Nagy István agrárminiszter szerint egyre fontosabb téma társadalmunkban a mezőgazdaság, az élelmiszer-ellátás és minden olyan kérdés, ami hozzájuk kapcsolódik. A helyi termékeket előtérbe helyező mozgalom, illetve az élelmiszerlánc lerövidítése mellett a turizmus fejlesztése is fontos, mert ez a gazdasági ág jól kiegészíthetné a másik kettőt: a mainál komolyabb piaca lehetne a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeknek. Erdélyben is javult a helyzet, de van még tennivaló.

Július 18. és 22. között rendezték meg Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ahol a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és további 28 szervezet és intézmény egész napos programokat tartott a Tamási Áron – Székelyföldi Agro-Kultúra sátorban. A magyarországi és erdélyi meghívottak mezőgazdasági, vidékfejlesztési és turisztikai témákban folytattak kerekasztal-beszélgetéseket. Részt vett bennük többek között Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, az országgyűlés alelnöke, Nagy István, Magyarország agrárminisztere, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora. A kerekasztal-beszélgetésekről Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke számolt be a Magyar Mezőgazdaságnak.

A helyi termékeket előtérbe helyező mozgalom, illetve az élelmiszerlánc lerövidítése mellett a turizmus fejlesztése is fontos, mert ez a gazdasági ág jól kiegészíthetné a másik kettőt: a mainál komolyabb piaca lehetne a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeknek - hangzott el Székelyföldön, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor agrárprogramján
A helyi termékeket előtérbe helyező mozgalom, illetve az élelmiszerlánc lerövidítése mellett a turizmus fejlesztése is fontos, mert ez a gazdasági ág jól kiegészíthetné a másik kettőt: a mainál komolyabb piaca lehetne a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeknek - hangzott el Székelyföldön, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor agrárprogramján

Összefogás és bővülés Tusványoson

Nagy István miniszter szerint, míg a korábbi tusványosi rendezvényeken „szűk helyen, egy asztal sarkán” ülve beszélgethettek a mezőgazdaságról az érintettek, addig idén reggeltől estig tartó tematikus programokon lehetett részt venni mind a négy napon, ami jelzi, hogy egyre fontosabb téma társadalmunkban a mezőgazdaság, az élelmiszer-ellátás és minden olyan kérdés, ami hozzájuk kapcsolódik. Amellett a partnerkapcsolatok nagy száma is igazolja, hogy a szervezésben részt vállalók – a három székelyföldi megye, Maros, Hargita és Kovászna önkormányzatai, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a NAK, a Magosz, az Agrárminisztérium, az említett megyék turizmusfejlesztési egyesületei, az Agrosic Közösségfejlesztési Társulás, a Pálinka Nemzeti Tanács, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és más szakmai szervezetek és szövetkezetek – mind kiemelten foglalkoznak a szakterülettel és komoly stratégiai lépésekben gondolkodnak - mondta Becze István.

Július 19-én délelőtt Szabó Károly, a Visit Hargita ügyvezető igazgatója moderálta a Székelyföld egységes desztinációmenedzsmentjéről szóló beszélgetést.

Turizmusfejlesztés és vendéglátás Székelyföldön

A beszélgetésen elhangzott, hogy a látnivalók mellett már minőségi szállások is vannak Székelyföldön, de a konkrét programok még mindig hiányoznak. Ezek összeállításában kell összefogjanak a szé­kelyföldi megyék. A magyarországi Turizmusfejlesztési Ügynökség már dolgozik ilyen kínálat összeállításán, de a helyieknek is abban kellene gondolkodnia, hogy a romániai román és a Magyarországon kívülről érkező turistáknak is kínáljanak programot. Jó jel, hogy az önkormányzatok vezetői belátták: szükség van infrastruktúra-­fejlesztésre. Szállodák épí­tése mellett több helyen támogattak programkiegészítő beruházásokat, például nyári bobpálya vagy sípálya kiépítését, wellness-központ létrehozását. 

Elhangzott, hogy a gasztronómiai kínálatot ki kellene szélesíteni, mert ezáltal helyben lehetne piacot teremteni a megtermelt mezőgazdasági termékeknek, a szuveníripar pedig a kézművességet lendíthetné fel. A megyei turisztikai egyesületek vállalták, hogy egységes kínálatban ajánlják Székelyföldet a turisztikai vásárokon.

Élelmiszerellátás nagyban és kicsiben

Július 20-án, csütörtökön délután „A Kárpát-medence élelmiszer-ellátásának lehetséges megoldásai az elmúlt évek globális kihívásainak tükrében” címmel tartottak vitafórumot, Győrffy Balázs NAK-elnök, Gyuricza Csaba rektor, Jakab István Magosz-elnök, Nagy István, agrárminiszter és Tánczos Barna romániai szenátor, mezőgazdasági és erdészeti szakpolitikus részvételével.

Nagy István elmondta, hogy a magyar gazdák az előző években nehéz időszakot éltek át. Először jött a covid-járvány, majd az orosz–ukrán háború, és kemény aszály is sújtotta az országot. A járvány az importot és exportot is nagymértékben érintette. Előfordult, hogy a magyar tej kupakját Olaszországból kellett volna hozni, viszont a határzárak miatt a kupakszállító kamionok a határon vesztegeltek. Ez példa volt rá, hogy minél előbb teljes határon belüli önellátásra volna szükség az agrárszektorban.

A miniszter kitért az ukrán gabonaexport okozta botrányra is. Az olcsó ukrán gabona feltöltötte a piacot és leverte a gabona eladási árát, emiatt importtilalmat vezetett be az öt érintett, Ukrajnával határos ország. A miniszter hangsúlyozta az együttműködés fon­tosságát a minisztérium, az agrárkamra és a gazdák országos szövetsége között, együtt dolgoznak a gazdákért, a vidékfejlesztésért.

Mennyiség és minőség, hazai termékekkel

Magyarország képes előállítani a saját szükségleteit kielégítő élelmiszermennyiséget, mi több, a magyar földek és állattenyésztés 20 millió embernek tudja ezt biztosítani. Nyitott kérdés, hogy az unió mennyire tartja fontosnak, hogy a határain belül megtermeljék a lakosság élelmiszer-szükségletét, és hogy ne az unión kívülről kelljen behozni. Ezért a miniszter a feldolgozóipart szeretné minél gyorsabban fejleszteni uniós és hazai költségvetésből.

A miniszter kifejtette: szélesítené a mezőgazdasági és élelmiszer-kereskedelmet Székelyfölddel, hogy a magyaroknak ne francia burgonyát kelljen vásárolnia, és amellett akár gombát, málnát és gyógynövényt is hozhatnának be Magyarországra. A helyi termékek fogyasztásának a fogyasztói tudatosság a kulcsa, egy olyan réteg kinevelése, amelynek a tagjai kizárólag hazait fogyasztanak. Ehhez jó reklámkampányra van szükség.

A rövid élelmiszerláncok kialakításának fontossága

A csütörtök délután felvetett témát pénteken délelőtt folytatták, amikor egy Kárpát-medencei rövid élelmiszerlánc kialakításának a lehetőségét is konkretizálták. Mint ismeretes világviszonylatban létrejött egy olyan globális ellátórendszer hálózat, amelynek köszönhetően az év bármelyik időszakában több tízezer kilométerről szállítják a zöldséget és a gyümölcsöt, ez esetben pedig az a fontos, hogy megfelelően tartósítsák a termékeket, így ez fontosabb követelmény, mint a beltartalmi értékük, az ízük. Az ilyen zöldségek és gyümölcsök fogyasztása hosszú távon károsíthatja az egészséget is - fogalmazott.

Székelyföldön is nagyot erősödik a Kárpát-medencei rövid élelmiszerláncok rendszere
Székelyföldön is nagyot erősödik a Kárpát-medencei rövid élelmiszerláncok rendszere

A Kárpát-medencében nagyon sok olyan termék van, amelyet nem kell behozni, csak észszerűen kellene piacra dobni. A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy csak akkor van értelme a magyarországi támogatási-szaktanácsadói-oktatási rendszernek, ha olyan termelői csoportok alakulnak ki, amelyek a fogyasztók igényeinek megfelelő és kiváló élelmiszereket juttatnak a piacra, mert akkor tudnak megmaradni. Ezt elősegíti az élelmiszer-ellátási rendszer lerövidítése. Nagyon komoly háttér kell hozzá, hiszen jó volna, ha a közétkeztetési intézmények – kórházak, napközik és más szociális ellátók is bekapcsolódnának.

A szomszédban zajló háború megerősítette ezt a tendenciát. Felerősödött a helyi termékeket igénylő mozgalom. Ezt kellene fenntartaniuk az önkormányzatoknak, a politikumnak, az agrár- és élelmiszer-ipari szakértőknek.

Az összehangolt a tevékenységek és az együttműködés

Nagy István miniszter kijelentette, hogy továbbra is fontosnak tartják a Kárpát-­medencei gazdák tevékenységének az összehangolását ahhoz, hogy e kihívásokkal szembe tudjunk nézni, mert ezáltal tudjuk biztonsággal garantálni az itt lakóknak, hogy jó élelmiszerhez jussanak.

Ez utóbbi gondolat, az ellátási lánc lerövidítése jegyében együttműködési meg­állapodást írt alá a Közért plusz online értékesítési rendszert működtető magyarországi Cibus Hungaricus Alapítvány, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, a Vajdasági Gazdaegyesületek Szövetséggel és a szlovákiai Agrárkamarával. 

Ebben – többek közt – abban egyeztek meg, hogy egyes élelmiszertermékek bekerülnek az alapítvány kínálatába, és szó van benne arról is, hogy egy logisztikai központ létrehozásával Erdélyre is kiterjesztik a rendszert.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás