A Nemzetközi Tokaji Aszú Nap, december 10-e idén jeles eseménnyel kiegészülve emelte a magyar borkülönlegesség legendáját. Ekkortól elérhető a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amelyet kifejezetten a világ egyik legjobb édes borához, az aszúhoz alkottak meg. A kristálypoharat a kezdeményezést támogató Magyar Bormarketing Ügynökség vezérigazgatója, Goreczky Gergely leplezte le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon. Az Aszú Glass-ról az ötletgazda, Ripka Gergely beszélt.

A Bor.hu anyagát szemléztük. Ebben leírták, hogy a borkóstolást mindig befolyásolja a művelethez kiválasztott pohár. A pohármárkák legjobbjai hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy termékeikkel a fogyasztóközönség ízlésének széles spektrumát ki tudják szolgálni. Miként van rizlinges, chianti-hoz, cabernet-hez, pinot noir-hoz vagy néhány éve már furminthoz illő pohár is, most már a tokaji aszúnak is van sajátja. 

Kecses, karcsú és kristály az Aszú Glass
Kecses, karcsú és kristály az Aszú Glass - Fotó: FB

Ahogy az aszúhoz tartozó kristálypohár születik

Ripka Gergely, akinek a neve többek között az általa jegyzett Táncoló Medve bornaplóból, vagy a kétévente frissülő Tokaj Guide-ból lehet ismerős, 2010 óta szakírója és szakértője Tokajnak. Nagyjából egy évvel ezelőtt egy újságcikk elolvasása után rendhagyó ötlettel kereste meg a Veszprém vármegyei székhelyű, a nemzetközi piac számára is kézzel készített, prémium minőségű kristálypoharakat gyártó Halimba Crystalt. Egy kérdést tett fel: vajon a Halimba nyitott lenne-e rá, hogy közösen találják meg és készítsék el a tokaji aszú egyedi aromatikájához és intenzitásához legjobban megfelelő kelyhet? Azonnali pozitív válasz következett. A nagyközönség és a szakma is hónapokon át figyelhette több epizódban egy csodás, új kehely születését: 

https://www.youtube.com/watch?v=1s_FiUx7p9w
Kristályba kerül a tokaji aszú

A tesztelések sorozata és a fejlesztési célok

Piskor Fanni a Halimba Crystal nagyköveteként a kezdetek óta nyomon követi a pohár fejlesztési munkálatait. „A tesztelések elején a már meglévő poharakat vizsgáltuk meg, majd korábban már létező kelyheket alakítottunk át a célnak megfelelően: különböző formákat, és méreteket, különböző szármagasságokat teszteltünk. Kiemelt szempontként fogalmaztuk meg magunknak, hogy találjunk egy olyan kelyhet, amelyben a könnyedebb, virágosabb és fiatalabb aszú is ugyanolyan szépen meg tudja mutatni a benne rejtőző szépségeket, mint egy idősebb. A forma és a méret mellett a szárkialakítás azért is fontos, mert amikor kézbe veszünk egy poharat, akkor a kéz melege is befolyásolhatja a kehelyben lévő ital hőmérsékletét. A forma mellett az Aszú Glass-nál sikerült megtalálnunk egy olyan optimális szármagasságot is, amely tökéletes élményt nyújt fogyasztás közben.”

Az elsőre filigránnak és vékonynak tűnő, kecses, kézzel készülő kristálypohár meglepően strapabíró, pohármosó gépekben is biztonságosan mosható - írták. 

Ripka Gergely ötletgazda, akinek a neve többek között az általa jegyzett Táncoló Medve bornaplóból és a Tokaj Guide-ból lehet ismerős - Fotó: FB
Ripka Gergely ötletgazda, akinek a neve többek között az általa jegyzett Táncoló Medve bornaplóból és a Tokaj Guide-ból lehet ismerős - Fotó: FB

A gyakorlat teszi a kristálypoharat is

A több körös tesztelésen közel 40 szakértő vett részt, köztük borászok, nemzetközi borakadémikusok, sőt Master of Wine-ok, Master Sommelier-k is. Piskor Fanni és Ripka Gergely mellett a stábot olyan hazai szakemberek alkották, mint Makai Gergely (Tokaj-Hétszőlő), Mészáros László (Disznókő), Áts Károly (Áts Pincészet), dr. Molnár Péter (Patricius Borház), ifj. Bacsó András (Oremus) és Czinki Tamás, hazánk első Master Sommelier-je. A poharakba minden körben került 5 és 6 puttonyos aszú, mindkettőből fiatal és érett tétel egyaránt. Az utolsó körben 30 aszúval tesztelték az 5 végső pohárjelöltet. A győztes pontozás útján született meg.

Érkezik az aszú a kristálypoharakba
Érkezik az aszú a kristálypoharakba - Fotó: FB

„A tokaji aszú egyediségét méltóképpen tükrözi az Aszú Glass, hiszen minden egyes darab kézzel készül, prémium minőségben. A különleges pohár küldetése egybecseng a Magyar Bormarketing Ügynökség missziójával: innovatív megoldásokkal és eszközökkel, a borászszakma összefogásával és elköteleződésével a közös értékeink iránt, a magyar bor, jelen esetben a tokaji aszú értékének növelése” – emelte ki Goreczky Gergely, hogy miért volt fontos a Magyar Bormarketing Ügynökség számára, hogy a kezdeményezés mellé álljon.

A Halimba Aszú Glass kristálypohár - Fotó: FB
A Halimba Aszú Glass kristálypohár - Fotó: FB

Ezért különleges a Halimba Aszú Glass

Bár az aszút hagyományosan az étkezés lezárásaként, desszertborként, vagy desszertek kísérőjeként fogyasztjuk, ne felejtsük, hogy megfelelő ízekkel kombinálva akár egy egész étkezést is végig tudunk vele kísérni. A tokaji aszút a világ legnemesebb édes borai között tartják számon. Azt, hogy miben szervírozzuk, érdemes ennek megfelelően kiválasztani, hogy fogyasztása tényleg igazi ünnepi pillanat legyen - írták. 

Bemutató Tarcalon - Fotó: FB
Bemutató Tarcalon - Fotó: FB

„Világszerte csökken az édes borok fogyasztása, de egy méltó pohár adta exkluzív kóstolási élmény is alakíthat ezen a tendencián, mely nem csupán fine dining éttermekben, de otthon is átélhető egy palack csodás aszúborral és egy tökéletes pohárral” – mondta el a projektfelelős a bemutatón.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás