Az állattenyésztés digitalizációjával foglalkozik az ÖMKi cikksorozata, amiben igyekeznek bemutatni azokat az információkat, amelyeket a szenzorokból érkező nyers adatokból kinyertek. Különös tekintettel azokra az ismeretekre, melyek a napi telepi munkában használhatók vagy olyan összefüggéseket tárnak fel, amelyeket a hosszabb távú eredményesség elérése érdekében fel lehet használni. A sorozat 8. cikkében az ellés körüli élettani változások szenzorok általi érzékelését, detektálhatóságát járták körül.

Az ÖMKi írta meg részletes összefoglaló cikkében, hogy a sorozatban igyekeznek a gazdálkodás szempontjából fontos tényezők mentén haladni, és az összes - eddigi - adatfeldolgozási eredményüket bemutatni. Az itt szemlézett cikkben az ellés körüli élettani változások szenzorok általi érzékelését, detektálhatóságát járták körül. Ennek jelentősége abban nyilvánul meg, hogy sikeres alkalmazás esetén csökkenthető a felügyelet nélküli ellés, vagyis kellő időben riasztást kaphatunk, ha valamelyik állat éppen ellik. Az állatok megfigyelésének eredményeként időben segítséget nyújthatunk számukra, így az értékes - különösen a pedigrés állatok - szaporulata és a tehenek nagyobb biztonságban vannak - írták.

"Az ellés jelei szenzoradatok alapján - digitális megoldások a legeltetett húsmarha ágazatban" címmel hozott fontos szakmai anyagot az ÖMKi
"Az ellés jelei szenzoradatok alapján - digitális megoldások a legeltetett húsmarha ágazatban" címmel hozott fontos szakmai anyagot az ÖMKi

Az ellés megfigyelése

A 2022-es év elején tudták először figyelemmel kísérni az elléseket a kísérletüknek helyt adó gazdaságban, ami az érzékelők jelzéseinek vizsgálatán kívül kamerás megfigyeléseket is jelentett az ellető karámban. Habár egyelőre a tesztelt szenzorok szoftvereibe épített speciális ellés jelzéseket használhattuk, az utólagos adatelemzések több lehetőséget tárnak fel, mint amennyit a gyári beállítások megengedtek.

Eredményként elkönyvelhető, hogy a vizsgált év borjú elhullási mutatója harmada volt a megelőzőnek, ami azt mutatja, hogy érdemes odafigyelni az ellés körüli jelekre és javítani ebben az időszakban a telepi menedzsmentet.

A kimutatásokban az átlag értékek megjelenítése helyett medián értéket használnak, vagyis azt az értéket közölték, ami a sorba rendezett adatokat két egyenlő csoportra osztja: alatta és fölötte is azonos számú adat található.

Az átlag értékek akkor pontosak, ha az adatok eloszlása normál. Ha azonban nem az, akkor az átlag torzít. Ezért vezették be a medián értéket. Ezáltal az extrém szélsőséges értékek hatása eltűnik és a sokaságra vonatkozóan pontosabb eredményt hoz.

A medián további előnye, hogy normál és nem normál eloszlás esetén is pontos, azaz normál eloszlás esetén az átlag és a medián értéke csaknem azonos. Emiatt talán hasznosabb, ha minden számításnál a közepes értékek megtalálására a mediánt használjuk - közölték.

Kimutatásaik egy narancssárga és egy kék vonalat tartalmaznak. Előbbi a megfigyelt állatok számát jelöli, utóbbit pedig az állatokon mért jelenség értékeinek mediánjai adják. Mivel a szórást inkább átlagértékek mentén értelmezik, így itt nem használták. Ugyanakkor szükséges ismerni azokat az ingadozásokat, amelyek a medián értéke körül megjelennek. Erre kvartiliseket használnak, amelyek a mediántól való eltérések átlagos értékét fejezik ki. A szórástól eltérően nem feltétlenül szimmetrikusan, van egy alsó és egy felső kvartilis a mediántól való eltérés iránya szerint. Ezeket jelenítették meg a grafikonokon függőleges fekete vonalak formájában.

Bendő hőmérséklet alakulása az ellés időszaka körül

Bendőhőmérséklet és ellés
Bendőhőmérséklet és ellés

Adatok és változások

A feldolgozott hőmérséklet adatok a bendő bóluszból származnak. A megfigyelt állatok száma 60-105 között mozgott, az ellések január és május között történtek. A megfigyelt állományban a laktációk száma 1 - 8 közötti, a borjak neme lehet üsző és bika. A fenti ábrán tehát az összes állat ellés előtti, alatti és utáni napi bendőhőmérsékleteinek medián értékeit látjuk. A vékony függőleges fekete vonalak jelentik a kvartilisek szerinti ingadozásokat - írták.

Az ellés előtti 3. naptól drasztikusan esik a bendő hőmérséklete a korábbi napok értékeihez képest. Az ingadozások pár tizedfokban térnek el és jól követik a medián lefutását is, tehát a három nap alatt végbemenő 0,6 – 0,7 Celsius fokos bendő hőmérséklet csökkenést nem fedik el.

Azt is érdekes megfigyelni, hogy a bendő hőmérséklet az ellést megelőző 100. naptól kúszik fel lassan fél Celsius fokot, hogy onnan zuhanhasson le. Továbbá az is figyelemfelkeltő, hogy utána nem pattan vissza a hőmérséklet, hanem tartósan (legalábbis az ellést követő 40. napig) az alacsony értéken marad.

Miért hasznos ez az információ? 

Mert ennek megfigyelésével felkészülhetünk az ellésre. A bendőhőmérsékletet azonban több tényező befolyásolhatja (vízivás, takarmányösszetétel, kóros folyamatok), így az eredményeket mindig az adott körülményeknek megfelelően kell vizsgálni. Ha pontosan ismernénk a vemhesülés idejét, akkor a várható ellés előtt 2-3 héttel lenne érdemes figyelni a változást. Amennyiben a bikás megtermékenyítés miatt nem ismerjük a pontos időpontot, akkor a tendenciát hosszabb távon kell figyelni és értékelni, majd az erőteljes hőmérséklet csökkenés esetén kell riasztást kiadni. 

Mi lehet az oka a látványos bendőhőmérséklet csökkenésnek?

Ha megvizsgáljuk az állatok vízivási szokásait (a 38 Celsius fok alatti bendőhőmérséklet előfordulási gyakorisága alapján), akkor az alábbi ábrát kapjuk - írták.

A csökkent hőmérséklet gyakorisága
A csökkent hőmérséklet gyakorisága

Az utolsó 100 nap alatt azt látjuk, hogy a vízivási gyakoriság (ami miatt 38 fok alá süllyed a bendő hőmérséklete) csökken. Ez azonos időben és hasonló intenzitással történik, mint a bendőhőmérséklet emelkedése. Majd az ellést megelőző 3. naptól meredeken emelkedik a vízivási gyakoriság, mintha az állatok az ellésre készülve folyadékkal töltenék meg a szöveteiket, egyúttal felkészülnének a tejtermelésre is. A folyadékkal feltöltött szülőutak rugalmasabbak és lágyabbak, így a sérülésmentes ellést segítik. Látható jelei is vannak, mint a péra és a péra körüli területek duzzanata, a szülőutak nyálkássága, valamint a tejtermelés beindulását jelző kitőgyelés.

Azt, hogy az összefüggés nem feltétlenül a véletlen műve, a korreláció analízis is megerősíti, mínusz 33 százalékos (p = 0,01%) szignifikáns értékkel. A negatív előjel jelzi, hogyha a vízivási gyakoriság nő, akkor a bendőhőmérséklet csökken és fordítva, ha a vízivási gyakoriság csökken, akkor a bendő hőmérséklete nő. Azt azonban sose felejtsük el, hogy akármennyire meggyőző a fenti érvelés, a korreláció elemzés nem ok-okozati viszonyokat mutat, hiszen az összefüggések mögött lehetnek olyan más, nem mért tényezők is, amelyek ezt az összefüggést létrehozzák - közölték.

Az állatok forgolódó mozgásának alakulása az ellés időszaka körül

A lábra szerelt lépésszámláló pedométerből fekvési pozícióváltás (forgolódás) értékeket is kapunk, órás és napi összes bontásban. Ebből napi medián értékeket képezhetünk a tehenek egyedi, napi értékei alapján - fogalmaztak.

Forgolódás és helyzetváltás
Forgolódás és helyzetváltás

101 tehén ellésének megfigyelése alapján azt látni, hogy a korábbi napi 20-25 közötti forgolódások száma az ellés napján felugrik 60 fölé. Itt is láthatóak a kvartilis értékeken az ingadozások. További érdekes megfigyelés (ami ezen az ábrán nem látszik és csupán három tehenet érintett az állományban), hogy abban az esetben, amikor az állatok nyugodtabb körülmények között voltak (nagyobb férőhelyet biztosító karámban, ahol a tehenek félre is tudtak vonulni), ott a forgolódás már 2-3 nappal korábban elkezdődött. Ez fontos információ lehet, mivel minél hamarabb kapunk jelzést arról, hogy az állat ellésre készülődik, annál inkább oda tudunk rá figyelni és annál nagyobb eséllyel tudunk - szükség esetén - sikeresen beavatkozni az ellés támogatására. Továbbá azt is jelezheti, hogy ellés előtt nagyobb helyre és több nyugalomra van szükségük az állatoknak. Így jobban fel tudnak készülni az ellésre, kevesebb komplikáció várható.

Fekvési idő változása

Fekvés és ellés
Fekvés és ellés

Az adatok itt is a pedométerekből származnak. A fekvési idő változásából nehéz lenne megállapítani az ellés napját. Ám az a tendencia látható, hogy a fekvési idő fokozatosan nő. Az ellés előtti 70. naptól az ellésig kb. 25%-kal, majd ellést követően gyorsan esik és a 25-30. naptól beáll.

A vehem kihordása, a magzat erőteljes növekedése az utolsó harmadban elnehezítheti, fáraszthatja az állatokat. Emiatt is igényelhetnek nagyobb figyelmet például a terelés során, de takarmányozás és fekvőhely biztosítás szempontjából is. Hasznos a mélyalom, de érdemes többször friss szalmát rakni az állatok alá, mert többet fognak feküdni.

A lépésszám változása

A lépésszámok változása
A lépésszámok változása

Több jelenséget is látni az ugyancsak a pedométer adataiból készített grafikonból:

A lépésszám - habár csökken - nem esik olyan mértékben vissza, mint amilyen mértékben a fekvési idő nőtt. Itt a csökkenés mértéke nagyjából 10-12 százalék. A lépésszám elléskor hirtelen megugrik 1800-s értékről 2200-s értékre, majd ellés után meredeken emelkedik tovább. A lépésszám ingadozás nagyobb mértékű az ellés után, mint ellés előtt, azaz nagyobb az egyedi változatosság az állatok viselkedésében.

Kérődzés változás

A napi kérődzés változása az ellés időszaka körül
A napi kérődzés változása az ellés időszaka körül

A felhasznált adatokat nyakpántra szerelt érzékelők szolgáltatták. A nagyfokú egyedi kérődzés ingadozás dacára jól látható, hogy az ellés napján az állatok kérődzése mintegy 20 százalékot esett, majd a második napra visszatért a korábbi érték közelébe.

Az is érdekes, hogy az ellés előtti napon növekedett az értéke, mintha az állatok erőt gyűjtöttek volna a következő napra - bár ez inkább csak szubjektív vélemény, mint igazolt eredmény - fogalmaztak. Az viszont tény, hogy ez az emelkedés nem magyarázható takarmányváltással, mivel az állatok január és május között ellettek, így az ellés napja is más és más dátumokra esett - írták.

Kérődzés a megelőző napokban
Kérődzés a megelőző napokban

A kérődzés mértékének változását más módon is meg lehet jeleníteni:

A fenti ábrán az aznapi kérődzés mértékének változása látható, az előző napi értékhez képest. Ha mindkét nap azonos volt a kérődzés mértéke, akkor az érték 100%.

Itt élesebb a visszaesés, mert relatíve nagyobb az értéke, mint az előző ábrán és más a bal oldali Y oszlop skálája is. Nem csak az látható, hogy a második napra miképpen normalizálódik a kérődzés, hanem az is, hogy milyen módon. Az első napon kevésbé, a második napon erőteljesebben, hiszen ott látni az előző naphoz képest a 110 százalékos eltérést. Ezt a korábbi ábrán nem lehetett így megfigyelni. Érdemes tehát az adatokat többféleképpen, abszolút értéket és relációt tekintve is vizsgálni.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás