Hirdetés
Annyira megdrágult a hús, kevés fogy belőlük a henteseknél
70-80 százalékkal emelkedett az élősertés ára egy év alatt Magyarországon, miközben a munkabérek és az energiaárak is nőttek. Mindezek azt eredményezték, hogy a kis hentesüzletek nagy bajba kerültek.
A kis hentesüzletek számára rövid távon a túlélést segítheti az állami támogatás, de tartós megoldást nem jelent – mondta az InfoRádiónak a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke. Éder Tamás arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban csökkent Magyarországon a húsfogyasztás.

A szakember elmondta, hogy az elmúlt években a diszkontláncok elterjedésével csökkent a kis hentesüzletek piaci részesedése, ezen túl az ő életüket jobban megnehezítették az olyan intézkedések, mint például az ársapka.
Az infláció növekedése és a rendelkezésre álló jövedelem csökkenése miatt csökkent a kereslet a húsok iránt is, ami nyilván megjelenik a hentesek forgalmában is, így jelenleg rendkívül nehéz helyzetben vannak.
Annyit tudni egyelőre, hogy a kis hentesek nagyjából hárommilliós támogatásban bízhatnak. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. Az agrártárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár hárommillió forint támogatásban.
Éder Tamás szerint ez a túléléshez elég lehet, aztán abban lehet bízni, hogy valamennyire konszolidálódik a helyzet és javul a piaci környezet, detartós megoldást ez nem jelent.
Az elmúlt másfél év évet rendkívül zivataros időként jellemezte az elnök a húsipari vállalatok számára. A legfontosabb alapanyagok nagyon megdrágultak, az élősertés ára egy év alatt 70-80 százalékkal nőtt, és a munkabérek mellett az energiaárak is megugrottak - épp a három a legfontosabb tényező a szektorban. Ezeknek a költségeknek a fogyasztói árakba történő beépítése ugyanakkor nehéz folyamat.
Az elnök kiegyensúlyozottabb évet remél, igaz, az európai és magyar húskereslet csökkenésére számítanak.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés