Hirdetés
A termesztő szerint az eper olyan, mint egy hosszú távú bankbetét
Már lehet kapni hazai, fóliás epret, a száraz, napos tavasz hamar megérlelte az első szemeket. A fagyos hajnalok azonban még mostanában is komolyan veszélyeztetik a termést, így nem tudni, a szabadföldi eper mekkora kárt szenved majd.
Immár magyar eper is található a piacokon: elindult az év első gyümölcsének szezonja. Bár még borsos az ára, sokan így is szívesen veszik, hiszen félreérthetetlenül jelzi: vége a hosszú télnek. A korai, fóliás fajták termesztői néhány napja már árulnak standjaikon, és azt tapasztalják, az első érést hamar elviszik.

Április eleje óta érik
Április 10-én szedtek belőle először, de az első héten csak a barátoknak, ismerősöknek jutott. Amikor már negyvenkilónyit tudtunk leszüretelni, azzal már érdemes volt kiállni árulni – mesélte a zsombói Rescsik László a delmagyar.hu-nak.
A gazda közel másfél hektárnyi területen 80 ezer tő epret termeszt. Biogazdálkodásában csak természetes módszerekkel gondozza a növényeket, így míg a legtöbb esetben a vevők tartanak a szezon eleji epertől, amely a legtöbb vegyszert tartalmazza, tőle már ilyenkor is fenntartások nélkül viszik akár kisgyermekeknek is.
Az árat Rescsik László szerint a kereslet és a kínálat határozza meg. Szezon elején még drágán is kelendő az eper – tavalyhoz hasonlóan idén is négyezer forintos kilónkénti árral indította az árusítást.
Május 20. körül jelennek meg a szabadföldi eprek, általában akkor zuhannak nagyot az árak – beszélt a piaci trendekről. Persze kérdés, idén mit tesz a fagy ezzel a gyümölccsel, a veszély még nem múlt el. És nemcsak a szabadföldi, de a fóliásra is leselkedik.
Jó az idő a fóliás epernek
A fólia önmagában maximum egy-két fokot véd, betakarni pedig ilyenkor már nem lehet a növényt. Ezért, ha jön a fagy, jégréteget képeznek a sátrakon, azzal védikUgyanakkor a szokatlanul zord tavaszi éjszakák ellenére idén kifejezetten jó idő volt a fóliás eperre. A száraz, napos idő felmelegítette a belső levegőt, így a gyümölcs hamarabb érett meg.
Persze az első termés felének még nincs igazi, telt íze, hiszen a növény ilyenkor még csak arra hajt, hogy minél gyorsabban termést hozzon. Később viszont már számára is fontos a jó íz, hiszen a természetben csak így eszegetnék a madarak, és hordanák szét a magokat. Vagyis minden egyes szedéssel egyre édesebb epreket lehet majd leszedni – tekint előre telve reményekkel Rescsik László.
Kevesen tudják például, hogy a tetvesedés egy ideig kifejezetten jót tesz a növénynek, mert édesebb gyümölcsöt hoz. Az egyensúlyt a birtokon betelepített zengőlegyek és fürkészdarazsak tartják fenn, amelyek a tetvek ellenségei.

Munka és kamat
Az epertermesztő szerint ez a gyümölcs olyan, mint egy hosszas bankbetét: egy évig csak tenni kell bele a pénzt és a munkát, áprilisban pedig kiderül, mennyit kamatozik. Ahogy leszedik az utolsó érést, már el is kell kezdeni gyökereztetni a következő évi palántákat.
Bár megéri ezzel foglalkozni, Rescsik László szerint aki ezt csak pénzért csinálja, csalatkozni fog. Meggyőződése, hogy ez az a gyümölcs, amelynek egyfajta hatalma van. Akárhová megy, mindig visz magával ajándékba, és úgy tapasztalja, hogy erre mindig emlékeznek. Egy banán vagy narancs nem tűnik senki számára olyan különlegesnek, mint az eper. Ez valahogy mindenkinek előkelő helyet foglal el a szívében – magyarázta.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés