Az éghajlatváltozás, az egyre szélsőségesebbé váló időjárási körülmények hatását jelentősen érezhetjük a mezőgazdaságban is. 2022-ben kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, a gazdák összesen 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt. Tulajdonképpen a Dunától keletre eső területek mindegyike jelentősen megszenvedte az aszályt, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek az aszálykár és a szélsőséges időjárás okozta egyéb károk enyhítésére. Tavaly pedig a váratlanul lecsapó viharok okozták a károk jelentős részét – ekkor is milliárdos nagyságrendben fizetett kártérítést a Generali Biztosító a jég és viharkárok után.

A váratlan események, a szokatlan időjárási körülmények miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére. A gazdálkodók egy része sok esetben azt gondolja, velük egyes káresemények úgysem történhetnek meg, ám az elmúlt évek ennek ellenkezőjét bizonyították. A legjobb, amit tehetünk, hogy előre felkészülünk ezekre a váratlan helyzetekre. Ehhez az egyik legfontosabb dolog, hogy érdemes a biztosításokhoz való hozzáállást pozitív irányba fordítani, hiszen a megváltozott körülmények miatt a kiszámíthatatlanság egyre inkább része a mindennapoknak.

Másrészt kulcsfontosságú a tájékozottság is a gazdák részéről: hasznos ismerniük a jogszabályi kereteket. Érdemes azt is tudniuk, milyen lehetőségeik vannak a biztosítások terén, mikor és mire fizet a biztosító, és mik a kárral összefüggésben fellépő kötelezettségeik. Emellett tisztában kell lenniük azzal is, hogy a térségükben milyenek a helyi adottságok, milyen biztosítási események bekövetkezésétől kell tartani leginkább.

Bordás Imre, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási területének vezetője

A másik oldal is igyekszik idomulni a változó világhoz: a biztosítók is alkalmazkodnak a klímaváltozás hatásaihoz és az új igényekhez, ami innovációt jelent a kockázatelbírálási, ügyfélkiszolgálási folyamatokban is. A kárrendezés is modernizálódott az elmúlt években: a drónok, a műholdak, a kárszakértők a terepen mind abban segítenek, hogy gyorsabbak és egyszerűbbek lehessenek a kockázatvállalási és kárrendezési folyamatok. 

A Magro.hu Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA konferenciáján többek között a fenti felvetéseket boncolgatja Bordás Imre, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási területének vezetője. Emellett az előadás abban is segít, hogy a gazdák hogyan tudják maximalizálni az állami és a biztosítási piac által kínált védelmet a klímaváltozással szemben.

Jöjjön el Ön is!

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás