A vadászterületen történő kutyaelejtés egy olyan konfliktus alapja, amely rendszeresen visszatér. A probléma sok esetben peres üggyé fajul, noha a kutyatartók és a vadászok a rájuk vonatkozó szabályok betartásával megelőzhetnék az ilyen incidenseket. De hol van a jogszerűség határa egy ilyen esetben? Ki a vétkes? És miképpen lehet elejét venni az ilyen helyzeteknek?

A vadászati törvény 37.§ 4. bekezdése szerint kutya elejtése kizárólag vadászterületen történhet – és csakis vadász által. A kutya elejtése minden esetben a vadállomány védelme érdekében lehetséges. A lövést pedig csak akkor lehet elengedni, ha nem deríthető fel a kutya tulajdonosa. Továbbá az adott kutya éppen a vadat űzi vagy elejti, és annak az űzött vagy elejtett vadnak a sérelme másként nem hárítható el. Ezeknek a kritériumoknak az együttes megléte szükséges ahhoz, hogy a vadász élhessen kutyaelejtési jogával.

Állatkínzást azt követ el, aki gerinces állatot gondatlanságból oly módon bántalmaz, hogy az az állat egészségromlását vagy pusztulását okozza. Ebben az esetben, a törvény alapján, az illető két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető
Állatkínzást azt követ el, aki gerinces állatot gondatlanságból oly módon bántalmaz, hogy az az állat egészségromlását vagy pusztulását okozza. Ebben az esetben, a törvény alapján, az illető két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető (Fotó: Pixabay)

Kizárólag vadászterületen lőhet a vadász

Tehát kutyát csak vadászterületen lehet elejteni. Vadászterület minden olyan 3000 hektár kiterjedésű terület, ahol a két szemben lévő oldaltávolság eléri a 3000 métert, és független a művelési ágtól. A kutyatartók, ha szükségét érzik, a vadászati hatóságtól kideríthetik, hogy a kutyájukkal rendszeresen látogatott terület vadászterületnek minősül-e.

Mivel a kutya a gazdának a tulajdona, így ha a tulajdonában károkozás történik, az polgári igényként érvényesíthető.

A károsult mindenképpen vegye fel a vadásszal vagy az ottani vadásztársasággal a kapcsolatot – általában per nélkül lehet tisztázni a problémát. Ha mégsem, kártérítési pert indíthat a károsult, amelyek többségében elhúzódó, rendkívül költséges perek lesznek (akár több százezres szakértőivélemény-költséggel).

A vadász kutyaelejtése a törvényben foglalt szabályok megsértése mellett további két tényállás alkalmazhatóságát vonhatja magával: az egyik az állatkínzás, a másik a foglalkozás körében elkövetett bűncselekményi tényállás.

Állatkínzást azt követ el, aki gerinces állatot gondatlanságból oly módon bántalmaz, hogy az az állat egészségromlását vagy pusztulását okozza. Ebben az esetben, a törvény alapján, az illető két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A foglalkozás körében elkövetett büntető tényállás esetében, ha valaki a foglalkozására vonatkozó szabályokat oly módon szegi meg, hogy azzal mások testi épségét, életét veszélynek teszi ki, akkor egy évig terjedő szabadságvesztéssel terjedő bűncselekményt követ el.

150 ezer forintba kerül a póráz nélküliség 

A vadász mellett a kutyatartónak is tisztában kell lennie a rá vonatkozó szabályokkal.

Ebből az egyik, ami a vadászati törvény 28.§ paragrafusában szerepel: „Vadászaton kívül a vad nyugalmát mindenki köteles megóvni”. Tilos továbbá vadászaton kívül a vad fennmaradását veszélyeztetni; valamint a vad búvó, lakó, táplálkozási, szaporodási vagy költési helyét bármilyen módon zavarni.

Tehát korántsem céltalan az a szabály, hogy vadászterületre kutyát kizárólag pórázzal lehet kivinni – ez a vad védelmét szolgálja, és ez minden magyar állampolgár kötelessége!

Aki póráz nélkül viszi ki kutyáját, természeti, természetvédelmi vagy vadászterületre, az szabálysértést követ el. Ez 150 000 forintos bírsággal büntetendő. 

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)    

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás