap álláspontja szerint nem teljesen megalapozott – adatokkal igyekszik alátámasztani, hangulatot keltve a vadászokkal szemben.
Ezeket kérdezte a Nimród szakembercsapata
Vajon miből gondolja Győrffy Balázs, a NAK elnöke, hogy egy általa létrehozott cég alkalmazottai hatékonyabban tudják képviselni a termelők érdekeit, mint maguk a termelők? Vajon miből gondolja a NAK elnöke, hogy az újonnan alapítandó cég – melynek a hatályos polgári perrendtartás szerint nincs jogi képviseleti jogosultsága – által indított polgári perben gyorsabban születik jogerős bírósági ítélet, mint jelenleg? Esetleg azt is feltételezi a NAK elnöke, hogy egy harmadik szervezet – egyébként indokolatlan – bevonása ezekbe az eljárásokba olcsóbbá teszi az igényérvényesítést?
Még lehetne sorolni a kérdéseket, amelyek megalapozott aggályokat kelthetnek a nyilatkozatban vázolt elképzelés megvalósításával kapcsolatban. Ráadásul a vadászati törvény elég részletesen és nem feltétlen vadászbarát módon szabályozza a vadkárok megtérítését, a felek jogait és kötelezettségeit - írták.
A nyilatkozatban foglaltakkal szemben a Somogy vármegyei Vadgazdálkodási Tanács egy ülésen deklarálta, hogy három vadfaj, az őz, a dám és a vaddisznó létszáma az elmúlt években jelentősen csökkent. A szakmai fórum tényként azt is megállapította, hogy a tavalyi évben kifizetett mezőgazdasági vadkár összege – az extrém magas terményárak ellenére – a 10 évvel ezelőtt kifizetett összeggel azonos, amikor a terményárak a tavalyinak csupán harmadát tették ki. Somogy az országban a vadkárok tekintetében előkelő helyen áll, ennek ellenére a vadkárperek száma Somogyban elenyésző, a gazdák és a jogosultak között példaértékű együttműködés és konszenzus alakult ki - közölték.
Mindenekelőtt ezért azt kérték a tagszervezeteiktől, hogy higgadtan, a hatályos szabályozás szem előtt tartásával kezeljék a vadkárok megtérítésével kapcsolatos ügyeket, és amennyiben ezzel kapcsolatos kérdésük lenne, a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége akár igazságügyi vadászati szakértői háttér bevonásával is áll a rendelkezésükre - írta a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége nevében Meiszterics János elnök, Dr. Makai Lajos elnökségi tag és Dr. Kemenszky Péter fővadász.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés