A Shell drasztikus változtatásokat, a Mol korlátozásokat vezetett be egyes partnerei felé. Káosz felé közelít a hazai üzemanyagpiac, hamarosan „leürülhet” az ország, aminek Oroszország, a szankciók és az ársapka az oka. Nézzük, hogy is áll most a piac. 

Idén márciusban, a háború kitörésekor a hazai üzemanyagpiacon is pánikvásárlás kezdődött el, és az előző évhez képest 20-30 százalékkal több benzint és gázolajat vásároltak itthon. Ráadásul a 480 forintos hatósági ár is idevonzotta a benzinturistákat, és a nemzetközi fuvarozókat is. A megnövekedett kereslettel szemben viszont egy bezűkült kínálat állt szemben, mert a 480 forint miatt gyakorlatilag kivonultak az importőrök és a Molnak kellett saját termelésből biztosítania minden igényt. Ennek az volt az ára, hogy a vállalat exportja megszűnt, de még így is leapadt az ország üzemanyag-tartaléka. 

A helyzet mostanra némileg konszolidálódott, miután a magyar kormány a lakosságra, a mezőgazdaságra,és egy két szektorra szűkítették a hatósági áras kedvezményeket. Az import azonban még mindig nem tért vissza. A Mol lett az egyedüli szereplő: novemberben a nagykereskedelmi piac 85 százalékát vitte.

Fotó: Pixabay

A lakosság és a mezőgazdaság továbbra is elképesztő mennyiségben vásárolja a 480-as benzint, mert a relatív olcsóság nem a spórolásra ösztönöz. Sőt, sok esetben saját szakállukra készleteznek, vagy épp továbbértékesítenek, ami komoly ellátási problémákat eredményez. Már a Mol saját kútjain is érezhető a készlethiány.

Egyes szakértók szerint a piacon kialakult anomáliát már nyáron is részben az okozhatta, hogy azok a viszonteladók, akiket a Mol hatósági áron szolgált ki, továbbértékesítették az üzemanyagot, mindenfajta korlátozás és ellenőrzés nélkül. És az sem segített a helyzeten, hogy a taxik és a mezőgazdasági vállalkozások általánosan hatósági áron vásárolhatnak.

Komoly probléma a mezőgazdasági gépek megjelenése a kutakon, illetve gond az is, hogy az általuk vásárolt mennyiségek jóval meghaladják a szokásos keresletet. Szakértők hangsúlyozzák: a mezőgazdasági munkák véget értek, észszerűtlen ezt a kivételi kört fenntartani, ráadásul a jogszabály azt sem veszi figyelembe, mekkora a valós üzemanyagigénye egy-egy termelőnek, így ugyanúgy táptalaja a viszonteladásnak, a felesleges készletezésnek.

A piac jelenleg törékeny. A hatósági ár miatt hónapok óta nem érkezik megfelelő mennyiségű import az országba, így az ország ellátása szinte kizárólag a Molra hárul. Mindeközben - a hírek szerint - a Mol is elérte saját importkapacitását, és fizikailag nem tud több terméket beszállítani az országba.

Szükség van a többi importőrre is. Ők rendelkeznek hozzáféréssel áru- és logisztikai kapacitásokhoz, azonban a jelenlegi árkörnyezetben nem hoznak be terméket, mert nem akarnak veszteséget elkönyvelni. A piaci feltételek megteremtésével és ennek következtében az import helyreállásával valószínűleg ismét normalizálódna a termékellátás. 

A helyzetet tovább rontja a két európai szankció, ami hamarosan életbe lép. December 5-től nem lehet az Európai Unióba orosz eredetű kőolajat importálni, ami Magyarországot kedvezően érinti. Február 5-től pedig nem lehet az EU-ba importálni az orosz kőolajból készített termékeket, és nem lehet még a kivételezett pozsonyi és a százhalombattai finomítóknak sem az orosz kőolajból előállított termékeket kiszállítania az országokból.

Az Európai Unió kőolajimportjának 27 százaléka orosz, a dízelé pedig 10 százalék. Ez tűnik majd el, jelentős áruhiányt okozva Európában, mert várhatóan mindenki elkezdi majd pótolni a kieső orosz mennyiségeket. A mostaninál is kevesebb áru lesz elérhető, vélhetően még magasabb áron.

Vissza kell tehát állítani a kereslet-kínálati egyensúlyt, ehhez minden terméket be kell gyűjteni, a hazai gyártást magas szinten kell tartani, és újra fel kell építeni az importot. Versenyképessé kell tenni a magyar piacot, különben kiszáradunk, azaz leürül az ország.

Az eredeti cikk az Index.hu-n jelent meg.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás