Hirdetés
A pályázatok éve kezdődött: minden fajsúlyos jogcím megnyílik idén
Márciusban és decemberben nyílnak idén a legnagyobb, több ágazatot is érintő beruházási támogatások. Az erdészeti ágazat szereplői az év során többször is pályázhatnak forrásokra. A témához kapcsolódó újdonság, hogy az ágazatban dolgozó fiatalok éppúgy támogathatók lesznek, mint a gépek beszerzése. A generációváltáshoz kapcsolódó kiírások hónapja a július lesz, míg az öko- és az agrár-környezetgazdálkodás novemberben pályázható meg. Az agrárdigitalizáció fejlesztésére várhatóan decemberben lehet pályázni.
Az Agrárágazat írta meg, hogy 2025-ig tart, mire kifutnak az előző pénzügyi ciklusban meghirdetett agrárpályázatok, és elszámol ezekkel az ország, de közben már megnyílnak a 2023–2027-es ciklus kiírásai is, amelyeket az ország Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai terve tartalmaz. A vidékfejlesztési célokra (II. pillér) megpályázható forrás 2,891 milliárd forint, ebből 80 százaléknyi részt a kormány biztosít tagállami hozzájárulásként. További 2,485 milliárd forint a közvetlen agrártámogatások (I. pillér) forrása. Korábban még soha nem fordult elő, hogy az állami hozzájárulás mértéke ilyen magas legyen a II. pillérben, így az sem, hogy a vidékfejlesztésre több forrás jusson (54%), mint az I. pillér terület- és állatalapú kifizetéseire.

A pályázatokban a fókusz a környezetvédelmen lesz, beleértve az erőforrás-hatékony termelést (digitális átállás), az erdősítést, az öko- és az agrár-környezetgazdálkodást. Szintén előnyt élvez a feldolgozás és a generációváltás. Utóbbit segíti a gazdaságátadás és az induló fiatal gazdálkodók támogatása. Ezen felül dedikált beruházási támogatások is várhatóak a fiatal gazdák számára. A fiatalok az I. pilléren belül is emelt összegű támogatást élveznek a gazdaságuk első 300 hektárjára - írták.
A pályázati menterendet táblázatos formában itt lehet megtalálni.
Február: erdő
Ez a hónap döntően az erdészet támogatásáról szól. Az erdőkárok helyreállítása és megelőzése, az erdőállomány nevelése tartozik ide. Ezen felül Natura-kifizetések történnek mind erdőre, mind gyepre.
Március: nagy, ágazati beruházások
Megjelennek az első nagy, beruházási pályázatok. Az erdészetet illetően ilyen az agrárerdészeti rendszerek létrehozása és a földhasználatváltást eredményező beruházások. A vízvédelmi célú, nem termelőberuházások keretében a fölös vizek kormányzását és helyben tartását lehet megvalósítani. Megnyílnak a kertészeti, állattartó telepi és élelmiszeripari üzemek fejlesztését szolgáló pályázatok is. A kertészeten belül támogatják az ültetvénytelepítést (a gyógynövényt is), az üvegházi termelést és a post harvest infrastruktúra fejlesztését. Külön a kisvállalkozásoknak díszkertészeti beruházásokra is nyílik forrás. A tudásátadás keretében a bemutatóüzemi programok finanszírozását lehet megpályázni.
Április: erdősítés, öntözés
Pályázat nyerhető az erdőtelepítések és fásítások támogatására, valamint a több éves erdő-környezetvédelmi vállalások finanszírozására. Egy kiírás az erdőtüzek megelőzését is szolgálja. Ekkor lehet benyújtani a fejlesztési terveket az öntözéssel kapcsolatos beruházásokra, és kérni az öntözési közösségek támogatását. Az élelmiszer-biztonságot szolgálja a minőségbiztosítási rendszerekhez való csatlakozás, de tulajdonképpen az állatjóléti előírások teljesítése (húsmarha) és az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem is. A növényi és állati genetikai erőforrások megőrzésére is nyílik pályázat. Egy kiírás pedig a helyi szükségleteket kiszolgáló árutermelő vagy szolgáltató vállalkozások indítását támogatja.
Május: összefogás
Termelői csoportok és a tanácsadás támogatása.
Június: erdészeti gépek
Sokan várják az erdészeti gépek, eszközök beszerzésének támogatását, ami újdonságként jelenik meg ebben a pillérben. Az erdők klímarezisztenciájának fokozására is nyílik pályázat.
Július: generációváltás
Ebben a formában szintén újnak számít a gazdaság átadását és átvételét külön-külön támogató konstrukció, amelyhez a szakvezetés és a szakma is nagy reményeket fűz. Ezen felül a fiatal gazdálkodók indulását és beruházásait külön támogatják, méghozzá nem csak a mező-, hanem az erdőgazdaságban is. Egy további pályázatban életkortól függetlenül, kisüzemként is lehet forrást kérni a gazdaság beruházásaira.
Augusztus és szeptember: vidéki élet
Nyár végén a vidéki infrastruktúra fejlesztése áll a középpontban: tanyafejlesztés és az önkormányzati beruházások (utak, szennyvízkezelés). A baromfifélék állatjóléti támogatásaira is ekkor lehet forrást igényelni.
Október: a rövid ellátási lánc
Ismét lehet többéves erdő-környezetvédelmi vállalásokat tenni. A hónap fajsúlyosabb kiírása a rövid ellátási láncokat támogató pályázat.
November: AKG és ÖKO
Ebben a hónapban a pályázatok egyik része a kistelepülési fejlesztéseket szolgálja, újdonságként a helyi biomassza-erőművek létesítését is. Továbbá ökoturisztikára és digitalizációra is lehet forrásokat kérni. A hónap igazán fajsúlyos kiírásai azonban az öko- (ÖKO) és az agrár-környezetgazdálkodás (AKG) támogatását szolgálják, többéves projektek keretében. A futó, hároméves támogatási időszak 2024 végén jár le, az AKG-kifizetés mintegy egymillió hektárt, az ÖKO 150 ezer hektárt érint. Az ökológiai módszerekkel termelő terület ennél nagyobb, összesen bő 300 ezer hektár az országban. Az átállt gazdaságoknak képesnek kell lenniük a biofelár, a termékfeldolgozás és/vagy a rövid ellátási lánc révén finanszírozni a termelésüket. A 2022-ben elfogadott „Nemzeti cselekvési terv az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséért” 2027-re 10%-os ökológiai területarányt tűzött kicélul.
December: digitális átállás, szárítók és tárolók
Az év végén lehet igényelni a kiskérődzők, a tehenészetek, valamint a méhcsaládok állatjóléti támogatását. Emellett fontos beruházási pályázatok nyílnak meg az agrárdigitalizáció, tehát a digitális átállás, a kertészetek technológiafejlesztése, valamint a terménytisztítás, -szárítás és -tárolás támogatására. A digitális átállás keretében legutóbb 100 milliárd forintos forrás állt rendelkezésre precíziós gazdálkodásra alkalmas gépek beszerzésére. A kiírás kiugróan sikeres volt, de ehhez hozzájárult a meghirdetés időzítése is: 2021-ben sok elköltésre váró pénz halmozódott fel az agráriumban. Most inkább a konszolidáció éve jön, amikor a gazdálkodók nagyobb szükségét érezhetik a költséghatékony szárítás és a piaci zavarokat csillapító terménytárolás fejlesztésének - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés