Hirdetés
Elkezdték a vadállatok koronavírus elleni védőoltásának beadását Chilében
A koronavírus miatt közel 5,5 millió ember vesztette el az életét világszerte. A COVID más fajokra is veszélyes: képes majmokat, nagymacskákat, őzeket, nyérceket és háziállatokat is megfertőzni. Ennek elkerülésére három oroszlán, három bengáli tigris, egy három puma és egy borneói orangután kapta meg a vakcinát Chilében egy állatkertben. mellett további 8 állat kapott vakcinát: a kísérleti oltási kampányba olyan fajokba tartozó egyedeket vettek be, amelyek esetében nagy a rizikója annak, hogy elkapják a fertőzést.
A Phys.org cikkére hivatkozva az Infostart írta meg, hogy három oroszlánnal, két másik tigrissel és három pumával együtt Charly, a 3 éves tigris és Sandai, a 26 éves majom kapta meg jánuár 3-án a második adagot a kifejezetten állatok számára kifejlesztett, jelenleg forgalomba még nem hozott kísérleti vakcinából. Az állatok december 13-án kapták meg az első oltást.

Az a célunk, hogy megvédjük azokat a példányokat, amelyek a legfogékonyabbak a koronavírusra, miközben teszteljük, hogy a vakcinák immunitást hoznak-e létre, és ha igen, az mennyi ideig tart a vadállatok esetében - mondta Sebastian Celis, a Buini Állatkert állatorvosi részlegének vezetője.
Több állatfaj egyedei is megfertőződtek már
A cikk szerint szingapúri, zágrábi és washingtoni oroszlánok, belgiumi vízilovak, indonéziai szumátrai tigrisek és Georgia állambeli Atlantában élő gorillák tartoznak azon állatkertben élő példányok közé, amelyek bizonyítottan elkapták már a koronavírust. A chilei állatkert egyetlen állatát sem tesztelte koronavírusra, mivel egyikük sem mutatott tüneteket, de velük együtt több amerikai állatkert is beoltatja állatállományát.

Az embereknél magas az oltottsági arány
Chile háromévesnél idősebb lakosságának közel 90 százaléka van már beoltva, 62 százalékuk pedig már megkapta az emlékeztető oltást is. Latin-Amerikában ez az egyetlen ország, amely megkezdte az állatkerti állatok beoltását is.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés