Hirdetés
Erdészeti, építőipari és agrár területen is aktív volt a számlagyár Baján - videó az elfogásról
Fiktív számlákkal mintegy félmilliárd forintnyi kárt okozó bajai bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság. Az akcióban 48 pénzügyi nyomozó és 40 bevetési járőr vett részt. A NAV munkatársai 8 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a bíróság elrendelte a bűnbanda irányítójának és két segítőjének letartóztatását. A nyomozás üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűncselekmény miatt folyik.
A NAV közleménye szerint a bajai irodából működtetett számlagyár jellemzően erdészeti, építőipari és mezőgazdasági tevékenységekről állított ki valótlan tartalmú számlákat a céghálózatban szereplő megrendelők részére, hogy fizetendő áfájukat jogosulatlanul csökkenteni tudják. A befogadó társaságok alatt elhelyezkedő fiktív cégek stróman ügyvezetőinek toborzását a cégláncolat irányítójának "bizalmi embere" végezte. A hamis gazdasági eseményeket színlelt banki tranzakciókkal leplezték, az átutalt összegek pedig készpénzben vándoroltak vissza a megrendelőkhöz.

Nagy összegben történtek lefoglalások
A bűnügyi terület munkatársai a bizonyítékok beszerzése mellett egymilliárd forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépjárműveket, követeléseket, valamint bankszámlákat, illetve nagy értékben foglaltak le készpénzt, arany ékszereket és karórákat - ismertette a NAV.
A NAV nyomozói öt embert vettek őrizetbe, a bíróság elrendelte a csaló szervezet irányítójának és két segítőjének letartóztatását. A nyomozás üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűncselekmény miatt folyik. Amennyiben a szervezet vezetőjének bűnössége beigazolódik, akár 20 év szabadságvesztésre is számíthat.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés