A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) októberi előrevetítésében 792 millió tonnára jelzi a 2022/2023. gazdasági évben várható globális búzatermést. A várható felhasználás 784 millió tonnára tehető, így 286 millió tonna búza maradhat a tárolókban a szezon végén. A Tallage szakértői októberi jelentésükben a szeptemberihez képest felfelé, 125,6 millió tonnára (+1,4 millió tonna) módosították az Európai Unió idei búzatermését. Ez a kibocsátás az egy évvel korábbinál továbbra is alacsonyabb (–3 százalék), de az elmúlt öt év átlagát meghaladja.

A búza minősége uniós szinten jónak mondható. A fehérjetartalom Németországban, Franciaországban, a skandináv országokban és Finnországban viszonylag alacsony, de az egyéb minőségi kritériumok – különösen a hektolitersúly – meglehetősen jók. Összességében idén a malmi búza aránya 68 százalék, ami magasabb, mint egy évvel korábban. Október közepéig kedvezett az időjárás a 2023-ban termést adó őszi búza vetésének, azonban a vetési szándékot több tényező (például az inputanyagok és az energia árának emelkedése) is befolyásolja ebben a szezonban. Az első becslések szerint az ideitől kissé elmaradó területet, 21,6 millió hektárt foglalhat el a növény a következő szezonban (Tallage).

Magyarországon az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint – a vetési szándékok alapján – 12 százalékkal nagyobb területen vethetnek búzát a gazdák, ami részben a kukorica idei gyengélkedésének is köszönhető.

Fotó: Pixabay

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 139,3 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség
nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október harmadik hetében. Ez az árszint az egy
évvel korábbit 52 százalékkal haladta meg. A takarmánybúza 136,6 ezer forint/tonnáért (+56 százalék) forgott ugyanekkor. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az ISCC NUTS II fenntartható takarmánybúza márciusi tőzsdei elszámolóára 144 ezer forint/tonna volt október 17. és 28. között. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza decemberi jegyzése 305–316 dollár/tonna között alakult a megfigyelt tőzsdenapokon. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a termény decemberi jegyzése 334–346 euró/tonna tartományban ingadozott.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás