Bánkuti Viktor 32 éve horgászik, de arra még ő sem számított, ami történt vele. A tapasztalt rablózó pergetve fogott egy szépséges menyhalat, amelyről azt hitte, hogy süllő, de egyáltalán nem bánta, hogy a hideg telek kedvelt ragadozóját sikerült horogra csalnia. A sportember részletesen elmesélte, hogyan élte meg a fogat vacogtató, de különleges eredménnyel járó horgászatot. Szeles időben, a Duna szigetközi szakaszán érte őt a szerencse és a menyhal.

A Pecaverzum cikkét szemléztük. Eszerint a Duna áradását követően az apadás, és ezzel együtt a tisztulás szakaszában történt az eset. Bánkuti Viktor ekkor fogta a kezébe a pergető felszerelését, hogy 2023. december 3-án, vasárnap célba vegye a Duna szigetközi szakaszát. Mivel erősen fújt a szél, először a folyó egyik mellékágához ment, ahol egy viszonylag szélvédett helyen dobált 20 percig, de nem járt sikerrel.

Bánkuti Viktor pergetve fogott egy menyhalat a Duna szigetközi szakaszán - Fotó: Pecaverzum
Bánkuti Viktor pergetve fogott egy menyhalat a Duna szigetközi szakaszán - Fotó: Pecaverzum

A körülmények és a technika

Ezután a Duna egyik ruganya felé vette az irányt, ahol korábban sok szép halat fogott már, de nem igazán számít téli helynek. Ráadásul a továbbra is tomboló szél sem könnyítette meg a dolgát.

Viktor tudta, már csak másfél órája maradt sötétedésig, de úgy volt vele, hogy ameddig csak látja a zsinórt – a szélben muszáj volt szemmel is követnie –, addig dobálni fog. A körülmények miatt növelnie kellett pár grammal az ólom súlyát, úgy tudta csak megfelelően vezetni a 10 centiméteres gumihalat.

“Azt terveztem, hogy a lehetőségekhez mérten alaposan átfésülöm az előttem lévő vizet. Nem kellett sokáig. Egy viszonylag közeli szikla mellett kocogtattam a védett horgos csalit, amikor egy összetéveszthetetlen, koppanós kapással jelentkezett egy 2 kilogramm körüli, hibátlan süllő” – elevenítette fel a történteket a tapasztalt horgász.

Ezek után egy órán keresztül hiába próbálkozott. Már az is megfordult a fejében, hogy megelégszik az egyetlen hallal, összepakol, és hazamegy. Ám az ilyen gondolatokat az igazán fanatikus horgászok sokszor elhessegetik, és még dobnak egy párat, amíg csak látni lehet. 

Viktor is így tett, és jól döntött. Nem sokkal később ugyanis egy pár négyzetméteres, homokos aljzatú szakaszon vezette a csaliját, amikor azzal a bizonyos összetéveszthetetlen koppintással megakasztott egy igen jól, a fenék felé védekező halat.

Süllő helyett menyhal érkezett

„A szél természetesen felerősödött, és meg voltam győződve, hogy az előző hal nagyobbik változata van a horgon. Talán két perc múlva sikerült a lábam elé húzni, és akkor láttam meg, hogy egy gyönyörű mintázatú menyhal nézte valószínűleg gébnek a csalimat. A mai napig szerencsésnek tartom az esetet. De a horgászathoz kell a szerencse is. Ha pedig kellően kitartóak vagyunk, akkor a tapasztalat mellé hozzánk szegődik a szerencse is” – fogalmazott a horgász. 

A férfi a Pecaverzumnak azt is elárulta, hogy abszolút nem számított menyhalra, amely ugyan ragadozó életmódot él, de nem igazán fogható pergetve.

A menyhal már a parton, a kifogása után - Fotó: Pecaverzum
A menyhal már a parton, a kifogása után - Fotó: Pecaverzum

A hal mérete és a horgász felszerelése

A mostani hal a szebbek közé tartozott, hiszen 62 centiméter volt a hossza és 1,5 kilogramm a tömege. A fárasztása két percig tartott, de harcosan küzdött.

A süllőző felszerelés tökéletes volt a menyhal kifárasztására is. A 10 centiméteres, gyöngyház színű gumihalat védett horoggal cheburaska fejen kínálta fel, a 198 centis, 10-30 grammos botján egy 3000-es orsó és 0,10-es fonottzsinór volt, míg a csali elé egy 0,25 milliméteres fluorocarbon előkét kötött.

A magát a pergetés szerelmesének tartó horgász végül azt is elmondta, sikerült minden általa horgászott halból rekord közelit fognia. „Minden megfogott hal kedves számomra, ez a mostani pergetett menyhal is biztosan ott van az első tízben” – fogalmazott.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás