Idén 2023. május 24-én Gödöllőn, a MATE Szent István Campusának rektori dísztermében tartotta éves rendes küldöttközgyűlését a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. A MÁSZ elnöke, Zászlós Tibor sürgető feladatnak nevezte a központi nyilvántartások, különösen az ENAR rendszerek felülvizsgálatát, ugyanis az elmúlt évben végrehajtott átalakítások rossz hatással voltak és vannak ezek működésére. Tavaly a tejtermelők kivételével minden állattenyésztő ágazat jövedelmezősége romlott, a sertéstartók veszteségei voltak a legsúlyosabbak. Úgy néz ki, hogy 2023-ban a tejtermelőknek lesz a legnehezebb évük.

A tenyészállat előállítókat és az árutermeléssel foglalkozó állattartók jelentős részét tömörítő országos ernyőszervezet stratégiai partnere az Agrárminisztériumnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek is. A MÁSZ legfontosabb küldetése a genetikai alapok hazai megőrzésének és fejlesztésének elősegítése, továbbá a döntéshozók és a társadalom figyelmét ráirányítani az állattenyésztés gazdasági, környezeti és társadalmi szerepére - írták összefoglalójukban.

Tavaly a tejtermelők kivételével minden állattenyésztő ágazat jövedelmezősége romlott, a sertéstartók veszteségei voltak a legsúlyosabbak. Úgy néz ki, hogy 2023-ban a tejtermelőknek lesz a legnehezebb évük - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely
Tavaly a tejtermelők kivételével minden állattenyésztő ágazat jövedelmezősége romlott, a sertéstartók veszteségei voltak a legsúlyosabbak. Úgy néz ki, hogy 2023-ban a tejtermelőknek lesz a legnehezebb évük - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Együtt a házigazdával

A MÁSZ küldöttközgyűlésén a házigazda MATE részéről Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid köszöntötte a küldötteket és vendégeket. A rektorhelyettes jó jelnek tartja, hogy egyre több tenyésztőszervezet választja szakmai programjainak helyszínéül a MATE Campusát. Kiemelte, hogy a MÁSZ és a MATE együttműködése kiváló. A szövetség elnöke tagja a MATE tanácsadó testületének, az egyetem pedig a MÁSZ pártoló tagja. Az együttműködésre jó példa a KÁN Egyetemi Napok és az Állattenyésztők Napja rendezvények közös szervezése és a Magyar Állattenyésztők Lapjában való rendszeres megjelenés. 

Az egyetem használható tudás tanítására, átadására törekszik – hangsúlyozta Dr Mezőszentgyörgyi Dávid. Ennek érdekében szoros kapcsolatra törekszenek az agrárgazdaságban vezető nagyvállalatokkal, akik közül hússzal együttműködési megállapodást is kötöttek. Ennek keretében ezek a cégek gyakorlati helyszínt biztosítanak a hallgatóknak, akiknek már egyetemi éveikben munkalehetőséget is adnak. Az állattenyésztés szempontjából fontos képzés az állattenyésztő BSc és az osztatlan agrármérnök, amely népszerűnek mondható az egyetemre jelentkező fiatalok körében. 

2022-ben a sertéstartóknak volt, idén a tejtermelőknek lesz a legküzdelmesebb évük

Bízom abban, hogy az elmúlt egy év tapasztalatai alapján többen megértették, amit hosszú évek óta mondunk: a gabonaexport kitettségünket az állattenyésztés fejlesztése úgy tudja csökkenteni, hogy közben vidéki munkahelyeket őrzünk meg és az élelmezésbiztonságunkat erősítjük – jelentette ki Zászlós Tibor. A MÁSZ elnöke a főbb ágazatokat értékelve kiemelte, hogy tavaly a tejtermelők kivételével minden állattenyésztő ágazat jövedelmezősége romlott, a sertéstartók veszteségei voltak a legsúlyosabbak. Most pedig úgy néz ki, hogy 2023-ban a tejtermelőknek lesz a legnehezebb évük. 

A lótenyésztésben a „kevesebb az lehet több” elvet kellene szem előtt tartani és a lóállományunk minőségének javítására még nagyobb figyelmet szentelni a 17 lótenyésztő-egyesületnek és azok szövetségének. Ezt hatékonyan segíti az AM támogatással létrehozott új MLOSZ honlap és információs portál – mondta a MÁSZ elnöke.

Sürgős beavatkozás szükséges az ENAR rendszereknél

A szövetség kiváló együttműködésben dolgozik az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, ami erősíti az állattenyésztők érdekképviseletét. A MÁSZ elnöke sürgető feladatnak nevezte a központi nyilvántartások, különösen az ENAR rendszerek felülvizsgálatát, ugyanis az elmúlt évben végrehajtott átalakítások rossz hatással voltak és vannak ezek működésére. A bosszúságon kívül komoly gazdasági károkat okoz, hogy másfél éve nem működik a hazai tejtermelés ellenőrzés és az erre felépített tenyészértékbecslés, továbbá az állatalapú támogatások bejelentése és ellenőrzése a korábbinál hosszabb idő alatt fut végig a rendszeren. Ráadásul olyan adatbázis kezelési hibák jelentek meg, amik korábban nem voltak és amelyek a gazdákat önhibájukon kívül korlátozzák a támogatások igénylésében vagy szankciót vonnak maguk után.

Történelmi munkát végeztek el a gyepállapot felméréssel

Befejeződött az országos gyepállapot felmérés, amit a MÁSZ elnöke történelmi jelentőségű munkának nevezett és amelyekről reméli, hogy folytatódhatnak. A projekt keretében a MÁSZ-NAK Gyepgazdálkodási Munkacsoportja több mint 23 ezer hektár gyepterület teljes botanikai felmérését végezte el 18 gyeptípuson. Ilyen széles körű és részletes vizsgálatra még nem került sor, ezért a kapott eredmények a jelenleg rendelkezésre álló adatokhoz képest sokkal pontosabb és átfogóbb képet adnak a gyepek jelenlegi állapotáról, összetételéről. A felmért védett gyepek 52 százalékán gyepjavítási beavatkozásokra lenne szükség. Ám ezek a Natura 2000 rendelet előírásai miatt nem hajthatók végre – mondta a szakember. Ezért van szükség a szabályozás felülvizsgálatára.

„Közös felelősségünk, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat a lehető legjobban használjuk fel.”

A rendezvényen részt vett Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, az általa elmondottakat ebben az anyagban foglaltuk össze.

Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója is fontos témákról beszélt

Az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult az állattenyésztés és szinte csak az ukrán gabonaimporttal foglalkoznak a politikusok, miközben például a tejpiacon éppen súlyos helyzet alakult ki – hívta fel a figyelmet Dr. Wagenhoffer Zsombor. Az ukrán gabonaimport hatása túl van értékelve és egyáltalán nem olyan szennyezett és rossz minőségű az onnan beérkező termény, mint azt itthon egyesek sugallják. Az állattenyésztőknek életmentő volt az árcsökkenés, amit a globális készletek és a kereslet-kínálat helyzete is indokolnak. Nem várható idén gabonaár emelkedés és jó volna, ha a gabonatermesztők aratás után megfizethető áron adnák el a takarmánynak valót a magyar gazdáknak.

A MÁSZ ügyvezető igazgatója a szakmai és pénzügyi beszámolójában kiemelte, hogy az ENAR rendszer rossz működése miatt egyeztetést kezdeményeznek a miniszternél.

Rendezvények és kutatások

A kiállítások szervezésében aktívan részt vesz a MÁSZ. Az Állattenyésztők Napját idén is a MÁSZ szervezi Kaposváron a KÁN Egyetemi Napok keretei között. A téma a genetikai alapok, a tenyésztés-szervezés lesz, hogy ezzel is felhívják a figyelmet erre a területre és arra, hogy a támogatási keret 2 milliárd forintra növelése létkérdés.

Végül felhívta a figyelmet, hogy egyre több tudós erősíti meg tudományos vizsgálatokkal alátámasztva az állattenyésztés és a húsfogyasztás előnyös hatásait, és cáfolták a húsmentes étrend egészségre, valamint a bolygónkra gyakorolt állítólagos káros hatásait. A világhírű Animal Frontiers áprilisban megjelent számában közzétett kilenc tudományos kutatás megerősítette a vörös hús és az állattenyésztés alapvető szerepét a társadalomban. A szerzők azt állítják, hogy az állattenyésztés kulcsfontosságú az éghajlatváltozással és a globális élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kihívások leküzdésében. A publikációk itt olvashatók.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás