Újra állattenyésztő ünnep volt a Dél-Dunántúlon; közel 35 ezren látogattak ki a KÁN Egyetemi Napok rendezvényeire a Somogy vármegyei Kaposváron. A szeptember 29. és október 1. között zajló program ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is. A kiállítás szakmai rendezvényei mellett ezúttal is nagy szerepet kaptak a közönségprogramok, amelyek sok családot vonzottak a kiállítás három napján.

A megnyitón Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a versenyben a legjobbak maradnak talpon és azok, akik jelen vannak a kaposvári seregszemlén, a szakma legfelkészültebb és legelkötelezettebb tagjai közé tartoznak az országban. Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy az élelmiszer-önellátás és a mezőgazdaság a globális figyelem középpontjába került. A MATE éppen ezért alapoz olyan vidéki tudásbázisokra, mint Kaposvár, ahol sikerült szintet lépni a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolásában is - írta az egyetem közleménye.

Újra állattenyésztő ünnep volt a Dél-Dunántúlon; közel 35 ezren látogattak ki a KÁN Egyetemi Napok rendezvényeire a Somogy vármegyei Kaposváron
Újra állattenyésztő ünnep volt a Dél-Dunántúlon; közel 35 ezren látogattak ki a KÁN Egyetemi Napok rendezvényeire a Somogy vármegyei Kaposváron

Szakiskola, vadgazdálkodás és szakmai programok

Az egyik legnépszerűbb helyszín idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Neveléstudományi Intézeté lett. A kiállítást idén is támogatta a Magyar Állattenyésztők Lapja és a MÁSZ. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, továbbá bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek a szakmát és a közönséget is vonzották.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a MATE kapcsolata kezdetektől kiváló, amire jó példa a két kiemelkedő országos rendezvény, a KÁN Egyetemi Napok és a III. Állattenyésztők Napja közös szervezése - írták. Kaposváron a fajták és a tenyésztési eredmények bemutatása, az állattenyésztő szakma népszerűsítése állt a középpontban. A III. Állattenyésztők Napján Feldman Zsolt államtitkár kiemelte, ősszel tervezik közzétenni a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét, annak érdekében, hogy a mostani nehéz gazdasági-piaci-finanszírozási környezetben tervezhetővé tegyék a közeljövőt.

Szürkemarha bika Kaposváron
Szürkemarha bika Kaposváron

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tenyésztőszervezeti nagydíját a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesülete kapta, a rendkívül színvonalas tenyészállat-bemutatók és szakmai programok szervezéséért. A MÁSZ Tenyésztési Nagydíját idén Pekár László perekedi hidegvérű-lótenyésztő kapta, magyar hidegvérű ménje, illetve a négyes kancafogatának bemutatásáért.

Számos konferenciát rendeztek az érdeklődő szakemberek részére is. A kiállítás 0. napján sikerrel valósult meg a 34. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Halászati Kerekasztal, a Hazai Precíziós Állattartás a gyakorlati megoldások tükrében, valamint a Roncsolásmentes képalkotó technológiák a növénytermesztésben: legújabb eredmények és alkalmazási lehetőségek.

Együttműködési megállapodás és gazdászverseny

A kiállítás ideje alatt kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állatitermék-előállítás keretrendszerének kidolgozásáról a Kométa '99 ZRT. képviseletében Giacomo Pedranzini elnök-vezérigazgató és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Ezüstvillát nyertek a MATE-hallgatók az Országos Gazdászversenyen
Ezüstvillát nyertek a MATE-hallgatók az Országos Gazdászversenyen

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult. A bronzvilla nyertese a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar hódmezővásárhelyi csapata lett. Az ezüstvillát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar csapata érdemelte ki. 

A közönségprogramok is a KÁN Egyetemi Napok része, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több ezer család látogatott ki a kiállításra. Idén is volt Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat. Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is a Mesetérkép segítségével barangolhatták végig a kiállítást. A programsorozat elmaradhatatlan eleme a kisállat-simogató és a Gazdaudvar, amely a MATE új szervezeti egységének, a MATE MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának segítségével valósult meg.

A hagyományos állattenyésztéshez kapcsolódó bemutatók mellet a Fedeles Lovardában a közönségprogramhoz az idén a MÁSZ segítségével az állatok genetikai sokszínűségét bemutató program is csatlakozott.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás