A NAV által elkészített, 2022. március elejétől már elérhető SZJA-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az SZJA-visszatérítés összegét. Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak.

A Moore Hungary írta meg, hogy az SZJA adóbevallási tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Egyre jelentősebb azok aránya is, akik – részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén – külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek. Nekik is ki kell egészíteniük a megajánlott adóbevallási tervezetet. Esetükben az adóhatóság még nem biztos, hogy rendelkezik adatokkal, de a nemzetközi adatszolgáltatásnak köszönhetően az információk folyamatosan érkeznek a külföldi adóhatóságoktól. Ezek előbb, vagy utóbb feldolgozásra kerülnek így a magánszemély adózó ellenőrzésre számíthat, ha az említett jövedelmek nem szerepelnek az adóbevallásban.

Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes
Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

Nem szerepel továbbá a bevallási tervezetben 

  • a magánszemély, vagy külföldi jogi személy részére történő ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, 
  • a külföldi megbízó által átutalt önálló, vagy nem önálló tevékenység ellenértéke, vagy például 
  • az önkéntes pénztár által jóváírt egyéb jövedelem összege sem, mert e tekintetben a pénztár nem minősül kifizetőnek

– hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

Információ hiányában nem utalhatták ki azokat a külföldieket megillető visszatérítéseket sem, akik Magyarországon jogosultak ugyan kedvezményre, de nem igényeltek Magyarországon év közben családi kedvezményt, és a VISSZAADO nyomtatványt sem nyújtották be az adóhatósághoz.

A más hibája miatt nem kedvezményezett adózók is megkaphatják a jóváírást

Azok a magánszemély adózók is visszakaphatják az őket megillető kedvezményt, akik a kifizető hibás adatszolgáltatása következtében esetleg nem kapták meg a kedvezmény teljes összegét, vagy a kiutalt adó-visszatérítés összegével maradéktalanul nem értenek egyet. Továbbá akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik.

Még 30 napig sem kell várnia annak az adózónak, akinek a módosított bevallásában a 21SZJA-C lap 80. sor c) oszlopában 1000 forint vagy azt meghaladó összeg van. Feltéve, hogy a bevallás feldolgozásának nincs akadálya és nincs a magánszemélynek köztartozása, mivel a NAV soron kívül teljesíti ezt az utalást. A NAV által készített bevallási tervezetek az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemély adózók számára az eszja.gov.hu oldalon érhetők el.

A bevallás kétféleképpen módosítható 2022. május 20-ig: 

  • 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 
  • 2) a 2021-re vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallás – 21SZJA-nyomtatvány – beküldésével. 

Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználó nevét is elfelejtette. Ilyen esetben a jelszó személyesen is megújítható a NAV bármely központi ügyfélszolgálatán vagy bármelyik kormányablakban - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás