A korai tavasz és a fagyok miatt joggal aggódnak a kertészek, főleg a kajszifák indultak be már február elején. Több helyen már a sziromlevelek piros színe is kibukkant a rügypikkelyek alól. Dr. Sicz György kertészmérnök Békéscsaba nyugati oldalán, kajszi és őszibarack ültetvényben végezte el a rügyvizsgálatot február második dekádjában. Szomorú és tanulságos eredménnyel járt a rügyek boncolgatása: 55 és 89 százalékos fagykárt talált.

Dr. Sicz György írása szerint az utóbbi évek időjárási anomáliái lassan éghajlati változás szintjére emelkednek. A hosszan tartó forró nyári aszály után évek óta enyhe telek következnek, a jelenben csapadékbő ősz-tél közepette február 11-én még +10 Celsius fok volt a hőmérséklet, másnap -12,5-re zuhant. A növénytermesztés, de különösen a gyümölcskertészet szempontjából fontos meteorológiai állapotról van szó, melynek a biológiai életközösségek rendszerének felbomlása az egyik következménye. A kajszifák láthatják ennek kárát elsőként.

Elfagynak és gutát kapnak a hideg miatt a kajszifák, védekezést javasolnak a szakértők

Elég a növényi kórokozók és állati kártevők nemzedékváltásának megszaporodására és az áttelelési feltételek számukra kedvező változására gondolni. Az állati kártevők esetében ehhez még hozzájárul a tojás-lárva –báb és imágó gyérítő énekes madár állomány életkörülményeinek kedvezőtlen változása és a madárvédelem hiányossága. Ez a probléma fokozott gondot jelent a kiskertekben, ahol a tenyészidőszakban korlátozott vagy nulla a kémiai növényvédelem. A másik meteorológiai kedvezőtlen hatás növényélettani jellegű. Ez a gyümölcsfák esetében azt jelenti, hogy felborul a biológiailag szükséges téli nyugalmi állapot rendje, ami ráadásul faj-és fajtafüggő is.

Aggasztó eredményeket mutatott a rügyvizsgálat

A kertész 2021. február 19-én rügymintákat vett a kajszifákról. A rügyboncolás meglepő eredményeket mutat. Az őszibarackban még pregnánsan nem ítélhető meg a fagykár, de a külterületi gyümölcsös korai Springtime fajtában, ahol erősen duzzadtak már a rügyek, 45% rügykár mutatkozik, a kései Cresthaven még téli álmát alussza. A külterület kései Mandulakajszi rügyei is nyugalmi állapotban vannak, de a boncolási eredmény 55% fagykár. És most jön a meglepetés: a belterületen ugyanez a fajta, amely tavaszi fagytűrő képességéről híres, 69% fagykárt szenvedett, ez viszont már a rügypattanás fenológiai stádiumában van. Tehát itt a virágzáskori fagyokkal kapcsolatos tapasztalat „fejre állt”, de szakmailag indokoltan: ez a téli nyugalmi állapot eltérő lezajlására vezethető vissza. Belterületi korai kajszi mintán azonban 89%-os fagykárt észlelt - írta.

Ez a korai rügyvizsgálat azonban még nem nyugtatta meg a szakembert. Ugyanis a fagyhatásnak a virág szállítószövet rendszerére is van hatása, ez kedvezőtlen esetben majd az ivarszervek tápellátásakor – a virágzáskor – fog jelentkezni, ami ronthatja a kötődést, így a várható terméskilátást.

A vizsgálat eredménye azért lényeges, mert most a gyümölcsgazda szabad szemmel nem lát bele a rügyekbe, bizakodik a fák jó berakódása láttán, de később ráeszmél a valóságra. Ezért a tavaszi metszéskor a rügyekben keletkezett kárt mindenképpen figyelembe kell venni, valamint módosítani szükséges a megszokott gyakorlatot. Érdemes lesz metszés előtt hasonló rügyboncolást végezni, hogy tisztán lehessen látni a jövőt. A tavalyi, 2020-as évben is komoly kihívást okozott a változékony időjárás, erről itt írtunk.

Így lehet védekezni az ültetvényekben

Az ÖMKI írása szerint a szélcsendes, csillagfényes éjszakákon a talaj felett 0 fok alá hűlhet a levegő. A talajból kisugárzik a hideg. Az ültetvényekben füstöléssel, a korona feletti fagyvédelmi öntözéssel, paraffingyertyával végzett ültetvényfűtéssel, telepített vagy traktor által vontatott hőlégfúvó berendezéssel és légkeveréssel is védekezhetnek. Ezekkel még a - 6, -8 fokos fagytól is megóvhatják a fáikat. A házikertekben tilos a tűzgyújtás, a füst a szomszédokat is zavarná. Az északról érkező sarkvidéki fagyok ellen, a szállított fagy ellen pedig nem tudunk védekezni az ültetvényekben sem.

A virágzó kajszifák különösen érzékenyek a mínuszokra

Érdemes felkészíteni azokat a megérkező hidegre. A jó kondíciójú fák a kisebb fagyokat károsodás nélkül túlélik. A rügyfakadás után, bimbós állapotban már érdemes valamelyik foszfort, káliumot, cinket és bórt, valamint huminsavakat is tartalmazó növénykondicionálóval erősíteni a gyümölcsfák egészségét (pl. Plan Tonic, Kondisol). Az ÖMKI szakemberei ezeken felül korábban a Prev-B2-t ajánlották, mivel a gyakorlati tapasztalatok alapján kedvező volt a narancsolaj és a bór együtt hatása. A boltokban még akad kisebb mennyiség, de a gyártó megszüntette a gyártását. A termékenyülést segítő bór mikroelem pótlására bármelyik bór hatóanyagú termék (pl. Solvitis Bór, Polybór 140, Organit Bór, Borogreen L) használható. A termékek listája a tanúsító szervezetek honlapján elérhető. Fontos, hogy a fagykár ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, az elfagyott virágot nem lehet életre kelteni.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás