Ahogy a június elköszönt, jön a nyár dereka. Vegyük is sorra, mi mindenre kell ügyelnünk, milyen feladatok várnak ránk! A teendők listájának összeállításában Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertészmérnök volt a HelloVidék segítségére! A betakarítástól kiindulva, az öntözésen és növényvédelmen keresztül egészen a meztelen csigák elleni küzdelemig és a parlagfűirtásig tekinti át az aktuális teendők listáját.

1. Végre itt a betakarítás időszaka

Akinek konyhakertje van, az már a salátákat, retkeket, aprókrumplit, bébirépát és friss borsót csemegézhetett a kertjéből, de javában dúl a kovászos uborka szezonja is. Itt az idő, hogy a gyümölcsöket leszüreteljük, mivel már a zöldmetszésen is túljutottunk. A betakarított zöldségekből és gyümölcsökből tegyünk el savanyúságokat vagy lekvárt, befőttet – erről hasznos tudnivalók a HelloVidéken itt találhatók.

Öntözzünk kis adagokban, naponta többször is, de ügyeljünk, hogy két öntözés között száradjon fel a talaj. A már kiégett foltokat nem célszerű a júliusi időszakban pótolni, ugyanis nem a legjobb a kelési arány
Öntözzünk kis adagokban, naponta többször is, de ügyeljünk, hogy két öntözés között száradjon fel a talaj. A már kiégett foltokat nem célszerű a júliusi időszakban pótolni, ugyanis nem a legjobb a kelési arány (Fotó: Pixabay)

2. Öntözzünk rendszeresen!

Ne feledkezzünk meg a növények egészségéről sem. Öntözzünk rendszeresen, hogy megfelelően növekedjenek a termések, ugyanis minden növény szinte a terményhozás időszakában igényli a legtöbb vizet. Az öntözésekkel együtt juttathatunk ki lomb- vagy hígtrágyát, amivel még erősebbek lesznek növényeink. Ügyeljünk a tápanyag utánpótlására,  mennyiségét mindig az adott szer határozza meg, olvassuk el a felhasználási útmutatót!

3. Növényvédelemben is jobb a megelőzés, mint a tűzoltás

Próbáljuk rendszeresen kezelni a veteményeseket és a gyümölcsösöket, ügyelve, hogy három alkalom után másik hatóanyagot válasszunk, így a kártevőkben, kórokozókban nem alakulhat ki rezisztencia, azaz ellenálló-képesség.

4. Gyomirtást ne vegyszeres úton végezzünk, hanem inkább kapálással!

A kapálás fontos tevékenység, ugyanis nem csak a gyomokat távolítjuk el így, hanem szellőztetjük a talajunkat, és ez jó hatással van a gyökerekre mind növekedésben, mind tápanyag- és vízfelvevő képességben.

5. A sövények gondozása

A díszfák, bokrok, sövények nyári metszését, újraformálását szinte egész nyáron, folyamatosan végezhetjük. Ha nincs aszály és kánikula, akkor épp időben vagyunk a tűlevelű és örökzöld sövények metszésénél, ennek során a növények tetején és két oldalán fejlődött hajtásokat kurtítsuk meg, alakítsuk a kívánt formára őket.

6. A zöldmetszés is most esedékes

Itt az ideje, hogy megmetsszük a levendulát és a rozmaringot, az akácot. Ügyeljünk rá, hogy a lilaakácot csak finoman, a leágazástól 20 centiméterre nyessük le.

A csonthéjas gyümölcsöknél (cseresznye, meggy, korai szilva és kajszi) a szüret végeztével, úgy július végéig, augusztus elejéig, a téli metszéshez hasonló volumenű beavatkozás a zöldmetszés – erről korábban itt írt a HelloVidék. A periferiális részek ritkításával gondoskodhatunk a fák belsejének kedvezőbb fényviszonyairól, egyben növelve a korona belsejének generatív aktivitását, azaz a termőrészek vitalitását is. Az őszibarack esetében a tervezett szüret előtt 3 héttel szabadítsuk ki a fejlődő gyümölcsöket az árnyékból a jobb gyümölcsszíneződés érdekében, valamint augusztus elején célszerű a katlankorona belsejéből a sűrűsítő, befelé növő hajtásokat eltávolítani.

7. Újra támadnak a meztelencsigák

A spanyol meztelencsiga az egyik legbosszantóbb kártevőnk. Akár 12-15 cm hosszúra is megnőhet, folyton éhes, minden növényt, válogatás nélkül megeszik, de a vastag, húsos levelű növényeket, a gumókat, a gyökereket imádja a legjobban. Nem elég, hogy lerág mindent, amit nem neki ültettünk, a megmászott növényeket még ürülékével és nyálával is szennyezi. Borzasztó gyorsan szaporodik, úgyhogy az első és legfontosabb jó tanács, ha észleljük, azonnal lépjünk (rá), bár nagyon nem mindegy, hogyan védekezünk ellene!

A legegyszerűbb és legtermészetesebb védekezés ellenük, hogy menjünk ki este a kertbe, és zseblámpa fényénél, vagy a reggeli szürkületben gyűjtsük össze őket. Dobáljuk bele egy sós vízzel teli vödörbe, ott gyorsan elpusztulnak. Sokan a földterületen is sóznak, ami egyrészt környezetkárosító, másrészt a földnek is roppant káros – ezt senkinek sem ajánljuk. További meztelencsiga-ölő módszerről itt lehet olvasni!

8. Így ápoljuk a gyepet

A befüvesített részeket is ápolni kell, vágjuk rendszeresen, de 3-5 cm-nél ne legyen kisebb, mert kiéghet. Öntözzünk kis adagokban, naponta többször is, de ügyeljünk, hogy két öntözés között száradjon fel a talaj. A már kiégett foltokat nem célszerű a júliusi időszakban pótolni, ugyanis nem a legjobb a kelési arány. Ha mégis szeretnénk, hogy a pázsitot ne tarkítsák kopasz foltok, akkor a fűmagot előre keverjük össze némi virágfölddel, tetejét takarjuk homokkal. Napközben pluszba öntözzük, hogy nagyobb esélye legyen a kelésnek.

9. Vigyázzunk közben magunkra is!

Ha kinn tartózkodunk a kertben, akkor ügyeljünk arra is, hogy bennünk se tegyen kárt a nap, védjük bőrünket, hidratáljunk sokat! És ahogy magunkat, úgy növényeinket is védjük az erős napsugárzástól. Főleg az ilyenkor kivitt szobanövényeket.

10. Irtsuk, ahogy csak bírjuk a parlagfüvet!

Lassan elkezdődik a parlagfű szezonja, már előbújtak a kis parlag füvek. Figyeljünk oda rá, hogy nehogy megbüntessenek. Erről a HelloVidéken bővebben itt olvasható tájékoztatás!

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás