Hirdetés
A zalai bivalyok is várják a tavaszt - képriport
Ugyan a koronavírus járvány terjedésével összefüggésben hozott korlátozások miatt 2020. november 11-től a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei zárva tartanak, a Magro.hu látogatási kérésének eleget tettek. Így a biztonsági előírásokat betartva végigsétálhattunk a Zala megyében, Zalakomár határában, a Kis-Balaton mellett található Kápolnapusztai Bivalyrezervátum épülő, szépülő tanösvényén. Képriport a bivalyok tavaszvárásáról.
A Kápolnapusztai Bivalyrezervátum fontos szerepet játszik a hazánkban őshonosnak számító bivalyok fennmaradásában és a génállományuk megőrzésében. Továbbá a faj bemutatásának népszerű központja. Itt él Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája. A fogadóépületben békeidőben kiadványok, ajándéktárgyak, bivalyszalámik vásárolhatók, illetve kávét és frissítőket lehet fogyasztani. Innen indult az utunk a bivalyok közé.

Az állatok megfigyelésében távcső segíti a látogatót, amellyel a szerencsések a dagonyázó, legelésző bivalyok mellett a fürgén futkározó ürgéket is láthatják. A kis rágcsálókat láttuk, de óvatosságuk és gyorsaságuk miatt nem sikerült értékelhető képet készítenünk róluk.

Téli időszakban a bivalyok az istállóban és akörül, a karámban vannak, közelről megfigyelhetők. Az egész évben nyitva tartó rezervátumon kitáblázott sétaút vezet végig, a kicsiket játszótér és állatsimogató várja.

Az istállóban régi fotográfiák és a hagyományos bivalytartás eszközei tekinthetők meg.


A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bivalyai:














A Bivalyrezervátum hivatalos weboldalát és a nyitva tartással, elérhetőségekkel kapcsolatos információkat ide kattintva lehet megtalálni.
Csurja Zsolt
precíziós mezőgazdasági szakmérnök
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés