Hirdetés
Az elhanyagolt csatornahálózat és öntözési infrastruktúra fejlesztése segíthet az aszály ellen
Magyarország növénytermesztési teljesítménye az aszály ellenére jó és a vízhiány sem okozna akkora bajt, mint most, ha a hatóság szakemberei odafigyelnének az öntözőcsatornák karbantartására és kihasználására - fogalmazott Raskó György agrárközgazdász. Hazánk a többszörösét megtermeli az önellátási mennyiségnek: még a mostani aszályos időben is ötször annyi búza terem, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges, de napraforgó- és repceolajból is legalább háromszoros az arány - közölte.
Raskó György agrárközgazdász az Mfor-nak adott interjút, ezt az anyagot szemléztük. Az aszály nem az itthon elérhető élelmiszer mennyisége miatt probléma, hanem amiatt, hogy óriási mértékben növeli a termelők veszteségeit - fogalmazott. Különösen az alföldi gazdák számára nagy a csapás, ahol drámai mértékű a csapadékhiány. Országosan mintegy 1200 milliárd forint termelési érték-kiesést okoz az aszály, amelyből legalább 600-700 milliárd forint veszteség keletkezik.

A kormányintézkedések kritikája
A kormány kárenyhítő intézkedéscsomagja elsősorban jó PR-fogás, hiszen a valós támogatási tartalma nagyjából 10 milliárd forintra tehető, ami az 1200 milliárd forint termelésiérték-kiesés kevesebb mint egy százaléka, azaz jelképes - mondta a szakember kritikusan. Az intézkedéscsomag érdemi hatása szerény, inkább csak jelzésértékű, az a küldetése, hogy közvetítse a kormány együttérzését a kárt szenvedett termelők felé - fogalmazott.
Van megoldás
A legnagyobb probléma, hogy Magyarországon sokan megváltoztathatatlan tényként kezelik az aszályt, a klímaváltozást, miközben bőven lenne lehetőség az aszálykárok kivédésére. Magyarországon ugyanis jól kiépített csatornahálózat, öntözési infrastruktúra van, csak most nagyon elhanyagolt állapotban. Ez bosszantó hiányosság, miután víz van bőven. Ha a tavasszal beérkező mennyiség egy részét megfognánk melléktározókban, majd bevezetnénk a fő- és mellékcsatornákba, akkor semmi gond nem lenne az öntözéssel. A csatornák most is megvannak, csak ki kellene őket tisztítani - mondta.
Régen jobb volt?
A kádári időszakban, jobb években 300-400 ezer hektárt öntöztek, ezzel szemben most nagyjából 60-70 ezer hektárt, azaz az akkori terület kevesebb mint ötödét. Akkor is ugyanannyi víz jött be Magyarországra, mint most, de akkor még az öntözőcsatornák fel voltak töltve vízzel, szivattyúk dolgoztak, feltöltötték a főcsatornákat és a mellékcsatornákat is. A mellékcsatornákon olyan jó volt a vízellátás, hogy komoly méretű halakat lehetett fogni. Ma ezeknek a mellékcsatornáknak a többsége teljesen száraz, és emiatt a talajvízszint is jelentősen csökkent - vélekedett.
Jól példázza a helyzetet, ami a Balaton vizével történik. Minden évben februárban megnyitják a Sió-csatornát. A Balaton ivóvíz -tisztaságú vize három hónapon át ömlik a Dunába, ahelyett, hogy felfognák ezt a vízmennyiséget: a Sión legalább három tározót kellene építeni, és Mezőföld, valamint Tolna megye kiváló minőségű földjeit lehetne vele öntözni - közölte.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés