Még 2022. nyarán járt az Uránia Nemzeti Filmszínházban az OTDK 70 éves születésnapi rendezvényén Prof. Dr. Bánáti Diána, az SZTE Mérnöki Karának tudományos dékánhelyettese. A résztvevők „TDK-s évtizedek” pódiumbeszélgetés részeként egy-egy évtizedet képviselve osztották meg élményeiket a hallgatósággal. A találkozó célként tűzte ki, hogy a jelenlévők személyes élményeken keresztül bemutassák, milyen volt az adott korszakban az OTDK, illetve mit tett hozzá a résztvevők személyes pályájához. Ekkor készítettek interjút a professzor asszonnyal, amit ma is érdemes és tanulságos elolvasni.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának tudományos dékánhelyettese az 1980-as évek végét idézte fel, és osztotta meg élményeit a hallgatósággal az MTA Pro Scientia Aranyérmesek első generációjának képviseletében 2022. nyarán. Prof. Dr. Bánáti Diána asszonyt az eseményen az SZTEinfo részéről Kovács-Jerney Ádám kérdezte. Ezt az anyagot szemléztük.

Interjút adott az OTDK születésnapi rendezvényén Prof. Dr. Bánáti Diána, az SZTE Mérnöki Karának tudományos dékánhelyettese - Fotó: Szegedi Tudományegyetem
Interjút adott az OTDK születésnapi rendezvényén Prof. Dr. Bánáti Diána, az SZTE Mérnöki Karának tudományos dékánhelyettese - Fotó: Szegedi Tudományegyetem

Hogyan zajlott az Uránia Nemzeti Filmszínházban az OTDK 70 éves születésnapi rendezvénye?

Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a versenyzők és a felkészítő tanárok számára miért is fontosak ezek a megmérettetések. A programon részt vett az OTDT új elnöke, a Rektori Konferencia elnöke, valamint miniszteriális képviselők is. Ezt követően egyesével felhívtak bennünket a színpadra, ahol mi meghívottként egy-egy évtizedet képviselve elmondtuk, hogy az életünkben mit is jelentett az OTDK-n elért első helyezésünk. A beszélgetésben résztvevők közül hármunknak is abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy elnyerte az MTA Pro Scientia Aranyérmét az OTDK-n való helyezésével. Ezt a kitüntetést két évente a legkiválóbbak kaphatják meg egy-egy szakterületen. Meglepetésünkre, ennek kapcsán régebbi képeket is bemutattak rólunk és felolvasták röviden a szakmai sikereinket, mielőtt a pódiumbeszélgetés megkezdődött.

Hogyan nyerheti el valaki az MTA Pro Scientia Aranyérmet?

-Azon egyetemi hallgatók közül, akik az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést érnek el, kiválasztják a legjobbakat. Fontos megjegyezni, hogy ezt a kitüntetést nem pályázhatják meg a győztesek, ezt csak kiérdemelni lehet. Én 1989-ben, negyedik éves egyetemi hallgatóként kaptam meg - az akkor először kibocsátott - Pro Scientia Aranyérmet, az MTA Budavári Dísztermében, az akadémia akkori elnöke adta át személyesen. Azt gondolom, hogy alapvetően meghatározta a pályámat.

A kari TDK-n való első hely megszerzése az OTDK-n való szereplés feltétele. A Mérnöki Karon azonban egy másik, a Magyar Élelmiszertudományi és Technológiai Egyesülettel együtt szervezett tudományos-szakmai rendezvény is él, mesélne erről?

Ahogy említette azok az egyetemi hallgatók, akik a kari TDK-n első helyezést érnek el, azonnal kvalifikálják magukat a következő évben megrendezett országos megmérettetésre. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia köztes éveiben az élelmiszertudományhoz kapcsolódó tudományos kutatásokat végző hallgatók számára azonban egy úgynevezett MÉTE TDK-t is rendezünk, amit a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán tartottunk meg. Büszkék vagyunk, hiszen az Élelmiszermérnöki Intézetből hármunk mentorált hallgatója is első helyezést ért el a szakmai megmérettetésen.

Hogyan élte meg, hogy Önnek ítélték a 2022-es Kiváló Tehetséggondozó Kitüntetést?

Nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy méltónak találtak arra, hogy elismerjék azt, amivel foglalkozom. Amikor megtudtam, hogy én kapom meg a kitüntetést eszembe jutott, amikor másodévesen sokat küzdöttem, hogy Dr. Farkas József professzor úr által művelt témán dolgozhassak. A professzor úr viszont alsóbb éves mérnök hallgatókkal nem foglalkozott, nekem viszont kemény munkával sikerült elérnem, hogy a hallgatója lehessek. A befektetett erő és energia meghozta a gyümölcsét: a szakdolgozatomat, a diplomamunkát és később a kandidátusi disszertációmat is az ő szakmai irányítása alatt készítettem el. Meghatározó volt, ahogy ő elindított a pályán és, azóta is próbálom mindazt a segítséget visszaadni a fiatal kollégáknak, amit tőle kaptam.

Hogyan határozta meg a pályáját az MTA Pro Scientia Aranyérem?

Amikor az 1990-es években megalakult az MTA Pro Scientia Aranyérmesek Társasága, társelnökként dolgoztam az egyesületben az egyik érmes társammal, Prof. Dr Kiss Ritával, aki azóta akadémikus lett műszaki szakterületen. A karrierépítés és az azzal járó kutatások miatt egy kicsit eltávolodtunk egymástól, ám az egyesületben újra szorosabbra fűződött a viszony köztünk. A 2021-es évben a Szegedi Tudományegyetem képviseletében elnyertük a 2022-es Pro Scientia Aranyérmesek Konferenciájának rendezési jogát, az eseményre 2022. október 13-a és 15-e között került sor. A konferencia azokról az eredményekről szólt, amelyek középpontjában a multidiszciplináris nézőpont a különböző együttműködések pozitív hozadékainak felvillantása és a hallgatóság inspirálása, valamint tájékoztatása áll. Előadásokat csak Aranyérmesek tartottak, akik közérthető módon mutatták be saját szakterületük egy-egy érdekes kutatási témáját, a hiteles tudomány-kommunikáció azonban minden érdeklődő számára szabadon látogatható volt.

Mit gondol, az MTA Pro Scientia Aranyérem vezette szakmai sikereihez?

A Pro Scientia Aranyérem sokban segítette azt, ahol most tartok, de úgy vélem, hogy a család, a mentorok, a példaképek és az általuk kapott sok-sok segítség nélkül nem ment volna. Mindenki fontos volt, aki segített, aki elindított a pályámon, aki inspirált. Emellett azt gondolom, minden egy kicsit a szerencsén is múlt. Az, hogy kivel hoz össze az élet bennünket, sok mindent befolyásol, a siker soha nem egy emberen múlik. Mottóként is azt vallom, hogy: a jó szerencse a felkészülteket találja meg.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás