Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, amire online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét. A kérdőívet február 7-én vasárnaptól március 7-ig, egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon. Ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be a NOÉ Állatotthonban, Budapesten. A felmérés 13 kérdésből áll, amik két gondolatkör mentén épülnek fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A társadalmi párbeszéd célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában – indokolta Nagy István agrárminiszter a konzultáció értelmét. A tárcavezető ismertette: a kormány és az Agrárminisztérium törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is. Nagy István kiemelte, hogy az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti. Közölte, hogy már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében. Felléptek az állatkínzás ellen: ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.

Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon szóvivője és Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos (b-j) érkezik az állatvédelmi online felmérés indításának sajtótájékoztatójára az állatotthonban 2021. február 7-én - fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon szóvivője és Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos (b-j) érkezik az állatvédelmi online felmérés indításának sajtótájékoztatójára az állatotthonban 2021. február 7-én - fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Oktatás, ivartalanítás, állatvédelem

Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat. A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre. Ez 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható - közölte a miniszter. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra. A törekvések folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az Agrárminisztériumban - tette hozzá Nagy István.

Két téma köré építették a kérdőívet

A felmérés 13 kérdésből áll, amik Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondása szerint két gondolatkör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete. A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, továbbá a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.

Egy kutya és sertések a budapesti NOÉ Állatotthonban 2021. február 7-én. Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét - fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Egy kutya és sertések a budapesti NOÉ Állatotthonban 2021. február 7-én. Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét - fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is - mondta Ovádi Péter. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelemi online felmérés március 7-ig tart. A véleményeket, az allatvedelem.kormany.hu oldalon várják a lakosságtól, ide kattintva:

https://allatvedelem.kormany.hu/

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás