A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány közel kétmilliárd forintos támogatásával valósulhatnak meg az intézmény kompetenciaközpontjaiban megfogalmazott kutatás-fejlesztési és innovációs projektek. A programindító rendezvényen az intézmény munkatársai mutatták be az egyes kutatások terveit. Olyan kulcsfontosságú területeket ölelnek fel, mint a mesterséges intelligencia, a vállalkozásfejlesztés, a precíziós gazdálkodás és az egészségtechnológia.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány az innovatív egyetemi projektek megvalósítását összesen 1 milliárd 911 millió forinttal segíti, amiből az idei évre 441 millió 386 ezer forint támogatást nyújt. A kutatások olyan kulcsfontosságú területeket ölelnek fel, mint a mesterséges intelligencia, a vállalkozásfejlesztés, a precíziós gazdálkodás és az egészségtechnológia. A korszerű, fenntarthatóságot is szolgáló technológiák kifejlesztését, valamint a térség versenyképességének erősítését szolgáló projekteket a program indító rendezvényén mutatták be - írta az egyetem.

A kutatások olyan kulcsfontosságú területeket ölelnek fel, mint a mesterséges intelligencia, a vállalkozásfejlesztés, a precíziós gazdálkodás és az egészségtechnológia - Fotó: Adorján András
A kutatások olyan kulcsfontosságú területeket ölelnek fel, mint a mesterséges intelligencia, a vállalkozásfejlesztés, a precíziós gazdálkodás és az egészségtechnológia - Fotó: Adorján András

Az eseményen prof. dr. Palkovics László, a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Széchenyi István Egyetem a fenntarthatóság és a legújabb technológiák terén is egyre jelentősebb szerepet tölt be úgy az oktatásban, mint a kutatás-fejlesztésben. Kiemelte, hogy az intézmény stabil anyagi, infrastrukturális és tudományos háttérrel rendelkezik mindehhez, és az alapítvány messzemenően támogatja az egyetem törekvéseit.

Palkovics László, a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Széchenyi István Egyetem a fenntarthatóság és a legújabb technológiák terén is egyre jelentősebb szerepet tölt be a kutatás-fejlesztésben is - Fotó: Adorján András
Palkovics László, a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Széchenyi István Egyetem a fenntarthatóság és a legújabb technológiák terén is egyre jelentősebb szerepet tölt be a kutatás-fejlesztésben is - Fotó: Adorján András

Hozzátette azt is, hogy a Széchenyi Egyetem jó úton jár, jól mutatja egyre növekvő népszerűsége, ami az idén rekordfelvételt eredményezett, illetve az is, hogy egyre több nemzetközi rangsorban jegyzik.

Az intézmény kompetenciaközpontjai által kidolgozott, jelentős tudományos értékkel bíró, a stratégiai célokkal összhangban álló kutatás-fejlesztési, illetve innovációs projektötletek prof. dr. Bokor József, az egyetem kutatásért és innovációért felelős elnökhelyettesének szakmai felügyelete mellett valósulnak meg. A programindító eseményen az elnökhelyettes kiemelte, az egyetemi működés, amelyet a Széchenyi István Egyetem követ, olyan sikeres intézmények útja, mint az egyesült államokbeli Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT - Massachusetts Institute of Technology).

Bokor József, az egyetem kutatásért és innovációért felelős elnökhelyettese a különböző szervezeti egységek és kutatási műhelyek együttműködésének fontosságáról is beszélt - Fotó: Adorján András
Bokor József, az egyetem kutatásért és innovációért felelős elnökhelyettese a különböző szervezeti egységek és kutatási műhelyek együttműködésének fontosságáról is beszélt - Fotó: Adorján András

Hangsúlyozta, hogy fontos a különböző szervezeti egységek és kutatási műhelyek együttműködése. Továbbá lényegesek azok a projektek, amelyek a mindennapi életben felhasználható, gyakorlati problémákra megoldást jelentő eredményekkel szolgálnak. Elmondta, hogy a projektek vezetőivel rendszeres és folyamatos az egyeztetés annak érdekében, hogy hatékonyan, az esetleges akadályokra gyors megoldást találva tudjanak haladni a kutatócsoportok.

Az egészségügy és a honvédelem is a feladatok között

A projektek között több egészségügyi témájú kutatás is megtalálható. Ilyen az Egészségtechnológiai Kiválósági Program, az Innováció a rehabilitációban: műszaki megoldások a Pető-féle konduktív fejlesztésben, a Magyar GENOM Program vagy a daganatos betegek személyre szabott célzott terápiás kezeléséhez szükséges diagnosztikai és döntéstámogató rendszerek kutatási programja. A témák között szerepel a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatokkal való kutatási, tudományos, innovációs és oktatási együttműködés, valamint a hallgatói versenycsapatok és a technikai sport-aktivitások támogatása is - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás