Hirdetés
Érkeznek az előlegek a gazdálkodóknak
Megkezdődött a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése. Az AKG-ban csaknem 17 ezer gazdálkodó kapott támogatói okiratot, és az intézkedésbe vont területek nagysága meghaladja az 1,2 millió hektárt. Az ÖKO programban több mint 5500 gazdálkodó nyújthatott be kifizetési kérelmet, és csaknem 275 ezer hektár után igényelhetnek ilyen támogatást a kedvezményezettek.
Nagy István agrárminiszter. arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása érdekében még 2021-ben hirdette meg a tárca a 2022-től kezdődő 3 éves kötelezettségvállalási időszakot átölelő új AKG és ÖKO pályázati felhívásokat. Mindeközben pedig a 2018-ban meghirdetett ÖKO intézkedést is meghosszabbították – tette hozzá. A miniszter szerint az AKG felhívás kapcsán külön érdemes kiemelni, hogy csaknem 17 ezer gazdálkodó kapott támogatói okiratot, és az intézkedésbe vont területek nagysága meghaladja az 1,2 millió hektárt. Az ökológiai gazdálkodást támogató kiírások főbb adatait összegezve elmondható, hogy több mint 5500 gazdálkodó nyújthatott be kifizetési kérelmet, és csaknem 275 ezer hektár után igényelhetnek ilyen támogatást a kedvezményezettek.

Hangsúlyozta, az idei év tekintetében sor került az előlegfizetés első szakaszára. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kapcsán mintegy 26 milliárd, míg az ökológiai gazdálkodási támogatások tekintetében több mint 8 milliárd forinthoz jutottak hozzá a gazdálkodók. Az előlegfizetések még folytatódnak, az érintettek folyamatosan számíthatnak a támogatásokra.
A tárcavezető kitért arra is, a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban minden pénzügyi segítség felértékelődik a magyar agráriumban dolgozók számára. Kiemelte ezek közül az új kamattámogatott forgóeszköz-finaszírozási lehetőségeket, az Agrár Széchenyi Kártya Max+ plusz kamattámogatott hiteleit, és a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kamatozású hitelprogramjait.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés