Több száz fiatal és közel negyven kiállító részvételével rendezték a „Digitális Agrártájoló – Fenntarthatóság az élelmiszerláncban” című szakmai kiállítást és konferenciát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán. A hallgatóknak és az ágazatban működő vállalkozásoknak kitűnő kapcsolatépítési lehetőség, egyben az agrárium digitalizációja és a precíziós gazdálkodás aktuális kérdéseit megvitató szakmai fórum is volt a rendezvény. 

Az esemény idén a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja, Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpontja, a Digitális Fejlesztési Központja, valamint az Óvári Gazdászok Szövetségének közös szervezésében valósult meg - írta az egyetem közleménye. Az intézmény kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az agrárium előtt álló technológiai változások kapcsán is naprakész, piacképes gyakorlati ismereteket nyújtson hallgatóinak.

Több száz fiatal és közel negyven kiállító részvételével rendezték a „Digitális Agrártájoló – Fenntarthatóság az élelmiszerláncban” című szakmai kiállítást és konferenciát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Több száz fiatal és közel negyven kiállító részvételével rendezték a „Digitális Agrártájoló – Fenntarthatóság az élelmiszerláncban” című szakmai kiállítást és konferenciát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Lehetőségek, kapcsolatok, munkák és munkatársak

„Ez a program kiemelkedő alkalom arra, hogy hallgatóink már a diploma megszerzése előtt tájékozódjanak a piaci lehetőségekről, kapcsolatokat építsenek az ágazat jelentős vállalkozásaival. A cégek szintén profitálhatnak a hallgatókkal folytatott beszélgetésekből, hiszen akár leendő munkatársaikra is rálelhetnek” – fogalmazott a kiállítás megnyitóján dr. Szalka Éva. A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja hozzátette, az Agrártájoló mindemellett az ágazat aktuális kihívásait megvitató szakmai fórum is.

Precíziós gazdálkodás és agrárdigitalizáció Óváron

A szervezők nevében dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője kifejtette: olyan kérdésekre keresik a válaszokat, mint hogy milyen lehetőségeink vannak környezetünk védelmére, a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználására a fenntarthatóság szemléletével, illetve hogy miként tudjuk biztosítani az élelmiszer-ellátást a mezőgazdaság digitális átállása során.

Dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára, dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője - Fotó: Májer Csaba József
Dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára, dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője - Fotó: Májer Csaba József

„A rendezvényen kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a jövő agrárgenerációja megismerje és alkalmazni tudja a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra épülő gyakorlati megoldásokat” – emelte ki. Mint mondta, Mosonmagyaróváron kitűnő szakmai közösség alakult ki, ahol nagy figyelem hárul a kapcsolatok ápolására, a szinergiák megtalálására és a tudás áramoltatására.  

A délelőtti programon a Széchenyi István Egyetem hallgatói mellett több mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola diákjai is részt vettek, többek közt a győri Veres Péter-, a kaposvári Móricz Zsigmond- és Eötvös Loránd-, a felcsúti Letenyei Lajos-iskolákból, a vépi mezőgazdasági technikumból és a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolából. Az interaktív edukáció jegyében a fiatalok szervezetten, egyetemi oktatók vezetésével járták be a kiállítást, segítve ezzel a kapcsolatépítést a jelenlévő cégekkel. 

„Hallgatóként nagyon hasznosnak ítélem a rendezvényt, hiszen azokkal a vállalkozásokkal ismerkedhetünk meg, amelyek később a munkahelyeink is lehetnek. Engem leginkább a növénytermesztés érdekel és természetesen a legújabb technológiák – mint például a precíziós gazdálkodás –, hiszen ezek jelentik a jövőt” – fogalmazott Tóth Nándor, az egyetem másodéves agrármérnök-hallgatója.

Tóth Nándor (jobbra), a Széchenyi-egyetem másodéves agrármérnök-hallgatója - Fotó: Májer Csaba József
Tóth Nándor (jobbra), a Széchenyi-egyetem másodéves agrármérnök-hallgatója - Fotó: Májer Csaba József

Az eseményen közel 40 kiállító mutatkozott be, köztük aranyfokozatú támogatóként az AGROTEC Magyarország Kft. és az IKR Agrár Kft. Utóbbi vállalkozás ügyvezető kabinetének titkára, dr. Drucskó Zoltán kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem stratégiai partnereként örömmel vesznek részt a Digitális Agrártájoló rendezvényen. Hozzáfűzte, az Agrofert-cégcsoport tagjaként mindkét cég zászlóvivője a termelésfejlesztéssel kapcsolatos innovatív megoldásoknak. Kiemelte, hogy a két vállalkozás szakmai vezetői óvári gazdászként végezték tanulmányaikat.

Szakmai beszélgetésekkel és mintagazdaságokkal zártak

A délutáni konferenciák a tudás és az innovatív gyakorlatok összekapcsolása, valamint az eredmények megosztása jegyében zajlottak. A kerekasztal-beszélgetéseken olyan témákat jártak körül a szakemberek, mint a precíziós gazdálkodás jelene és jövője a gyakorlatban, az agrárium területén jelentkező pénzügyi kihívások és lehetőségek vagy a valós idejű adatok felhasználása a precíziós élelmiszerlánc döntési folyamataiban.

A nap zárásaként a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara névtáblákat adott át új mintagazdaságai, mintaüzemei és elismert gyakorlóhelyei számára - írta a közlemény.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás