A szilva az egyik legrégebben termesztésbe fogott gyümölcs, ezért sokan azt gondolnák, hogy már mindent tudnak róla. A magjával többnyire semmit sem kezdenek. Pedig a csonthéjába zárva egy kevésbé ismert, hasznos titkot rejt. Egy csodálatra méltó terméket lehet belőle előállítani, miközben jelentős mértékben csökkenthető a feldolgozás közben keletkező hulladék mennyiségét. Teljesen vegyszermentesen, hideg sajtolással is több mint 50% olaj nyerhető ki a magokból. Magas antioxidánstartalmának köszönhetően pedig hosszú ideig, akár 1-1,5 évig is eltartható, sötét, száraz, hűvös helyen.

A Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy a szilvamag olaj finom és egészséges. Lágy, mandulás aromája miatt kitűnő ízesítő, mely remekül illik desszertekhez, mártásokhoz, salátákhoz és tengeri élőlényekhez. Kimagasló mennyiségű karotint, C-, E- vitamint, valamint értékes zsírsavakat és polifenolokat tartalmaz. Védi a szívet és az érrendszert, szabályozza a vércukor- és a koleszterinszintet. Hozzájárul az ideális testsúly eléréséhez. Fokozza az immunrendszer hatékonyságát - írták.

Egyelőre még jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha szeretnénk kipróbálni a szilvamag olaj hasznos tulajdonságait
Egyelőre még jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha szeretnénk kipróbálni a szilvamag olaj hasznos tulajdonságait

Étkezés és kozmetika

Remek bőrápoló is, a kulináris jelentőségén túl kozmetikai készítményekben is szívesen használják és masszírozáshoz is alkalmazzák. Gyorsan és mélyen felszívódó, könnyű, nem komedogén olaj. Olyan, mint egy prémium minőségű arcápoló szérum. Nem teszi zsírosan fénylővé vagy ragacsossá az arcot. Minden bőrtípusra alkalmas, sőt, olyannyira gyengéd, hogy még a babák bőrére is kenhető.

Fokozza a bőr rugalmasságát, hidratáltságát és támogatja a nedvességtartalmának megőrzését. Teltebbé, fiatalosabbá teszi a bőrt. Erős sejtvédelemmel rendelkezik. Véd a szabad gyököktől és az UV- sugárzástól. Segít helyreállítani és fenntartani a bőr védőrétegét. Késlelteti az idő nyomainak kirajzolódását és képes „halványítani” a már kialakult ráncocskákat, szarkalábakat és világosítani a bőrt. Gyulladáscsökkentő hatása révén sokat tehet az irritált, érzékeny, kiszáradt bőr korrigálásáért. Segít szabályozni a faggyútermelést. Stimulálja a kollagénképzést - számolt be róla a cikk. Egészségesebb megjelenésű, fényesebb, lágyabb hajat eredményez. Tisztítja és táplálja a fejbőrt, serkenti a körmök növekedését.

Használható önállóan, vagy keverhető a bőrtípusunknak megfelelő más olajokkal. Szinte bármilyen kozmetikum gazdagítható vele. Akármibe kerüljön - legyen az étel, vagy kozmetikum-, azt magasabb szintre emeli. A portál szerint viszont egyelőre még jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha szeretnénk kipróbálni a szilvamag olaj hasznos tulajdonságait.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás