Éppen zajlik a silózás és hamarosan kezdődik a napraforgó és kukorica betakarítása. Ilyenkor célszerű átgondolni, hogy a logisztikai feladatokra minden gazdálkodónak rendelkezésre áll-e a megfelelő eszközpark, van-e pótkocsija, illetve átrakókocsija. Az AGIO Kft. portfólióját Fauszt Csaba, a cég értékesítési vezetője mutatta be.

Mit tudna ajánlani a silózáshoz és betakarításhoz a gazdálkodóknak?

Ezekhez a műveletekhez és a Farmtech Durus pótkocsicsaládot emelném ki. Négy változatban kapható nálunk, ezek a Durus 1600, 1800, 2000 és 3000. Mindegyik teknős vagy mulde felépítésű pótkocsi. Alapesetben csak hátra billentenek, de a 2000-es és 3000-es kivitelnél a gyártó biztosítja a lehetőségét az oldalra való billentésnek is. Nagy térfogatú és nagyon nagy teherbírású kocsik. Az 1600-os 16 ezer, az 1800-as 18 ezer, a 2000-es opciótól függően 20-25 ezer, a 3000-es pedig 33 ezer kg megengedett össztömeggel vesz részt a közúti forgalomban.

Mit jelent a 2000-es változat esetében az opció?

Általában az unióban 20 ezer kg összgördülő tömegre vizsgáztatják, ám a magyar szabályok szerint, bizonyos esetben, az előírt vonóberendezés, megengedett rúdterhelés és gumizás megléte esetén le lehet vizsgáztatni 24 ezer és 25 ezer összgördülő tömegre is. Mi jellemzően az utóbbi kivitelt rendeljük, mert az üzemeltetők a létező legnagyobb megengedett terhelést szeretnék vinni.

Farmtech Durus 2000 pótkocsi opciótól függően 20-25 ezer kg megengedett össztömeggel vesz részt a közúti forgalomban

Miben különböznek egymástól a Durus-változatok?

Méreteiben. A felépítmény mérete az az 1600-osnál és az 1800-asnál egyforma, 15 köbméter, és 20 köbméterig magasítható az 1600-os, valamint 22 köbméterig az 1800-as. A 2000-es alapfelépítménye 20 köbméteres és 32-ig magasítható, míg a 3000-es 28 köbméteres és 45-ig magasítható.

Magyarországon melyik változat a legjellemzőbb?

Legnagyobb darabszámban a Durus 2000-est adtuk el, de az utóbbi években növekszik a 3000-esek száma. Néha a kisebb gazdák is teknős kocsit választanak. Főleg azok, akiknek nemcsak gabona-, hanem trágyaszállításra, silózásra vagy pl.  cukorrépa illetve burgonya szállítására is használják.

Ponyvázhatók ugyan, de jellemzően inkább ponyva nélkül vásárolják. Nagyon jó terepjáró képességű abroncsokkal vannak felszerelve, 550-től 710-es mm szélességig. Amíg a kombájnok és a silózógépek tudnak járni a tarlón, addig ezeket is el lehet ott húzni. A nagy rúdterhelés is hozzájárul a nagyon jó a terepjáró képességükhöz.

Farmtech Durus 3000 pótkocsi 28 köbméteres és 45-ig magasítható

Mekkora vonóerő szükséges a mozgatásukhoz?

A 3000-est 250 LE-s, a 1600-ost 105 LE-s traktorok már el tudják húzni. Az 1800-asnál 120 LE, a 2000-esnél 160-170 LE szükségeltetik, nyilván a feladattól és a terepviszonyoktól függően.

Beszéljünk most ennek az időszaknak a másik sokat hasznát eszközéről, az átrakóberendezésről.

A kínálatunkban megtalálhatók az úgynevezett átrakóberendezések is, az ukrán Kobzarenko PBN sorozatú átrakókocsijai, A TZP sorozat tolófalas csigás hátfallal szerelt univerzális pótkocsijai, illetve a BNP és RVM sorozatú traktorhajtású mobil vagonrakó eszközei is, amelyek telepített átrakóberendezésként használhatók. Így a mezőgazdasági szállítójárművek a legközelebbi közúti csatlakozásnál átadhatják a terményt egy kamionnak.

A Kobzarenko átrakókocsi egytengelyes, tandem, illetve tridem futóművel készül

Miért és mikor van szükség az átrakóeszközre?

Egy átrakókocsi akkor lehet fontos, ha nincsenek olyan szállítójárművek, amelyek talajkímélő abroncsozással vannak szerelve. Ilyenkor az átrakók elhozzák a terményt a kombájntól úgy, hogy nem károsítják a talajt. Ezek mind széles kerekűek, nagy felfekvő felülettel, ráadásul a kombájnoknak meg sem kell állni ürítés közben, tehát egyúttal megnöveljük a kombájn teljesítményét is. Egy ilyen eszköz kiszolgálhat egy vagy két kombájnt és mivel munka közben nem kell megállnia, nem pocsékolja az üzemanyagot állóhelyzetben történő ürítéssel, továbbá növeli a kombájnok kapacitás kihasználtságát is. Mérleges átrakókocsi használata esetén a kamionok közvetlen a célállomásra indulhatnak, mivel nincs szükség rakomány rendezésre, az átrakókocsik megengedett össztömegig rakodják a közúti szállítójárműveket.

Milyen méretben elérhetők ezek az átrakókocsik?

9-50 köbméteres felépítménnyel elérhetők. Magyarországon 40 köbméteres volt a legnagyobb, amit eladtunk. Jellemzően az egytengelyes 20 köbméterest és a tandem 30 köbméterest vásárolják.

Jellemzően minek az átrakására szolgálnak?

Leggyakrabban szemes terményt és vetőmagot mozgatnak velük. Az a fő szempont, hogy a szántóföldtől tudjon indulni a kamion, ne kelljen neki bemenni egy hídmérlegre. De sok ügyfelünk használja műtrágyaátrakásra is. Ezt azonban csak azoknak ajánljuk, akik a karbantartásra a szokásosnál több gondot hajlandóak fordítani, mert a műtrágya erősen korrózív anyag, így napi szinten takarítani kell utána a gépet.

Mit érdemes még tudni a termék eredetéról?

A Kobzarenko ukrán termék, de például olasz a hajtómű, a csigák, a tengelyek, a mérleg, a kardánszett, osztrák a vonóberendezés. Tehát inkább egy európai termékről beszélünk, aminél a munkaerő és a vaslemez az ukrán, de van olyan része is, amit a német Krupp gyárt. CE minősítéssel rendelkezik, az uniós forgalmazása szabadon zajlik, a beltartalma is uniós.

Ár-érték arányban kiváló termék, jelentős darabszámmal fut a piacon. Nagyon robusztusra, egyszerűre tervezték, mert a gyártó filozófiája, hogy ami egyszerű, az tartósabb és jobb. Műszaki problémák ezzel az eszközökkel nagyon ritkán adódnak.

Jellemzően mikor használják?

Az aratás kezdetétől, június közepétől november végéig ezek a kocsik állandóan dolgoznak. Alkalmasak arra is, hogy a fóliatömlőket töltsék meg szemesterménnyel. Aki a szemesterményt nem síktárolóban, hanem fóliában tárolja, annak a töltésére is alkalmas egy-egy ilyen eszköz. Nem is lehet máshogy megoldani, mert a töltőgépek fogadógarata 2,5-3 méter magas.

Mennyibe kerülnek a bemutatott eszközök?

Egy 30 köbméteres, jól felszerelt, mérleges átrakókocsi 40 ezer euró, a mulde kocsik - feleszereltségtől függően - 25-60 ezer euróba kerülnek. A vagonrakókért pedig, amelyek alkalmasak telepített átrakóállomásként is működni, 30-50 ezer eurót kell fizetni.


Magyarországon a Farmtech pótkocsik importőre az AGIO Kft. A teljes termékportfólió azonban a területileg illetékes disztribúciós központokban érhető el, az alábbi elosztás szerint: 

  • A szombathelyi Agro-Alfa Kft. a Nyugat-Magyarországi Értékesítési Centrum feladatkörét látja el, Somogy-, Zala-, Veszprém-, Vas-, Komárom-Esztergom-, Győr-Moson-Sopron megyékből várja az érdeklődőket és a leendő tulajdonosokat.
  • A Szekszárdon működő AGIO Kft. a Farmtech termékek Közép-Magyarországi Értékesítési Centruma, a Baranya-, Tolna-, Bács-Kiskun-, Fejér-, Pest-, Nógrád- és Heves megyékben jelentkező igényeket szolgálja ki.
  • A makói székhelyű Hanki-Ker Kft. a Kelet-Magyarországi Értékesítési Centrumként szolgálja ki a Békés-, Csongrád-Csanád-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Hajdú-Bihar-, Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Borsod-Abaúj-Zemplén megyék gazdáinak igényét.

A magyarországi kizárólagos értékesítési joggal rendelkező három cég raktárkészlete biztosítja a gyors, azonnali kiszolgálást, a termék paletta 80 százaléka elérhető. Amennyiben a vevő olyan terméket választ, mely nincs raktáron, rövid határidővel vállalják beszerzését, szállítását. Az eladott szállítójárművekhez teljes körű szerviz, alkatrész és garancia hálózatot biztosítanak.  Az értékesítési centrumok az egységes tájékoztatás érdekében közös digitális felületet működtetnek, amely a www.kampany.farmtech.hu linken érhető el, és bemutatja a márka kiemelt típus kínálatát.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás