Lezárult a "Kapj rá!" halfogyasztást ösztönző kampány, amelynek hatására legalább 20 százalékkal nőtt a halak és haltermékek iránti fogyasztói kereslet 2015-höz képest Magyarországon. A 950 millió forintos összköltségből megvalósuló marketingprogramnak számokban is kifejezhető hatása van: több halat esznek a magyarok. A hazai éves halfogyasztás fejenként öt kilogrammról közel hét kilogrammra emelkedett.

Az Agrármarketing Centrum írta meg, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) részeként futó kampánynak a magyarországi halfogyasztás népszerűsítése volt a fő célja. A 2014-2020-as időszak fogyasztásösztönző programja során az AMC rendezvényekkel (például FEHOVA, OMÉK), roadshow megjelenésekkel, médiakampánnyal, hirdetésekkel népszerűsítette a halak fogyasztását a szemléletformáló és fogyasztásösztönző marketingkampányban.

Lezárult a "Kapj rá!" halfogyasztás növelését ösztönző kampány, amelynek hatására legalább 20 százalékkal nőtt a halak és haltermékek iránti fogyasztói kereslet 2015-höz képest Magyarországon - Fotó: Magro.hu, CSZS, Algyő, halászlé
Lezárult a "Kapj rá!" halfogyasztás növelését ösztönző kampány, amelynek hatására legalább 20 százalékkal nőtt a halak és haltermékek iránti fogyasztói kereslet 2015-höz képest Magyarországon - Fotó: Magro.hu, CSZS, Algyő, halászlé

Egy milliárd forinttal támogatták a kampányt

A 950 millió forintos összköltségből megvalósuló marketingprogramnak érezhető hatása van. Hiszen míg a 2015-ös adatok alapján a magyarországi éves halfogyasztás fejenként alig haladta meg az öt kilogrammot, mostanra ez a mennyiség csaknem hét kilogrammra emelkedett. Ezzel teljesült az eredeti cél: legalább 20 százalékkal nőtt a halak és haltermékek iránti fogyasztói kereslet.

A közlemény szerint ezt nagyban elősegítette, hogy egyre több élelmiszerlánc forgalmaz konyhakész, csomagolt, filézett vagy darabolt halat. A tervek szerint a 2021-2027-es időszakban, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretein belül újabb kampányidőszak kezdődik.

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával valósult meg a "Kapj rá!" kampány. A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a MAHOP keretében a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 20,5 milliárd forint áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére - olvasható az AMC közleményében.

Debrecen, Bábolna és Budapest is kapott a Kapj rá kampányból

A „Kapj rá!” szemléletformáló és fogyasztásösztönző marketingkampány szervezésével megbízott Agrármarketing Centrum 2017 és 2021 között összesen 15 kiemelt rendezvényen (pl. FEHOVA, OMÉK, Bábolnai Gazdanapok, Farmer Expó) volt jelen a „Kapj rá!” standjával, ahol többek között látványkonyhával, gyermek foglalkoztatóval, edukatív kiadványokkal igyekeztek kedvet csinálni a halételekhez. Ezeken a rendezvényeken több mint hárommillió embert szólíthattak meg közvetlenül, valamint több mint 17 ezer kóstolóadagot osztottak ki.

https://www.youtube.com/watch?v=Cz516kGNDF8&pp=ygUIa2FwaiByw6E%3D

A különböző regionális kisrendezvényeken, gasztronómiai fesztiválokon szintén önálló standon népszerűsítették a programot, 2018-2019 között összese 14 alkalommal, egyebek mellett a Tiszafüredi Halas Napokon, a Pápai Agrár Expón, vagy az Országos Halfőző Versenyen. Ezeken az alkalmakon több mint százezer ember értek el és csaknem tízezer kóstoló falattal kínálták a látogatókat.

A potenciális fogyasztók közvetlen elérése mellett az Agrármarketing Centrum egy komplex marketingkommunikációs kampánnyal is népszerűsítette a „Kapj rá!” programot. Többek között médiahirdetésekkel, közösségi média felületeken, és flashmobok segítségével hívta fel a figyelmet a kampány üzeneteire. A promóciós időszakban négy reklámfilm is készült. A kapjra.hu weboldalon folyamatosan osztottak meg aktuális híreket, receptötleteket, szemléletformáló videókat. A „Kapj rá!” mobilalkalmazás pedig kifejezetten a fiatal célcsoport számára készült, hogy ott egyebek mellett halfogyasztást segítő ismeretterjesztő játékokkal irányítsák rá a figyelmet a programra és a halfogyasztás fontosságára.

A "Kapj rá" háttere

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 20,5 milliárd forint áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás