Talajaink tudatos művelése és táplálása a sikeres növénytermesztés kulcsa. A növények tényleges igényeit kielégítő trágyázás – azon túl, hogy biztosítja az optimális fejlődéshez szükséges tápanyagokat – segít elkerülni a túlzott mennyiségben és nem megfelelő arányban történő kijuttatást, vagy a tápelemek gyenge hasznosulásából adódó pazarlást, illetve veszteségeket. A gyakorlatban akkor tudjuk megvalósítani a legjobb hatékonyságot biztosító tápanyag-utánpótlást, ha ismerjük a talajaink feltöltöttségét az egyes tápelemekből és a talaj azon tulajdonságait, melyek a hasznosulásukat befolyásolják. Ezek ismeretében ellensúlyozhatjuk az esetleges talajhibákat, valamint az adott növény igényeinek és a terméscéloknak megfelelően összeállíthatjuk a tápanyaggazdálkodási tervet.

A talajvizsgálati eredményektől az adott táblára és növénykultúrára szabott kijuttatási tervig eljutni alapos, és a gazdálkodók számára is érthető szakmai iránymutatásra van szükség. Ezt felismerve a Timac AGRO 2014-ben életre hívta YIELD SERVICE programját, melynek célja, hogy a helyi körülményeknek és fejlődési lehetőségeknek megfelelő tápanyag-technológiákat ajánlja minden gazdálkodó számára, a valós hatékonyságnövelés érdekében. A javaslatok szakmai megalapozottságához a lehető legtöbb információt gyűjtjük össze, amiben a legpontosabb információkat a talaj adhatja.

A talajok kémhatása meghatározza az irányt

A talajok elsavanyodása rövid távon, akár egy tenyészidőszakon belül is, rontja a termelés eredményességét, hosszú távon pedig a talaj fokozatos leromlásához vezet, mellyel együtt romlik a termelés hatékonysága is. A folyamat oka, hogy a kalcium a talaj mélyebb rétegeibe mosódik (> 60 cm), előidézve a talaj szerkezetének és kémhatásának folyamatos romlását. A szerkezeti elemek szétesése miatt elporosodó talajfelszínen nagyobb az erózió mértéke, romlik a magágy minősége, mely kelési problémákban és végső soron hozamcsökkenésben nyilvánul meg. A savanyú közegben romlik a tápanyagok felvehetősége és növekszik a hatóanyag lekötődés mértéke, ami tápanyaghiányhoz és hozamcsökkenéshez vezet. A kedvezőtlen környezetben a mikroorganizmusok életfeltételei is romlanak, mely a talajélet és ezzel a humuszképződés és ásványosodás csökkenését idézi elő. A talaj nem csak a tápanyagokra és mikroorganizmusokra, hanem a kultúrnövényre is közvetlen hatást gyakorol. Lassul a gyökérnövekedés, csökken a gyökérszőrök fejlődése, ami víz- és tápanyagfelvételi korlátot jelent a tenyészidőszakban.

Savanyú közegben a kijuttatott hatóanyagok (elsősorban a foszfor) gyorsan lekötődnek, ezért veszítenek hatásukból. A lekötődés mellett a növények gyökérfejlődése és tápanyagfelvétele is korlátozott. Az EUROFERTIL TOP termékcsaládunkat kifejezetten a savanyú talajokra fejlesztettük, annak érdekében, hogy Ön minden körülmények között maximalizálni tudja növényei terméshozamát.

Lúgos közegben nagy mennyiségű kalcium lép reakcióba a foszfátionokkal, és ez gátolja a foszfor felvehetőségét. Karbonátos talajokon ezért másfajta védelem szükséges, mint savanyú közegben. A lekötődés mellett a növények gyökérfejlődése és tápanyagfelvétele is korlátozott. A DUOFERTIL TOP termékcsaládunkat kifejezetten a lúgos talajokra fejlesztettük, annak érdekében, hogy Ön minden körülmények között maximalizálni tudja növényei terméshozamát.

Talajkondíció javítása és Ca-utánpótlás

Savanyú talajok javítása elsősorban CaCO₃ tartalmú anyagokkal végezhető el, melyek közül bár a mészkőpor és granulált mész a legismertebb, de koránt sem ezek fejtik ki a legjobb hatást. Az elmeszesedett Lithothamnium calcareum magas kalcium- és magnéziumtartalma mellett több mint 20 féle mikroelemet tartalmaz, melyek nélkülözhetetlenek a növények számára. Mikroporózus szerkezetének köszönhetően hatékony módon vesz részt a talaj kémhatásának beállításában és fenntartásában. A talajalkotó szerkezeti egységek kötéséhez szükséges, gyorsan ható kalciumot visz a talajba, ezáltal hozzájárul a talajszerkezet javításához, a jobb vízháztartás kialakulásához, és a talajaink könnyebb megműveléséhez. A talajszerkezetre gyakorolt előnyös hatásai mellett biztosítja a növények megfelelő fejlődéséhez nélkülözhetetlen kalciumot is.

A kalcium kettős funkciót tölt be a növények fejlődése során. Biztosítja a sejtfal és a sejtmembrán stabilitását. Az anyagcsere folyamatokban másodlagos hírvivőjeként nélkülözhetetlen a gyökérzet fejlődésében, a pollentömlő növekedésében, a megtermékenyülés folyamatában és a környezeti stresszfaktorokra adott válaszreakció kialakításában. PHYSIOMAX termékünk alkalmazását elsősorban a talaj állapota határozza meg, de kimagasló terméseredményeket hozhat a magas mészigényű szántóföldi növények, mint a repce és napraforgó, illetve minden zöldség- és gyümölcskultúra termesztése során.

A Physiomax hatása (bal oldal)

A jó talajkondíció kialakítása és fenntartása mellett a foszfor utánpótlása is létfontosságú a növénytermesztés során, hiszen minden energiaigényes és anyagcserefolyamat csak akkor tud biztonságosan lezajlani, he ez a tápelem megfelelő mennyiségben és felvehető módon van jelen a talajban. Különösen igaz ez a csírázás és a kezdeti fejlődés időszakában. PHYSIO MESCAL G18 termékünk speciális alapanyaga és biostimulátor komplex tartalma segíti a kijuttatott és a talajban lévő, felvehető foszforkészlet hasznosítását és beépülését. A gyökérfejlődés erőteljes lesz, a gyökérszőrök képződése intenzívvé válik.

Talajélet és a szervesanyagok lebontása

A talajban élő mikroszervezetek nem egymástól elszigetelten fejtik ki tevékenységüket, hanem szoros kölcsönhatásban, bonyolult biokémiai rendszereken keresztül végzik a szervesanyagok lebontását és a mineralizáció folyamatát. A szárbontás kezdeti szakaszában a különböző gombafajok lebontó tevékenysége dominál, melyek felhasználják a könnyen értékesíthető szerves savakat, cukrokat és keményítőt. Ezt követően a baktériumok lebontják a cellulózt, hemicellulózt és pektint, a legnehezebben mineralizálható lignin lebontásban pedig ismét egyes gombafajok játszanak létfontosságú szerepet. Ezen összefüggések egyértelműsítik, hogy a jól működő talajélet fenntartása érdekében nem elegendő egyes baktériumpopulációk számának növelése, hanem a talaj teljes mikrobiológiai állományát táplálni és segíteni kell.

A talajba került szerves nitrogénvegyületeket a mikroorganizmusok mineralizálják, s a folyamat végén keletkező szervetlen nitrogénvegyületek már a növények számára felvehetők. A baktériumok első lépcsőben extracelluláris enzimek segítségével peptonokká és peptidekké bontják a fehérjéket. Ezek intracelluláris reakciók révén aminosavakká alakulnak. Az aminosavak bekapcsolódnak a szervezet energiatermelő folyamataiba, ezáltal N-tartalmuk ammónia formában ürül.

C/N-arány, a pentozán-hatás csökkentése

Ha a talajba kerülő szerves anyagok (szármaradványok; szerves trágya) C/N aránya >20, akkor a szénhidrátbontó baktériumok szaporodnak el, melyek a felszabaduló ammóniát elvonják a növények elől és felhasználják saját testük felépítéséhez (N-immobilizáció).

A pentozán-hatás csökkentésének érdekében elengedhetetlen a baktériumok szaporodásához szükséges, jó levegő és vízháztartású talajszerkeze kialakítása és fenntartása, a mikroorganizmusok biokémiai folyamatainak stimulálása, valamint megfelelő mennyiségű N utánpótlás a lekerülő szármaradványok mennyiségének ismeretében.

A talajélet célzott javítása, a pentozán-hatás csökkentése és friss K kijuttatása volt az elsődleges cél a KALISOL termékünk magyarországi forgalomba helyezésekor.

62 év nemzetközi és 16 év hazai gyakorlattal a hátunk mögött bátran kijelenthetjük, hogy a Timac AGRO szolgáltatása és termékei valóban támogatják a gazdálkodókat a kitűzött terméscélok elérésében.

Kürthy-Molnár Zoltán
Marketing menedzser
Timac AGRO Hungária Kft.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás