A szárazság a mezőgazdaság minden területét megviseli, de az egyik legnagyobb anyagi kárt a hektáronként 5 ezer eurós befektetéssel járó burgonyatermesztés számára okozhatja Romániában. A korábbi évek gondjai fokozottan jelentkeznek a termeléshez szükséges anyagok árrobbanása és az aszály miatt. A burgonya megemelkedett piaci ára csak részben fedezi a költségeket, a helyi gazdák az államtól várják a mentőövet. Közben egyértelművé vált, hogy modern öntözőrendszerek nélkül ráfizetésessé válik a termelés.

Az erdélyi Krónika írta meg, hogy az Európai Unió tagországai közül az egy főre eső krumpli- és kenyérfogyasztás terén Románia az élen jár. Az alapélelmiszernek számító két termék gyors áremelkedése sok családban okoz anyagi gondokat, hiszen az egy évvel ezelőtti árakhoz képest a kenyér és krumpli a duplájába kerül. A magas belföldi kereslet ellenére a burgonya termőterülete hosszú évek óta folyamatosan zsugorodik a szomszéd országban. A jelenség fő oka a 2020-as éveket megelőző nagyon alacsony értékesítési ár, ami sok termelő kedvét elvette. A szervezetlen romániai termelők nem tudták felvenni a versenyt a Lengyelországból, Nyugat-Európából vagy Egyiptomból érkező burgonyabehozatallal, ezért sokan haszonnövényt váltottak - írták.

Drága a vevőnek, ráfizetés a gazdának a burgonyatermesztés Romániában: az öntözőrendszerekkel menthető meg az ágazat
Drága a vevőnek, ráfizetés a gazdának a burgonyatermesztés Romániában: az öntözőrendszerekkel menthető meg az ágazat

Nagyot változott a burgonyatermesztés helyzete

A Krónika szerint hiába jöttek jobb esztendők, a 10 évvel ezelőtti termőterületnek mára a töredéke maradt: az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint tavaly 84 ezer hektáron termeltek Romániában burgonyát. Becslések szerint a romániai burgonyaszükséglet mintegy felét importálja az ország, főleg a korai, nyári fajtákból, de a nagy­áruházakban egész évben találunk lengyel, német, holland vagy más országokból érkező árut. Közben pedig a krumplitermesztők sorsa évről évre nehezebbé vált. Idén a bukaresti kormány hektáronként 200 eurós összegben de minimis támogatást nyújt a krumplitermesztők számára. A pénzt azok igényelhetik, akik legalább 0,3 hektáron termelnek pityókát, és a hektáronkénti legalább 15 tonnás termésből november végéig minimum hat tonnát értékesítenek. A termelők szerint az 1000 lejes támogatás csepp a tengerben: az input­anyagok drasztikus áremelkedése miatt idén egy hektár burgonya ter­mesztése mintegy 25 ezer lejes befektetést igényel a gazdák részéről. 

Az aszály áldozata a korai burgonya 

A cikk szerint a romániai krumplitermesztés zöme néhány erdélyi megyére összpontosul: Kovászna, Hargita, Brassó, Szeben, a Kárpátokon túl pedig Suceava megye termelése számottevő. A Partium melegebb vidékein az elmúlt évtizedekben elsősorban nyáron értékesített burgonyát termesztettek. A Szatmár megyei Sándorhomokon termelt korai krumpli híres és jelentős, az 1989-es rendszerváltást követően a helyi lakosság zöme ezzel foglalkozott. Az alacsony értékesítési árak miatt az utóbbi tíz évben azonban itt is drasztikusan visszaesett a termőterület. Bíró Ábel fiatal agrárvállalkozó 122 hektáron termel szalmás gabonát és kukoricát, illetve 5 hektáron kertészkedik, de a falu híres haszonnövényéből, a korai burgonyából tavasszal mindössze egy hektárra ültetett vetőgumót. 

„Annyira megdrágultak az inputanyagok, hogy túl kockázatosnak tartottam a korábbi 6-7 hektáros területet beültetni krumplival. Bizony jól döntöttem, mert a hatalmas aszály miatt egyhektárnyi krumplit is nehezen tudok öntözni a négy hektáron termelt csemegekukorica, karfiol és káposzta mellett” – mondta a lapnak a Debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett mezőgazdasági szakember. 

Felvásárlás és piaci helyzet

Nyári burgonyából a nagybani kereskedők 1,8 lejért vásárolják fel a nagyobb gumókat, ami idén a termés 60 százalékát teszi ki. Az aszály miatt sok az apró krumpli, amit az üzletek nem vesznek át, így a gazdának jelentősen csökken a bevétele. Számításai szerint a húsztonnás terméssel jó esetben a befektetése térül meg. Az idei szárazság nagyon megviseli a partiumi megyék mezőgazdasági termelőit.

A román–magyar határ közelében fekvő Sándorhomokon akkora volt a kánikula, hogy a zöldségesföldek közelében fekvő mély kútból kiszivattyúzott vízzel késő este és éjszaka tudtak öntözni. Az idei öntözésre mintegy 20 ezer eurót költött a gazda, hogy megmenthesse a zöldségest, a szántóföldi növényekre azonban nem jutott víz, kukoricából alig lesz termése. 

„A sándorhomoki krumpliföldek húsz százalékát öntözték a gazdák, erre volt elegendő víz a kutakban, a többi 80 százalékról jó esetben a vetőgumó mennyiségét tudják betakarítani. Nagyon sürgősen lépnie kell az államnak az évtizedek óta használhatatlan öntözőárkok, irrigációs rendszerek kitakarításával, kiépítésével, hogy öntözővízhez jussunk. A mi vidékünkön egyelőre semmiféle fejlesztést nem látok ” – fogalmazott a Krónikának Bíró Ábel agrárvállalkozó. 

Háromszék tartja magát a burgonyatermesztés terén

A lap szerint Erdélyben a legjobb minőségű krumpli Háromszéken terem. Ezt Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője is megerősítette, aki az ottani pityókaföldek minőségével magyarázza a háromszéki krumpli hírnevét. Pedig nem csak helyi, erdélyi fajtákat ültetnek, hanem sok az importból, főleg Hollandiából származó vetőgumó is. A színes fajtaválasztékból a helyi termőföld és a krumplitermesztéshez szükséges klíma „gyúrja” össze a közkedvelt háromszéki pityókát.

 Kovászna megyében nem csökkent a termésterülete: idén is mintegy 10 ezer hektárra igényeltek a gazdák támogatást a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA). A 2022-es terméseredményekbe Háromszéken is beleszól a tartós szárazság. A megyében megközelítőleg kétezer hektár termőterületet lehet öntözni, de az igazgató szerint további beruházásokkal ez a felület ezer hektárral növelhető a Besenyői-tó környékén. 

„Aki a pityókaföldjeit öntözni tudja, jó átlagos, 35 tonnás termésre számíthat hektáronként. Az öntözetlen háromszéki területeken 30–40 százalékos termésveszteséggel kell számolni. Az idei eladási áraktól függ, hogy mennyivel maradnak a gazdák a nehéz esztendő után. Az aszály miatt a többi európai krumplitermesztő országban sem várható nagy termés. Ez helyzetbe hozhatja az erdélyi gazdákat, jobbak lesznek az értékesítési lehetőségeik” – fogalmazott a szakember.

Öntözni kell a siker érdekében

Kozma Béla szerint az idei aszályos év válaszút elé állítja a mezőgazdasági termelőket, öntözővíz nélkül ugyanis egyre nehezebb lesz bármit termelni. Sürgősen vízforrásokat kell azonosítani és gyűjtőtavakat kialakítani, hogy nőjön az öntözhető területek nagysága Székelyföldön is - mondta a Krónikának a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. 

Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke szerint változó a pityókatermesztők boldogulása: a szárazság eltérően befolyásolja a különböző vidékeken a termést, emiatt nagy különbségek lesznek a hektárátlagokban. 

„A 2022-es esztendőnek lesz egy fontos üzenete: összefogás és közös munka kell ahhoz, hogy működőképes öntözési rendszereket tudjunk kiépíteni és térségenként vízgyűjtőket lehessen létrehozni. Ki kell építeni a fővezetékeket, amihez az öntözőrendszereket csatlakoztatják majd. A következő időszakban több pályázati forrást lehet majd igényelni öntözésre, erre kell felkészülnünk” – összegezte az idei aszályos esztendő tanulságait a székelyföldi szakember. 

Már többször hozzáláttak az öntözőrendszerek kiépítéséhez, de mire jött az esős időszak, úgy gondolták, nincs értelme ezzel foglalkozni. A mezőgazdasági szakember szerint a szaporodó aszályos évek bebizonyították, hogy stratégiaváltásra van szükség. Víz nélkül nem tudnak kiszámíthatóan termelni a székelyföldi gazdák sem. Becze István úgy látja, a mostanihoz hasonló nehéz esztendők sem veszik el a gazdák kedvét a mezőgazdaságtól. 

Szegény és gazdag évek váltják egymást a romániai burgonyatermesztés terén

„A pityókatermesztés olyan, mint malacozó kocákat tartani. Nagyon változó, hogy melyik esztendőben milyen ára van a malacnak. Aki minden évben ezzel foglalkozik, annak a gyengébb évek hozamát kipótolják a gazdag esztendők. Ha a gazda megvásárolta a krumplitermesztéshez szükséges gépparkot, sok választása nincs, ezt a munkát kell folytatnia” – érvelt a gazdaszervezet vezetője. Becze kiemelte a falugazdászok szerepvállalását a gazdák integrációja és a megfelelő szaktudás átadása terén. 

Egy-egy nehéz év arra jó, hogy a mezőgazdasági termelőket könnyebben rá lehessen vezetni a fejlesztésekre, a változtatásra, az új technológiák elsajátítására. Ha az elkötelezett krumplitermesztőknek ez sikerül, akkor a kétkedők is meggyőződnek róla, hogy ez az út járható, és felzárkóznak – fogalmazott Becze István.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás