Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pénz, pályázat, felkészülés: itt az agrártámogatások összefoglaló
2024.02.29.Sok támogatást kapnak a cégek az idén, folyamatosan érkeznek az agrárpályázatok 2024-ben. Ezért is fontos átnézni, milyen, a támogatásokról szóló hírt hoztunk februárban a weboldalunkon. Megírtuk, hogy van egy ágazat, ahová dől a pénz az Európai Unióból, szereplői mégis aggódnak. Arról is beszámoltunk, hogy 450 milliárd forint fejlesztési támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. Hírül adtuk, hogy a Nébih keresi meg az érintett gazdálkodókat az eGN-adategyeztetés miatt és azt is, hogy közeledik az állattartó telepek fejlesztéséhez köthető pályázat megjelenése.
Több, mint 4 milliárd forintért készült el a modern sertésnevelde Dombegyház határában
2024.02.28.Átadták az Agrosztár Kft. sertésneveldéjét a Békés vármegyei Dombegyház határában, a Jakabfi majorban. A több mint 4 milliárd forintos fejlesztés a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek fejlesztésének támogatásával valósult meg. Elkészült egy közel 9 ezer négyzetméteres fiaztató és nevelő épület, ami 1000 koca és szaporulata kiszolgálását biztosítja.
Van egy ágazat, ahová dől a pénz az Európai Unióból, szereplői mégis aggódnak
2024.02.12.Rekordösszegű, a mezőgazdasági szektor teljes kibocsátásának negyedét kitevő 1300 milliárd forint támogatást kaptak tavaly a válság eddigi legnehezebb évét zárt gazdák, akik 2024-től a gyorsuló koncentrációtól is tartanak. A szektort finanszírozó banki szakemberek már derűlátóbbak. Árnyalja azonban a képet, hogy a jelenlegi nehéz piaci és hitel-környezetben az agrár kkv-k többsége nem fejleszt.
Kihívások és fejlesztések is izgalmasabbá tették a Nagisz Csoport életét
2024.01.03.A 2023-as év is egy hullámvasút volt, mindenki érezhette a gazdasági nehézségeket, az infláció és a háború hatásait - mondta Szűcsné Szaniszló Zsuzsa, a Nagisz Csoport marketing és kommunikációs felelőse a Portfolio Agrárszektor 2023 Konferencián. Mindezeket ők is megérezték a cégcsoportban, ugyanakkor továbbra is komoly hangsúlyt szeretnének fektetni az új technológiák bevezetésére is.
Gépes évindító: HORSCH-óriás, új radiál abroncsok, többüzemanyagú motormustra
2023.12.31.A 2023-as év utolsó hónapjában is több, a mezőgazdasági gépek témáiról szóló hírrel jelentkeztünk a weboldalunkon. Ezekből készítettünk egy összefoglalót, amit szeretettel ajánlunk minden kedves Magro-olvasónak!
Jánossomorján fejlődött Mészáros Lőrinc agrárbirodalma: silót, szárítót és tisztítót építettek
2023.12.28.A Vidékfejlesztési Program támogatásával jött létre a Lajta-Hanság Zrt. mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztése. Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa elmondta, hogy a vállalatba az elmúlt öt évben sok kis- és nagyvállalat tagozódott be, köztük a Lajta-Hanság Zrt. is. Jánossomorján gabonatároló silót, szárítót és tisztítót építettek.
Megmentette a magyar mezőgazdaság az ország harmadik negyedéves GDP-jét
2023.12.16.A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérten - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A mezőgazdaság hozzáadott értéke 88,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakában mért alacsony bázishoz képest.
Nincs fék: tovább zuhant a beruházások száma Magyarországon
2023.12.12.Folytatódott a beruházások lejtmenete a harmadik negyedévben Magyarországon. A KSH jelentése szerint a volumen 2,2%-kal csökkent az előző negyedévhez képest, így éves alapon 12,1%-os a visszaesés.
Csúcson az UBM: történelmi magasságokba repült a cég árbevétele
2023.11.30.Az UBM Holding Nyrt. közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóját. Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja rekordszintű árbevétellel és EBITDA-val zárta a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tartó üzleti évét. Az UBM Csoport a 2022/23-as üzleti évben az előző év árbevételét 17,8 százalékkal meghaladó, 231,6 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el.
Hatalmas 3 milliárdos fejlesztést adtak át Gyermelyen, 40 ezer tonnás gabonatároló rendszer épült
2023.11.08.Közel 3 milliárd forintból épült meg az a 40 ezer tonnás gabonatároló rendszer, mely a növekvő őrlési kapacitást szolgálja a Gyermelyi Zrt. központjában. Az automata ki- és betárolást, tisztítást, szellőztetést biztosító új tárolórendszer jelentősen növeli a kapacitást. A 4 silós gabonatároló rendszer egy modern technológiájú üzemegység, amit hőmérsékletfelügyelő rendszerű PLC vezérlés irányít.
Agrártámogatások, pályázatok és pénzek híreivel jövünk
2023.11.01.Októberben is számos, az agrártámogatások témájához kapcsolódó hírről cikkeztünk a weboldalunkon. Ezekből kiderült, hogy megtermelhető-e még a termőföld ára 2023-ban? Szeretettel ajánljuk olvasásra a pályázatokhoz, a beruházásokhoz és a támogatásokhoz kapcsolódó havi hírösszefoglalónkat!
Olcsó hitel érkezett a gazdáknak, forgóeszközökre költhetik
2023.10.09.Az ukrán-orosz háború következtében kialakuló gabonaválság okozta piaci nehézségek áthidalásában hatalmas segítséget jelent a magyar mezőgazdaság számára a most elindult Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel konstrukció. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszélt a részletekről.
Hatalmas horvát alma- és nektarintermesztő céget vett meg Mészáros Lőrinc agrárvállalata
2023.08.24.Mészáros Lőrinc megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő vállalkozását. A magyar-horvát határtól kevesebb mint 25 kilométerre, a Baranja régióban található Kneževi Vinogradi (Hercegszőlős) ad otthont a Rabo d.o.o. vállalat és korszerű, magas intenzitású gyümölcsöseinek, amelyek évente több mint 8000 tonna almát és nektarint termelnek.
Takarmányba gyártanak még több rovarfehérjét a bővülő üzemben Üllőn
2023.07.17.Az Agroloop Hungary Kft. 18 millió eurós, közel 6,7 milliárd forintos beruházással bővíti a fekete katonalégy lárvatenyésztési és feldolgozási tevékenységét a Pest vármegyei Üllő határában. Az így készülő prémium minőségű takarmányfehérje és olaj kiváló alapanyagot biztosít a házi kedvencek tápjaiba és a haszonállatok takarmányaiba.
Aggasztó EU-ajánlások: Magyarország gazdasági helyzete a legrosszabbak között
2023.06.01.Nyilvánosságra hozta idei országspecifikus ajánlásait Brüsszelben az Európai Bizottság. A célja a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, közelítése. Az EU kilátásait illetően összességében optimisták a Bizottságnál – Magyarországgal kapcsolatban ugyanez nem mondható el. A testület szerint komoly aggodalmakra ad okot a magyar gazdaság helyzete.
Új technológia érkezett a perbáli Regnum húsüzembe: 1,1 milliárdért fejlesztett a SPAR
2023.05.19.Nagyszabású, 1,1 milliárd forint értékű felújítás és korszerűsítés történt az elmúlt két évben a SPAR perbáli húsüzemében. Ezzel a bicskei Regnum Húsüzemmel együtt Közép-Európa egyik legkorszerűbb élelmiszer-előállítási helyszíneit mondhatja magáénak a hazai üzletlánc.
Fókuszban az agrártámogatások: pályázatok és beruházások a májusi összefoglalónkban
2023.05.02.Április hónap sok Magro-cikket hozott az agrártámogatások témájában. Írtunk róla, hogy válsághelyzet körvonalazódik a vízgazdálkodásban, 255 milliárd dollár vár befektetésre, és beszámoltunk arról is, hogy megjelent a természetvédelmi célú programokat támogató pályázat. Megírtuk, hogy összesen 12 milliárd forintot fordítanak a génmegőrző intézményekre Magyarországon.
Mezőgazdasági üzemek fejlesztése az ammónia-kibocsátás csökkentés érdekében
2023.04.27.A Közös Agrárpolitika hazai beruházási intézkedései közül kiemelten fontosak a gazdálkodók számára a II. pilléres támogatások. A mezőgazdasági beruházások támogatásai közül a “Mezőgazdasági üzemek fejlesztése az ammónia-kibocsátás csökkentés érdekében” intézkedés fontos részleteiről is érdemes tájékozódni.
Hirdetés