Hirdetés
Farkas Sándor az agrárfejlesztésekről: digitalizáció kell a versenyben maradáshoz
A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, a versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Farkas Sándor hangsúlyozta: az agrárágazat a technológiai modernizáció időszakát éli. A magyarországi mezőgazdasági gépértékesítés évek óta dinamikusan növekszik. A járvány és az aszály okozta nehézségek ellenére 2021-ben újabb rekord született: a mezőgazdasági gép- és alkatrész-forgalom átlépte a 300 milliárd forintot.
A politikus az AXIÁL Kft. mintegy 1,3 milliárd forintból, 3 hektár területen megvalósított korszerű telephelyátadóján, Felsőzsolcán elmondta, hogy az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak. A kormány a támogatáspolitikájával segíti azok megvalósítását - írta az Agrárminisztérium.

Digitalizáció és géppark
A hazai géppark egyre korszerűbbé válik, ami szintén visszaigazolja azt, hogy az agrárium szereplői nyitottak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Farkas Sándor elmondta, a mezőgazdasági üzemek gépparkjának megújítása idén is folytatódott, az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 165,5 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket és eszközöket 2022 első fél évében. Ez a forgalom 80 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A további fejlesztéseket mások mellett a versenyképesség fenntartása, az élelmiszer- és élelmezésbiztonság egyre szigorúbb követelményei kényszerítik ki - hangsúlyozta Farkas Sándor.
Ebben véleménye szerint óriási szerepet kaphat
- a legkorszerűbb erő- és munkagépek használata,
- az öntözésfejlesztés gyorsítása, továbbá
- a legfejlettebb digitális technológiák alkalmazásával a precíziós gazdálkodás feltételeinek megteremtése.
A digitalizáció támogatása nagy lendületet hoz a magyar mezőgazdaságba
A hazai agrárium fejlődését a kormány támogatáspolitikája is segíti – fogalmazott a miniszterhelyettes. 2021-ben például az agrártárca a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdette a precíziós gazdálkodást elősegítő felhívást, amelyet kiemelkedő érdeklődéssel fogadtak a gazdálkodók. A "mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása" című pályázat részleteit itt lehet elolvasni. 212 milliárd forintra nyújtottak be kérelmet, és a 2022. decemberéig meghozott döntések eredményként már 2609 termelő részesült összesen közel 193 milliárd forintnyi támogatásban.

Támogatás és jövedelmezőség
A jövőt illetően Farkas Sándor megerősítette, hogy a 2023 és 2027 között meghatározó új Közös Agrárpolitika (KAP) kiemelt szerepet szán a környezet védelme, a biodiverzitás megőrzése mellett a digitalizációs átállás megvalósításának. A korszerű, digitális megoldások a jövedelmezőség növelése, a termelés biztonságosabbá tétele, a munkaerőigény csökkentése mellett hozzájárulnak az okszerű tápanyag- és növényvédőszer-kijuttatáshoz. A miniszterhelyettes kiemelte: mindehhez a források is rendelkezésre állnak majd, a gazdaságok fejlesztésre a 2027-ig tartó időszakban soha nem látott mértékű összeg áll rendelkezésre. 2485 milliárd forint közvetlen ágazati támogatás, valamint a 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás biztosítja a célok eléréséhez szükséges pénzügyi hátteret.
A hozzáadott érték arányát növelnék
Továbbra is arra törekszünk, hogy a nemzetközi piacokon is eredményes, magas hozzáadott értéket termelő mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk legyen, amely képes arra, hogy biztonságos, jó minőségű élelmiszerrel lássa el a magyar lakosságot – fogalmazott Farkas Sándor.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés