Jelentős árkülönbség alakult ki a folyékony és a szilárd NPK műtrágyák között az elmúlt hónapokban, így egyre több gazdálkodó vált át az előbbire. A termék alkalmazása azonban más hozzáállást kíván a termelőktől. Előre kell hozniuk és pontosan kell ütemezniük a vásárlási döntéseiket. Ezt segítendő, a VulcanAgro Kft. egy elővásárlási akciót hirdetett meg. Vázsonyi László, fejlesztőmérnökkel beszélgettünk.

Mi zajlik most a piacon?

A magas inputanyagárak nyomán a termelők - racionálisan gondolkodva - előrehozták a vásárlásaikat, illetve az azt megelőző ajánlatkérést. Most elsősorban nem az foglalkoztatja őket, hogy aktuálisan milyen beavatkozásokat kell végezni a magasabb termés érdekében, hanem hogy mi lesz a következő szezonban az aratás után. A nagy dilemmát az okozza, hogy a magas hatóanyag tartalmú műtrágyák (MAP, Kálisó, NPK) többszázezer forintba kerülnek és várhatóan idén nem fognak jelentősen csökkenni. Már nincsenek tavalyról áthúzódó készletek, olcsó műtrágyák, már nem lehet hígítani az árat. Most már tényleg dönteni kell és vállalni ezeket a magas árakat vagy technológiát váltani.

A külföldről érkező alapanyag eleve nem lehet olcsóbb, mivel a forint árfolyama is folyamatosan gyengül. Nagyon nehezen képzelhető el egy áresés és a termelők sem hisznek már ebben.

Hogyan birkóznak meg a gazdák a magas árakkal?

Egy magasabb hatóanyag tartalmú NPK- kamionnyi tétel- 80-100 hektárra elegendő szilárd műtrágya ára 10 millió Ft felett van. Ekkora földterületre folyékonyból két kamionnyi terméket kell vásárolni, ami 5-5,5 millió Ft-ba kerül. Ekkora különbség ma már a folyékony szerves és a szilárd műtrágya között, így a választás teljesen egyértelmű. Ráadásul a folyékonyak sokkal jobban is működnek. A többnyire aszály sújtotta földekre szilárd műtrágyát kitenni, ami így rosszul hasznosul, ráadásul vizet von el a talajból és még kétszer annyiba is kerül, nem érdemes. Utóbbi miatt egyébként hamarabb eljött a folyékony műtrágya ideje, mint üzleti terveinkben gondoltuk. Az ár felülírja a szokásokat és a korábbi gyakorlatot.

Hogyan támogatja ezt a tendenciát a VulcanAgro?

Egyébként is nagyon megnőtt az igény a folyékony műtrágyák iránt, de ezt tovább erősítendő, most elindítunk egy előrendelési akciót. Ennél a termékkategóriánál azt érdemes figyelembe venni, hogy az előállítása időbe telik. Sok összetevőből és hatóanyagból áll össze: vinaszból, melaszból, folyékony nitrogénből, foszforsavból, folyékony káliumból, valamint mikroelemekből, és ezeket keverni is kell. Magyarországon pedig nincs annyi tartálykocsi, ami ez a megnövekedett keresletet egy időben ki tudná szolgálni.

Ezt a problémát kiküszöbölendő korábban kezdtük meg a termelők tájékoztatását, és nekik is korábban kell a döntést meghozni. A folyékony műtrágyával kapcsolatos logisztikai folyamatok is lassabbak. Míg a szilárd műtrágya esetén 40 kamion, két-három uszály 2-3 ezer tonnányi áruját 2-3 nap alatt ki tudja pakolni, addig például a folyadék leengedés és tartálykocsi megtöltése önmagában 4 óra. Míg a szilárd műtrágya mindenhonnan szállítható, ahol egy kikötő vagy nagyobb raktár rendelkezésre áll, a folyékony műtrágyát általában központi raktárakból juttatjuk el a megrendelőkhöz.

Június elejével már azon kell a termelőknek elgondolkodni, hogy a 2022-23-as időszakban folyékony vagy szilárd inputanyagot használnak. Már nemcsak érzelmi, hanem kőkemény anyagi kérdés, hogy képes-e valaki kijuttatni a 400-500 ezer forintos műtrágyából 2-3 mázsát vagy a 400-600 liter folyékonyat választja 60-90 000 Ft/ha költségen.

Tudnak-e a gazdálkodók előre finanszírozni egy ilyen volumenű vásárlást?

Nem fogjuk a rendelés teljes összegét bekérni, mert jellemzően most terményben áll a pénzük, viszont érdemes lehet a meglévő gabonából vagy repcéből 1-2 tonnát lekötni, és egy rögzített áron bevállalni az értékesítést. Nem biztos, hogy kifizetődő lesz addig várni, amíg a kombájn el nem kezdi a betakarítást a táblákban. Biztos, hogy a termény többségét érdemes betárolni és kivárni az értékesítéssel, de a többit javasolt eladni és már most inputanyagot vásárolni belőle. Nemcsak a mának kell élni, de a holnapot is ki kell találni.

A korábbitól lényegesen különböző hozzáállást kíván meg mindez a gazdáktól.

Az utolsó pillanatig történő kivárás sokkal többe kerül ilyen magas inputárak mellett. Akár 10-30 százalékot is emelkedhetnek még szeptemberig az árak.

Gondot okozhat, viszont, hogy folyékony műtrágyából nem lehet nagyobb tételeket előre bevásárolni, mert a gazdálkodók nem rendelkeznek ehhez elegendő tárolókapacitással.

Bár Magyarország és a világ is folyékony műtrágyára áll át, de ennek van egy időbeli átfutása, mert meg kell hozzá teremteni az infrastrukturális hátteret. Mi sem fogunk minden termelőt folyékony NPK-val kiszolgálni, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet. Ehhez a termelőnek ütemezni kell tudnia keresletét, meg kell tudnia mondani, hogy mikor mekkora mennyiségre van szüksége.

Mit tartamaz az elővásárlási akció?

A folyékony NPK-t és ennek mindenféle változatát, valamint meszezőanyagot és annak is 2-3 variációját kínáljuk, mert az aratás után van idő a tömörödött, kénhiányos, savanyú táblákat valamilyen talajjavítóval kezelni, és nem ősszel, a sáros talajon elvégezni mindezt. Az elővásárlási árak már tartalmaznak egy kedvezményt, amiből további 10-20 000 Ft/tonna+áfa, más termékre levásárolható kedvezményt adunk. Aki időben dönt, az kamiononként több mint fél millió forint kedvezményt is kaphat.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás