Méra a „Cifra Kalotaszeg” kis települése, ahol már 1890-ben elkezdtek bivalyokkal gazdálkodni, hiszen rájöttek: sokkal jobban megéri ezeket az állatokat tartani, mint bármelyik másikat. A mérai ember számára a bivaly jelentette az életet, a legfontosabb jövedelemforrása a bivalytej volt, és ha pénzhez jutottak a község lakói, az első dolguk az volt, hogy újabb bivalyt vásároltak – mondta Varga György, a Kankalin Egyesület elnöke. Gyuri bácsinak már a dédapja is tartott bivalyt, így őt már egészen kiskora óta különleges viszony fűzi a tiszteletet parancsoló állathoz.

Lőrincz Anna írt remek cikket az erdélyi bivalyok tartásának egyik legfontosabb helyszínéről a Maszol.ro portálra, ezt az anyagot szemléztük. Méra erdélyi falu Kolozs megyében, Kalotaszeg tájegységben, Románia főleg magyarok lakta területén, Kolozsvártól nyugatra. A mérai bivalymúzeumot 2009-ben alapította a helyi Kankalin Egyesület.

Lőrincz Anna (balra) írt remek cikket az erdélyi bivalyok tartásának egyik legfontosabb helyszínéről, a mérai Kankalin Egyesület elnökével, Varga Györggyel is beszélt a fontos részletekről - Fotó: Maszol.ro
Lőrincz Anna (balra) írt remek cikket az erdélyi bivalyok tartásának egyik legfontosabb helyszínéről, a mérai Kankalin Egyesület elnökével, Varga Györggyel is beszélt a fontos részletekről - Fotó: Maszol.ro

Így újult meg és tart bemutatót a mérai bivalymúzeum

A megnyitó előtti három évben hozták rendbe a múzeumnak otthont adó épületet és gyűjtötték össze a kellékeket is a faluból, amelyeket aztán kiállítottak. Nagyon sokan Mérát a „bivalytenyésztés hazájának” tekintették. Innen jött az egyesület ötlete, hogy őrizzék meg a több mint 100 éves hagyományt, és legyen ez a múzeum „főhajtás is az elődök előtt”, akik az állattenyésztés nehezebb változatát, a bivalytenyésztést választották.

A múzeumba belépve a bivalytenyésztés minden fontos kellékét megtalálni, és a mérai Kankalin Egyesület elnöke, Gyuri bácsi szépen sorjában mindent el is mesél róluk. Van legalább 100, különböző méretű kolomp, eke, járom- és fejőedény-gyűjtemény és fölözőgép is, emellett még sok régi és újabb fénykép, amelyek a bivalytenyésztés egyes mozzanatait mutatják be. A legrégebbi tárgy egy 1880-ból származó faeke, amelynek vas szerkezetén egy, az életet szimbolizáló rajzolat is megtalálható.

A mérai bivalytenyésztés három nagy indítója

Varga György azt is elárulta a szemlézett cikk szerzőjének, hogyan kerültek a bivalyok Mérába. Mint felidézte, a 19. század végén három helyi gazda rájött arra, hogy jobb ezt az állatot tartani, mint tehenet, mivel látták a gyalui uradalomban, hogy két bivallyal nagyon nagy rakományt lehet szállítani. Ráadásul könnyebben szántanak, és még finomabb tejet is adnak. Ezért döntöttek úgy, hogy behozzák a faluba az első bivalyokat.

https://www.youtube.com/watch?v=Xus0cn0gNts

Ez a három gazda Simon János, Vonó György és Sándor János volt, akik 1890 körül vásárolták meg az első jószágokat. Az állatokat nagyon megszerették a méraiak, így 1950-re már 1500 bivalyt tartottak. Kezdetben csak a szántáshoz használták őket, de ahogy szaporodott az állomány, a méraiak rájöttek, hogy a teje értékesíthető. Az első világháború után már Kolozsvár tejellátását elsősorban a méraiak biztosították, majd fokozatosan kezdtek vajat, tejfölt és túrót is készíteni. A szomszéd falvak lakói még a mai napig is „vajasoknak” nevezik a méraiakat.

Fellendülő gazdaság és jólét után visszaesés

A bivalytenyésztés a falu fellendüléséhez is nagyban hozzájárult, 1923-ban már adakozni is tudtak a méraiak az új iskola felépítéséhez szükséges telek megvásárlására. A legtöbb bivalyt az 1950-es évek elején tartották, mivel ekkor lehetett a legjobban értékesíteni a tejet a helyi tejszövetkezetben, a kolozsvári piacon és a házaknál. Az állatállomány 1953 után kezd drasztikusan csökkenni, ugyanis ekkor vette át az állami feldolgozó a tejszövetkezetet és a kulákokat sújtó „tékóta” is hozzájárult az állomány apadásához, így ma már csak nagyjából 150-160 darab bivalyt tartanak a faluban - írták.

A mérai Kankalin Egyesület elnöke, Varga György mutatta be a bivalyok erdélyi múltjának fontos szakaszait - Fotó: Maszol.ro
A mérai Kankalin Egyesület elnöke, Varga György mutatta be a bivalyok erdélyi múltjának fontos szakaszait - Fotó: Maszol.ro

Május elején hajtják ki a bivalycsordát a legelőre

A múzeumban kiállított képeken végigkövethető a tejtermékek elkészülésének útja. 

„Május elején kihajtják a csordát a legelőre, nagyon korán indulnak, reggel ötkor. Miután mindenki megfeji a saját állatát, hazahozzák a tejet, és ha azt nem tejként értékesítik, akkor feldolgozzák a fölözőgép segítségével. Az kiválasztja a tejből a tejszínt, amiből aztán tejfölt készítenek, abból pedig köpüléssel vaj lesz. A visszamaradt sovány tejből lesz pedig a sovány túró, vagyis a tehéntúró, majd ezt viszik a kolozsvári piacokra” – vázolta fel a folyamatot Gyuri bácsi.  

A mérai bivalymúzeum egyik kiállított eszköze - Fotó: Maszol.ro
A mérai bivalymúzeum egyik kiállított eszköze - Fotó: Maszol.ro

Arról is szó esett, hogy sajnos ma már egyre kevesebben foglalkoznak bivalytenyésztéssel, de Gyuri bácsi szerint, akik ezzel foglalkoznak, „azoknak megéri”, mivel szeretik ezt csinálni. Szeretik az állatot, a bivalytejet pedig „mindig lehet értékesíteni”. A bivalymúzeumot létrehozása óta rengetegen látogatják, óvodások, iskolások, főiskolások, voltak már vendégek Magyarországról, Hollandiából, Franciaországból, de Kanadából és Japánból is – büszkélkedett a mérai Kankalin Egyesület elnöke.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás